Tamás Kincső: A kecske tavaszt eszik
Juhok is hallgatnak a gyapjas seregben Béla bácsi pajtájában. Két báránnyal összerekesztve fekete kecske. Felágaskodik az ólban, hogy közelebb jöhessen a lány tenyeréhez. Nyalja róla a ló sós porát. Nincs előtte só. A só mindenkinek kell. Az élet sava-borsa. Borsot törnek az orr alá, ha nem kérjük, akkor is. Ki, Lucifer?
Tamás Kincső
A kecske tavaszt eszik
A fekete kecske
Béla bácsinak lova is van és három szekere. Jó szekerek, gumikerékkel. Így megy az élet. Közel a halálhoz átmegy és megboronálja Árkoson asszonylánya földjét. Az asszony elvált, elhagyta a férje. Erzsike néni a földre szegett tekintettel mondja, a lányának is azért elég csúnya szája van. Mindketten, az öregek, nyugtatót szednek. Csakhogy egyre kevesebb a gyógyszer, a lányt kérik, szerezzen, ha tud. Pedig clonazepammal nem hozzák vissza a vejüket. Az unokákat kilenc évig nevelték, hogy minden rendben legyen. Szenvednek. Az unokák, a lányuk, a volt vejük, és maguk is. Azt hiszik, ilyen az élet.
Az élet olyan, hogy a csúnya szájon rossz szó jön ki. Aki káromkodik, ne csodálkozzon, ha megveri az Isten.
Béla bácsi lovát Betyárnak hívják, csipkelődik a lánnyal. Nem tetszik neki. Addig nem jön ki a pajtából, amíg ismét rágni nem kezdi a kukoricakórét. A marját simogatja lassú mozdulatokkal, a nyakát. Alig ér hozzá. A szügyét már nem engedi. Béla bácsi váltig bizonygatja, hogy leánykaunokái a hasa alatt bujkálnak át.
A lány nem megy közel Betyárhoz, amíg az meg nem nyugszik. Tizenhét éves, nem mai csikó, gyanakodva figyeli a közeledőt. A pajta sötétjében nem adódik lehetőség tisztázni, hogy nem akarja bántani. A ló megkötve a jászolhoz, ő szabadon. Persze, hogy nem tetszik. A ló menekülő állat, ha nem menekülhet, elől harap, hátul rúg.
Majálisi hitel
Mondja a lány, hogy ő mindent megtett, amit tehetett. Szorította, tartotta, aztán el kellett engednie. A földbirtokos hitte is, nem is. Idegennek hinni talán a legképtelenebb dolgok egyike. Mert ugye, mi alapján? Annyi szélhámos rohangál mindenfele. És akkor itt ez a lány, pénzt nem kér, leesik és feláll, nem panaszkodik. Sőt, csupa derű az egész látvány. Dumál itt mindenféléről. Még a tehenek is szívesen hallgatják.
Második alkalommal a földbirtokos felül a család hű szolgálójára, Viktorra, akinek éltes kora még a legyeket és a szőrös szemű bögölyöket is tiszteletre inti. Így lovagolnak ki együtt május elsején a zöldülő határba, a lány meg a lovak tulajdonosa.
Olyan jól megy minden, hogy a két lovas vérszemet kap és vágtára fogják a paripákat. a lány titkon aggódott Viktorért, nehogy ezen a csodás napon lehelje ki a lelkét.
– Milyen a kóvbolyélet, Szucsule? – szól le a biciklis a Petőfalvára vezető aszfaltról.
Aztán a fiatal paripa, akit történetesen Bátornak hívnak, bedobja a múltkori figurát, a lány a jókorát huppan a puha májusi gyepen. A földek, tehenek és lovak tulajdonosa megnyugszik. Ilyen az ember, a sorrendet betartja. Előbb a szemének hisz, aztán a szónak.
