A szeretet életszükséglet
Lázár Ervin olyan bebarangolható világot teremtett, amelybe mindenki bebocsátást nyer. Bár Dömdödöm és a pomogácsok „atyja” nem írta meg a nagy regényt, életműve mégis halhatatlan, ahogy ő maga is. Az író idén lenne 80 éves, emlékét a Petőfi Irodalmi Múzeumban elevenítették fel. – Sárkány Tímea tudósítása.
Lázár Ervin születésének nyolcvanadik évfordulóját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Művészbarátságok beszélgetéssorozat rendezvényén, ahol az író alakját idézték fel családtagok, barátok, alkotótársak. Az estet Tasi József irodalomtörténész interjúfelvételével indították, amelyen Lázár Ervin mesél az est címadó szaváról, a Dömdödöm eredetéről. Az író Ottlik Géza Iskola a határon című regényéből emelte át a halhatatlan szót, megtartva annak „végletességét”, miközben új tartalommal töltötte meg.
Radics Péter, a Digitális Irodalmi Akadémia vezetője nyitóbeszédében emlékezett meg a Lázár Ervin alkotta mesenyelvről, úgymond lázári univerzumról, melyben élet és irodalom öszefonódott, a szerző benne élt a figurákban. Habár a nagy regényt nem írta meg, de létrehozott valami különlegesebbet, személyesebbet, maradandóbbat, amely által „megtette az eleget”, vagyis egy olyan bebarangolható világot teremtett, ahová mindenki bejárást nyerhet.
Havas Judit, az est házigazdája újabb videófelvételt konferált be, melyben Lázár Ervin a szülőföldjéről beszélt. A Szerelmes földrajz című tévéműsorban azért ezt a tájat választotta bemutatásra, mert ő maga a táj kiválasztottja. Azé a tájé, ahol a gyerekkorát töltötte – nem más ez, mint Alsórácegrespuszta, amiből csak romok maradtak, és egy nagy szederfa, amely a szerző műveiben is gyakran szerepel. Folyamatosan újra kellett építse magában az elevenen élő emlékekből gyerekkorát, a pusztát. Csillagmajor című könyvét is ez a vidék ihlette, ebből egy részletet meg is hallgathatott a közönség Nagy Anna színművész előadásában.
Fotó: www.gyerekbirodalom.hu
Pomogáts Béla irodalomtörténészhez ötven évre visszanyúló barátság kötötte Lázár Ervint. A hatvanas évek elején ismerkedtek meg Pécsen, egy vacsorán, ahol jelen volt Bertha Bulcsú és Csorba Győző is. Pomogáts visszaemlékezése szerint szeretet vette körül Lázár Ervin személyét, bármerre járt; Pomogáts szerint a szeretetnek ezt a keresztény hagyományát újra fel kellene fedezni. Az író életében emellé társult az irónia és a humor is, amely mögött gyakran fájdalom, elégedetlenség és éles társadalomkritika húzódott. De a szeretetteljes humor még nagyobb szerepet játszik műveiben, például a Gyere haza, Mikkamakka! című mesében, ahol „elszaporodnak a pomogácsok”, akik által jó barátját örökítette meg az utókornak. Hiszen ők is, mint Pomogáts, messziről nagyok, közelről kicsik. Ezt követően az irodalmár Lázár Ervin-dedikációkat olvasott fel, amelyeknek különlegessége azt volt, hogy néhány közülük Cirmi cicának szólt, annak a Cirminek, aki irodalomtudós és kötőtűtulajdonos egyszerre (a kötögetés Pomogáts feleségének, Klárinak kedvelt foglalkozása), vagy épp annak a Cirminek, aki tudja, milyenek a pomogácsok. Lázár Ervin ugyanis harmonikus kapcsolatot ápolt Pomogáts cicáival: elég volt közéjük ülnie és elkezdeni olvasni, azok máris lenyugodtak.
A következő videóban Lázár Ervin a meseszereplők eredetéről mesélt. Míg Pécsen lakott, munkába menet nap mint nap találkozott egy kisfiúval, aki a kapuban állva köszönt neki. Egyik nap a kisfiú beinvitálta Ervin bácsit az udvarra, hogy nézze meg benn az oroszlánját. Így született meg Bruckner Szigfrid, a vakmerő oroszlán. Szörnyeteg Lajost egy százhalombattai ismerősének gyermeke mutatta be Ervin bácsinak. Az írónak ajándékozott egy babát, akit a lurkó Szörnyeteg Lajosnak keresztelt el. Nagy Zoárdot, a lépkedő fenyőfát a pasaréti templom előtti fenyőkről mintázta. Három szál égbe magasodó fa közül a legöregebb Nagy Zoárd volt, a középső Zoárd, a legkisebb Zoárdka. Aromó nyúl az afrikai mesékből eredeztethető, és Rémusz bácsi meséiből ismerhetjük. Sipos Áron, a Budapesti Prózamondó Verseny nyertese elő is adta A Hétfejű Tündér című mese egyik részletét.
