Latens, no. II. – XXXIII. rész – Nagy Zopán regényrészlete
A „végső ignoramus minden ontológia eredője” – hallottam e betűk siklását egy távoli (farkasbőrrel védett) könyv „poszt-alkímiát” emlegető ónos és réz-sárgás (néha higanyosan folyékony, néha eukaliptuszlevél-, illetve pálmakéreg-keveredetten szárított) lapjairól…
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
A férfi abbahagyja az olvasást – és befelé-tekintéssel, belső kép-szövetek simogatásával foglalatoskodik:
Cerebrális parézis és csúfondáros belbecs-csakra-kinézis: mászott és furakodott még be az egyik elmerekeszbe, mint szú a kérges járatokba, mielőtt az újabb eszméletvesztés bekövetkezett… A mozgás sebessége függ a stimulus erősségétől… Orthokinézis. „Példa”: a fatetű mozgása függ a hőmérséklettől. Amikor nő a páratartalom, akkor a tetű mozgása lassul, majd egy szint fölött mozdulatlan marad…
Az ájulásban…
A vázlat (mint homályos gőztengerbe merülő, áttetsző váza): az ismeretlen szoba éj-rétegeiben lebeg, tompán koppan, majd karcosan köhint, mert valaki éppen tapogatja… E szoba: egy óriási, levágott fej, mely bal arcára zuhanva „fekszik”, a lakást szinte teljesen betöltve. A konyha felől, a dermedt ércsomók, beszáradt, vérmaradványos húsfoszlányok díszítette nyaki ajtó-táto(n)gáson át léphetünk a szoba-fejbe, a fej-szobába, ahol hasított, lógó-lengő bőrcafat-függönyöket félrehajtva haladhatunk…
A heverő az agy helyén található (számítógéppel, könyvespolcokkal összenőve). Az agy tehát ágy. Mocsarasan vizenyős, nyugtalanító, rémálom-duzzasztó rom-halmaz. A sarokban, a fallal egybeépülő homlok és beszakadt orr alatt, a félrenyitott szájon át járhatunk be-ki a mellékhelyiségbe… A bársonyhuzattal bevont néhány fog pedig sajátos puffként funkcionál. A profil-fekvésű fej-szobában: az arcüregben egy rozoga csontlétra támaszkodik, azon juthatunk föl az átszakadt füljáratba, ahol (a „plafon” alatt) „fél-spirális” zug, egy fészekszerű rejtekhely fogad…
A belső szemek, mint gumi-állagú, nagy relaxációs labdák: némiképpen nyugalmat árasztanak. A két gömb között zenesugárzó csatorna húzódik, ahonnan gondolat által párolog a különféle hanganyag. – Jelenleg Edwin Fischer zongorázik Schubert-darabokat (Impromtus; Mo(ve)ments musicaux I. – XIV.), előtte pedig a Kronos Quartet ezen szerzőktől adott elő: Dumisani Marain; Henryk Mikolaj Góreczki; Terry Riley; Arvo Part; Samuel Barber; illetve Tigran Tahmizyan…
Ó, „omniprezenciából folyó szédülés”:
A nő meztelen mellkasán szétguruló kis higanygolyók (vagy hematitgyöngyök): ismeretlen formák eljövetelét is sugalmazták – és az idegenség genetikus gőzölgése a tükörben (mint pehelysúlyú vibráció egy borotvával fölhasított szirom átvedlő sikolyában) páraként rajzolt meg kábult jeleneteket…
A körvonalak, a légies-véreres kalligráfiák polarizált fikcióként szülték újra önmagukat, hogy szabálytalan-organikusan virulhassanak a fejben feszülő illúzió-üvegkertészet áramköreiben… Pillanatfelvétel: kínoktól fölrobbanó, katapultáló kalitka…
Az egyre éhesebb formák kikezdik testemet… Mértani elvontságban fetrengő életkedv-nélkülözés; reflexek emlékeit legelő (másod-magambéli) kecske…
Az életlenedő emlékek a világgal szembeni én-igenlést is tompítják, képlékeny masszába (lassítottan gyötörve) vonszolnak láthatatlanul… Az érzékiség (még) tartalék táplálék…
A „végső ignoramus minden ontológia eredője” – hallottam e betűk siklását egy távoli (farkasbőrrel védett) könyv „poszt-alkímiát” emlegető ónos és réz-sárgás (néha higanyosan folyékony, néha eukaliptuszlevél-, illetve pálmakéreg-keveredetten szárított) lapjairól…
(El)telt egy nap ismét, másnap pedig 364, s én folyamatosan kaptam az újabb (időtlen, ám részemről bármikor „aktuális”) értesítéseket:
1. A tükör-ezüst nyalogatók (in)kollektív átirata csoportosulás mámoros gyömbér-rágcsáló (szakét is szuszogó) alkonyatban találkozott a higany-nyelők társaságának interaktív vetítéseivel…
2. A rizspapír-rétegek között megcsomósodott „értékrend” átszivárgásának szeszélyes mintái (nem valószínű, hogy üzenetértékű) görcsmaszat-rendszerbe áporodott penészgomba-piszkozat miniatűrök…
3. „A dicsőség nem célja az alkotónak” című – hibiszkuszlében áztatott, terrakotta színű, farkashalbőr-pikkelybe kötött (alsóneműnek is használható), vérbetűkkel íródott – könyv best of díjas lett az idei Könyvfesztiválon! Szerzője nem neveztetett meg. Ám álljon itt néhány idézett sor belőle:
„Ördögszikla-törmeléket legelő, borotva-ajkú asszony-delíriumok (a mezítelen térdeplés megzavart szakadékával azonos „ízeltlábú”, babonák előtti, sérvektől vakaródzó, borecetes vacsorákat is öklend-emésztő, mutáns fokozatú vonatkozások…
Olívafröccs-bevonat tomporú (mint fékolaj és visszafojtott kiáltás az óvszerekkel teli játszótéren): ó, balzsam-maszk delej-szelekció!
A kútba dobott út kiúttalan vissz-jajgása: szcriptóriumi szentencia: „Hypnos Furzbach”* csobogásában fürdőzni, biz’ nem felülettisztító folyam(at), s nem is oly üdítő látomáskeltés, mint (pl.) tobozmirigy termelte gombaerjedéses kipárolgás-hallucináció…” –
Ó, *„Fing-patak”…