A só
Juhok is hallgatnak gyapjas seregben Béla bácsi pajtájában. Két báránnyal összerekesztve fekete kecske. Felágaskodik az ólban, hogy közelebb jöhessen a lány tenyeréhez. Nyalja róla a ló sós porát. Nincs előtte só. A só mindenkinek kell. Az élet sava-borsa. Borsot törnek az orr alá, ha nem kérjük, akkor is. Ki, Lucifer?
Azon a vasárnapon, amikor Tüzér lova elragadta, Öcsi törte a borsot, s még csak nem is tudott róla. Azt hitte, lovagol.
Gyönyörű tavaszi napon piknikező ismerősökre találnak Árkos mellett egy nagy kertben. Fehér ruhás angyali kislány repül a közeledő lovasok felé. A gyerekek szeretik a lovakat, bizonyára Öcsit is. A lány őt és Denist követte. Kifárasztotta a küzdelem Tüzérrel. Hálás volt a sorsnak, hogy még épen rajta ülhetett. Látja, hogy Szilárd átvág a réten, letér a betonozott útról és a falu felé veszi az irányt. Nem tudta, hogy barátnőjéhez viszi a szíve és Vándor lova.
A lány nem szereti a betont. Gondolta, inkább a réten át, a patakon keresztül, inkább Szilárd fele. Tüzér látta a gazdáját, látta fajtársát távolodni. A ló társas lény, első a sajátja. A lány ma nem társa. A lány társa a halál ezen a napon. Érzi, hogy benne van Tüzér szabaduló vágtaugrásaiban. A kihívás szépsége rajta maradni, megülni menekülő jókedvét. Tüzér nem akarja megölni, csak szabad akar lenni. Egy hete járt utoljára terepen.
Egyre inkább tavaszodik. A lány télen rajta tanult meg vágtázni a karámban, Szilárd, és egy jól sikerült csípőmozdulat segítségével. A lovat vágta közben csípőből kell tolni minden ugrás előtt, így lehet csak a nyeregben maradni. Így születik meg az összhang ló és lovas között, amely oly elegáns a tökéletesített szinteken, mondjuk egy díjugrató versenyen. A lehető leggyorsabb irányított vágta, precízen, keresztül minden akadályon, hibátlanul. Egy hiba négypontos esés.
Denis tud vigyázni magára, Öcsi tud vigyázni magára, Szilárd tud vigyázni a barátnőjére, hogy együtt érjenek haza.
A lányra Isten vigyáz ezen a vasárnapon, amikor átkelnek a patakon és Tüzér megiramodik a betonút fele. Vándor ekkor tűnik el a láthatárról. Ekkor tűnik el Szilárd a láthatárról. A patakig váltott gyeplőszárakat húzogatva sikerül megfogni a lovat, szépen repülnek a fekete vakondtúrások fölött. A bozótból kilépve, a patak túlsó partján Tüzér elszaladt, a lánnyal, el a feje után.
Nem a hormonjai után, mert Tüzér herélt. Az ösztönei után. Kicsi ló, aprókat lépik, vágtaugrásai rövidek. A lány csípője elszakad tőle, nem tudja követni a ritmust. Kiemelkedik a nyeregből, a hát felszabadul mind a negyvenöt kilója alól, az ugrások megnyúlnak. Ez a versenyvágta, az igazi galopp. Prózagalopp. A halál angyalával a fejek fölött.
A lány nem drámázik, nem imádkozik. Csak azt tudja, hogy a kezét a ló feje után kell mozdítania, hogy ne húzza a száját. Látott már filmekben lovasokat eldőlni. A ló nagyon kényes az egyensúlyára. Egyedül nem történhet semmi baja, de ha lovassal áldja meg a sors, egyensúlya már nem az ő fejében van, hanem a lovaséban. Kiszolgáltatva az embernek. Ló a lovasnak, lovas a lónak.