Az író festő barátja, Kecskeméti Kálmán is megemlékezett a közösen eltöltött időkről. Ők is Pécsen ismerkedtek meg, mikor Kecskeméti tanulmányai miatt a városba költözött. A hatvanas évek környékén nagyon erős kulturális éra jellemezte az akkor kissé kopott, de annál intenzívebben pezsgő várost. A pécsi Jelenkor folyóirat köré csoportosultak azok a szerzők is, akik a hatvanas évek környékén máshol egyáltalán nem publikálhattak, köztük Weöres Sándor. Kecskeméti és Lázár Ervin együtt dolgoztak a nyomdában, egyikük korrektor és revizor volt, a másik tördelőszerkesztő, így egyre több időt tölthettek együtt, és kialakulhatott köztük a szoros barátság. Kecskeméti egy anekdotával készült, amely Lázár Ervin emberségének és humorának lenyomata: míg a Dunántúli Naplónál dolgozott Ervin, néha beleírt egy-egy sort a főszerkesztő vezércikkeibe, míg az elment a szomszédos kocsmába csatos üveggel hordani a szerkesztőségbe a bort. Mivel ez pártlap volt, a főszerkesztő ijedelme a tetőfokára hágott, mikor kiderült a huncutság: ha kiadják ezeket a cikkeket, akkor vicces módon bizony a honorárium egy része Ervint illetné meg. Cikkeiben emberi hang szólalt meg, bármilyen témával kapcsolatban kellett írnia, hiába volt ez pártlap, és hiába vártak el tőle programszerűséget.
Ezt követően Nagy Anna színművész Lázár Ervin naplójegyzeteiből válogatott össze rövid részleteket. „A szeretet nem áldozatvállalás. Életszükséglet.” – szólt a jegyzetek egyik sora. Ez az íróról való megemlékezések által körvonalazódott igazán, mert ő nem csak ideaként viszonyult ehhez a gondolathoz, hanem a gyakorlatban is megvalósította.
Szakonyi Károly ezt a gondolatot folytatva emlékezett meg néhai barátjáról. Neki különösen hiányzik az Ervinből áradó szeretet. Az igazán jó író úgy válik az olvasó számára hitelessé, hogy átéli és megszenvedi a mondanivalóját, nemcsak kitalálja – hangsúlyozta Szakonyi. Szerinte barátja életműve egységes egészet alkot, a novella az ő műfaja, és ide sorolhatóak a mesék is, amelyek „biztonságot és közösséget nyújtanak az életben csalódottak számára” – ahogy Lázár Ervin vallja egy vele készült interjúban. Életműve vertikálisan elterülő, sűrített képződmény – fogalmazott Szakonyi Károly –, ahol mindenki megtalálhatja a neki megfelelő pozíciót. Ezt Verba Júlia, a Budapesti Prózamondó Verseny egyik díjazottja is megerősítette A csodapatika című mese előadásával, amely nemcsak szívmelengető és elgondolkodtató írás, hanem komoly társadalomkritikát is megfogalmaz.
Fotó: www.gyerekbirodalom.hu
Dr. Lázár Zsigmondot, Lázár Ervin fiát meglepetésként érte, hogy mikrofon elé kellett állnia, mivel kötetlen beszélgetésre számított, mégis nagyon sok érdekes anekdotát osztott meg édesapjáról. Nem szerette például, ha az állatoknak embernevet adtak a gazdáik. Tasi Józsefnek (az esten elhangzó interjúk készítőjének) volt két kutyája, az egyiket Fruzsinának hívta, a másikat Zsigának, és ez nem a véletlen műve volt. (Zsigmond nővére Fruzsina.) Revansként Lázár Ervin elnevezte az egyik lógó fülű törpenyulat, amelyet Fruzsina vitt haza húsvétkor a Vásárcsarnokból, Tasi Józsefnek. Lázár Ervint nemcsak a névadás bosszantotta, hanem a nyakkendők is. Életében talán kétszer viselt efféle kínzóeszközt, ezért a hozzájuk érkező vendégek nyakáról mindig levágta őket, és kialakított otthon egy szép kis nyakkendőgyűjteményt. A nagy baráti összejöveteleket egyébként Zsigmond édesanyja szervezte buzgón, viszont hajnali négykor édesapja volt az, aki együtt virrasztott a baráti társasággal, ami sosem okozott problémát számára. A rendszerváltás utáni liberális és konzervatív szakadás náluk nem éreztette hatását, miközben más helyeken a hovatartozás szerint invitálták a vendégeket. Hogy az ő barátságaik megmaradtak, azt mutatja: nem az ideológia, hanem az emberi értékek voltak fontosak Lázár Ervin számára.
A történetek befejezéseképp Lázár Ervin hajdani iskolatársa, Fodor Zoltán volt iskolaigazgató közös gyerekkori emléküket, egy indiánavatás részleteit elevenítette fel.
Azt est zárószavai a költő feleségétől, Vathy Zsuzsától hangzottak el, ugyancsak egy anekdotikus történet formájában. Az Élet és Irodalom szerkesztőségében vicces-verses dialógusba keveredett egy kézirat átadásakor Lázár Ervin és Devecseri Gábor: „Devecseri Gábor, még látni is mámor”, üdvözölte az író a szerkesztőt, mire az így felelt: „Lázár Ervin, áldja meg a legszebb nő, a megfelelő szerző.”
Sárkány Tímea
