Nem mindennapi történet a mindennapiról – Lanczkor Gábor kisregényéről
Lanczkor Gábor első regénye biztosan megnyerné Néri Szent Fülöp tetszését. Miért is? Először is, mert nem ő a főszereplő, a történet elején kissé elmosódott, árnyékba burkolt alakja, személyisége fokozatosan, oldalról-oldalra bontakozik ki. A regény Cassio, egy családjától megszökött és Fülöp utcagyerekeihez verődött arisztokrata fiú köré épül, aki alig beszél néhány mondatot, róla viszont annál többet mondanak és gondolkodnak a többiek. Hallgatása, akárcsak Fülöpé. – Csepcsányi Éva írása
Nem mindennapi történet a mindennapiról
– Lanczkor Gábor kisregényéről
„Cassio is nevetett. Tudta, hogy min nevet. Az atya is tudta. Magáról és Cassióról egyaránt.”
Derűs, egyszerre szikár és bájos történet. Nincs benne mellébeszélés, anekdotázás, izzadságszagú epizódok, körmönfont fordulatok. Minden illeszkedik, mondhatnánk, mégsem tudjuk egy „aha-élménnyel” megfejteni: mire megy ki a játék.
Kik ezek a lándzsás katonák, ki ez a pap, és mit keresnek nála a fiúk? Róma színes, terei nyüzsögnek, hangosan, harsogón, ők pedig ott hullámzanak benne, nem tűnnek ki a tömegből, ismerik, szeretik ezt a furcsa kis társaságot a helybeli kereskedők, piacosok.
Egy fiúval van csak gond, pedig csupán pár napot tölt el velük, aztán ahogy jött, el is tűnt. Életét mégis teljesen megváltoztatja a Fülöp atyával való találkozás.
Lanczkor Gábor ráérzett Néri Szent Fülöp tisztaságának lényegére, mélységére. Ugyanis háttérben szeretett maradni, ahogy a fák alatt játszó fiúk között is félre húzódik, figyel, és csak akkor lép közbe, ha muszáj. Nem szid, nem prédikál, rongyosan, kopott reverendában jár a nép között, fél arcán leborotvált szakállal, énekelve, bolondozva.
Az emberek csodabogárnak tartják, de nem félnek tőle, bizalmat ébreszt közvetlenségével, vidámságával. Lanczkor a gyökerénél ragadta meg Szent Fülöp szemérmes, rejtőzködő egyszerűségét, annak a szentnek az alakját, aki a fejére húzott töviskoronát csörgős sipkával takarta el, mert rettegett attól, hogy tisztelni, dicsőíteni fogják a tűz miatt. A tűz miatt, amit Isten helyezett a mellkasába egy teofánia során, ahogy életrajzából is tudjuk, egy ősi katakombában, ahová imádkozni vonult el szokása szerint.
A regény egyik fejezete tárgyilagosan, finoman, magyarázkodás nélkül írja le a szent életének ezen legmeghatározóbb eseményét. Ugyanúgy, ahogy együtt eszik, iszik, imádkozik, játszik a pártfogásába vett fiúkkal, hordozza ezt az Istentől kapott sebet, mely egy nagy dudorként izzott a szíve felett, s minden mise alatt fájdalmasan égetett, lüktetett. De erről nem beszélt senkinek élete során, se más egyéb csodájáról.
Lanczkor Gábor első regénye biztosan megnyerné Néri Szent Fülöp tetszését. Miért is? Először is, mert nem ő a főszereplő, a történet elején kissé elmosódott, árnyékba burkolt alakja, személyisége fokozatosan, oldalról-oldalra bontakozik ki. A regény Cassio, egy családjától megszökött és Fülöp utcagyerekeihez verődött arisztokrata fiú köré épül, aki alig beszél néhány mondatot, róla viszont annál többet mondanak és gondolkodnak a többiek. Hallgatása, akárcsak Fülöpé.
Ők ketten rokonlelkek, az átlagtól eltérő emberek, akik mégsem akarnak ebben a szerepben tetszelegni, szeretnének belesimulni a köznép, az egyszerű, mindennapi életet élő emberek közé. Hogy ez mennyire sikerül nekik, mindenki döntse el saját maga. Ám amiért még tetszene a nevető szentnek is nevezett Néri Fülöpnek a könyv, az a mindennapok tiszta, transzparens, üde leírása.
Olyan, mint az üvegen besütő gyenge tavaszi napfény, az olaszok harsány életszeretetével átitatott napok. Köpenyt vesz az atya, iszik még egy pohár bort, és még egyet, kimegy az árnyékszékre, beszélget a fiúkkal. És még iszik egy-két pohár bort… Ki is érthetné azt, mitől szenvednek a szentek, mit rejtegetnek? Fülöpnek állítólag olyan heves szívdobogása volt mindig, amikor Istenre gondolt, hogy majd belehalt.
Lanczkor nem turkál egy kíváncsi teológus, vagy egy távolságtartó tudós cinizmusával ennek a különleges alaknak az életében, még csak leleplező botránykönyvet sem akar belőle írni, ami olyan nagy divat manapság. Nem kapcsol vakító, vibráló neonfényt, hanem egy ízléses, egyszerű gyertyatartóban hoz be egy kis mécsest, melynek puha fénye épp hogy csak mutatja a kontúrokat, sejtet, de nem hivalkodik, hangulatot ad, és nem világít rá erőszakosan a fontosnak gondolt dolgokra.
Csodák, humor, vásári séták, verekedések, játék olyan fesztelenül, természetesen, kortárs hangon olvad egybe ebben a regényben, hogy valóban megérezzük, reméljük, megértjük, főként így a karácsonyi időszakban: nem kell több, épp elég, pont elég mindenből a mindennapi ma.
Lanczkor Gábor: A mindennapit ma. Kalligram, 2010.
Csepcsányi Éva
Kapcsolódó anyag:
Interjú Lanczkor Gáborral az Irodalmi Jelenben