A beton vasúti töltéshez hasonló magasságban kanyarog mellettük. A vágta negyvenöt fokos szögben vezet fel rá. Szerencsés szög. A derékszögű háromszög két hegyesszöge ennyi fokos. A lovakhoz gyalog közeledni is negyvenöt fokos szögben kell.
Hagyja menni. Nem fél. Összpontosít, hogy az útra helyesen érjenek ki. Ahogy a töltésre kapaszkodik és veszít lendületéből, a lány abban a pillanatban megfogja. Az övé. Szabadulna, de nem engedi. Szilárd után kiált, ő ügetésre vált. Előtte a tőzegbányából kiszedett barna halom meredt terméketlen tömegével. Ceaușescu szedette ki hatalmas gépekkel, hogy tüzelőt nyerjen, bár tudhatta, hogy rosszul ég, füstöl és büdös. Most hordják vissza a helyére a kibányászott semmit. Hatalmas gépek megszáradt keréknyomaiba lépnek a lovaik. Némelybe térdig süllyednek. Szilárd időzítése tökéletesre sikerül: derékszögben érik el a hölgyek himbálózó seregét. Végre mindenki megpihenhet.
– Van egy csomó pihent lovad – mondja Mónika elégedetten. Denis feleségének arcán a nyelvet nem értő, de érzékelő barát mosolya.
A lány is mosolyog. Leléptetik a lovakat, az ízületek csillapodnak, az adrenalin megül. Mozgatja ujjait, lábát kiveszi a kengyelből. A házak udvarára belátni a ló hátáról. Nem szégyell bebámészkodni.
A vasárnap emberei mosolyognak és köszönnek. Ilyen az élet Árkoson, Sepsiszentgyörgy mellett.
Tavasz
Béla bácsi fekete kecskéje megjelenik a tyúkudvaron, amikor a lány becsukja a dróthálós kaput maga mögött. Kiugrott az ólból a sós tenyér reményével kitűnő emlékezetében.
– Engedje, hadd jöjjön velem, tudok kecskét fejni, a korán keléssel sincs bajom – mondja a lány Béla bácsinak.
– A gyermekeké – szorítja az állat nyakát két lába közé az öreg nevetve. Nem engedi kibújni a makacs fejet a kapun. – Annyi kárt teszen, kezicsókolom, lerágja a gyümölcsfákat, megeszik minden hajtást.
A lány tudja, a kecske tavaszt eszik. Nagyapjának kecskéje, báránya, bivalya, tehene és végül lova is volt. Attól vált meg legnehezebben. A csitkótól, amit a fekete kanca ellett ajándékba azért, mert megszabadították a kollektív fogatától. A neve is csak úgy maradt: Csitkó. A székely nem sokat törődik a nevek kiválasztásával. Nem gondol arra, hogy a név sorsot hordoz. Dívik az ordináré és a divat. Így leszünk mind egyformák a Föld színén és fonákján. Egyenlők a föld színével, barnák, mint korcs lovaink a jászolhoz kötve. Barnák, mint a Csitkó, akinek hátára ráültették a tyúkudvaron. Barna volt a szeme is, szelíd és barátkozó. Mire megnőtt, fekete lett, feketébb, mint a kanca, de nyáron kivilágosodott. Mint a haj is, őszire.
Gonosz ló lett, mire igába került, rosszindulatú. Csak a nagyapja tudott bánni vele. A lány nem félt a csitkótól. Rettegett. Szabályszerűen ijesztgette. Nem a lány hibája, hogy felültették bársony hátára. A felnőttnek tudni kell, hogy lóra két éves kora előtt még gyermeket sem, kicsit sem. Lányt sem, akkor se, ha nagyon akarja. Nem a gyerek az első, a rend az első. A rendet a felnőtt tanítja, ha nagybácsi, apa, ha nagyapa. Tekintélyparancsoló, ellentmondást magába szívó hangon. A türelem és a lények megértése a rend része.
Kapcsolódó:
