Jelige: Datolya – TÚL AZ ÓPERENCIÁN

Közeledtek az ünnepek, az emberek ilyentájt a fehér karácsonyt különösen óhajtják, s mintegy kívánságuk beteljesüléseként leesett az első hó. A lány szabadnapos volt, ajándékokat válogatott a bevásárlóközpontban, csak épp egyvalaki hiányzott a listáról, a legkedvesebb. Egy mélabús felleg azt súgta neki, ezt a szentestét is pár nélkül fogja tölteni. De az utcára kiérve egy hópehely táncolt az orrára, erre nagy szemeit a mennyboltra emelte, s benne visszatükröződött az égi csoda. A szállingózó pöttyök függönye különös varázzsal bírt az utcai lámpa fényében, a fehér pelyhek bűvöletesen világítottak a korai sötétben, akár az álmok szikrázó csillámpora.

A lánynak friss volt a jogosítványa, teljesen pontosan most vezetett először hóban, szorongott hát kissé. Tankolnia is kellett még, zavarában és nagy igyekezetében elfelejtette, hol is nyílik a benzintartály, hol van az a gomb, amit meg kell nyomnia apja kocsiján. Szégyenében fülig vörösödött, ijedten nézett körül mentöőv után fürkészve, sapkája alól kilógó szalmaszőke haján egyre több hópehely üldögélt várakozva. A fiú kiszúrta, kedvesen odalépett hozzá, benyúlt a kocsiba és egyetlen mozdulattal rendezte a gondot. A lány megkönnyebbült, tekintetük hálásan találkozott, összenevettek. A fiú beletúrt dús barna hajába, s míg előbb csupán azért kínálkozott a segítségre, hogy haladjon már az a sor, most teste megfeszült, látóköre fókuszálódott. A lány ártatlanul mosolygó kék szemei és hullámzó tincsei megidézték a tengert, a szerelem tengerét, amibe csak beleveszni lehet. 

Pár nap elteltével a fiú már nem csak az autóba nyúlt be, hanem a lány blúza alá is, amikor a mozi után először csókolta meg a tölgyfa alatt a parkban. Pedig igazán zimankós este volt, de nekik a jeges fények kékes ezüstben táncoltak, s máglyát rakott a szívükben zúzmarás ágacskáiból az útmenti rekettyés.

A tavaszi napsugarak a lányt – bőrének hamvassága miatt –  még inkább egy érett gyümölccsé tették hasonlatossá, s a fiú annál inkább kívánta, hogy ajkaival lakmározhassék belőle. Mindketten imádták a természetet, márciusban elutaztak a Mátrába, kibéreltek egy kis erdei házat egy egész hétvégére. A nagy erdő-szeretet ellenére három álló napon át csak szerelmeskedtek, a lábuk hegyét se dugták ki, a szőke hajsátor beborította a kreolos izmokat, estére csak úgy ropogott a kandallóban a tűz. Egyetlen éjjel azért kisétáltak a közeli patakhoz, jól összebújva a hűvösben, no persze, hogy ott is a buja vágyak győzedelmeskedtek, de hát sejtették ezt már jó előre, már akkor, mikor zsebükbe csúsztatták elemlámpáikat.

Májusban Toscanába kirándultak, s akkorra már biztosan tudta a fiú, hogy a lány az igazi. Egyszer ebédre menet lefényképezte, úgy érezte meg kell örökítenie azt a pillanatot. Egy kőfalnál, egy püspöklila bouganville virágos zuhataga előtt, és bizonyosan tudta, ez a kép soha nem fog kitörlődni belőle. A kis toszkán falu vendéglőjét tujasor övezte, egy vérvörös pipacsmezőre nyílt a terasz, s ők nevetgélve tekerték a pastasciuttát a villájukra. A lány vékony sálja belelógott a cappuccinoba, s miközben szélesen gesztikulálva beszélgettek, az idő megállt, a boldogság az égbe szökött.

Nyáron egy napraforgó mező közepén kérte meg a lány kezét. Ő harmatos ajkaival választ lehelt, s a szó úszó bárányfelhőként hömpölygött az ég kékjében. Sokat sétáltak együtt kézen fogva a közeli erdőben. Ragyogott a nap, az izzasztó melegben egyszer egy virágos tisztáson hűsöltek.  A lány a fiú ölébe hajtotta a fejét, tekintetét a kék búzavirágokon pihentette. A fiú csodálva simogatta, az ő kedvese hogyan kölcsönözhette egyszerre a virágoknak és az égnek is színét a szemeiben, ugyan hogyan. A lány megcsókolta a fiú vállát, örült magában, hogy arról az ovális alakú kis anyajegyről csak ő tudhat. Csendes szóval beszélgettek, hangjuk el ne nyomja a trillák ritmusát, a patak csörgedezését. Halkan a jövőjüket tervezgették: gyerekekről sustorogtak, puha és illatos babákról, szép teraszos házról, családi nyaralásokról.

Mire a langyos, arany ősz megérkezett, már az esküvő napját is kitűzték. A lány belül reszketett, mikor kimondta az igent, a fiú igyekezett határozott maradni, de belül ő is meghatódott. Ujjaikat összekulcsolták, úgy vágták fel az esküvői tortát, s ebben az érintésben ott volt az egész élet ígérete. Tortaevés után a fiú ujjával lopva a lány arcához nyúlt, édes mosollyal törölte le a szája csücskén maradt tejszínhabot. A lány szeme drágagőként csillogott, s ahogy hullámozva táncolt hófehér ruhájában, termete hercegnőinek tűnt, a fiú mellette pedig az őrző lovag, a tettre kész dalia. A fiú hálás volt a sorsnak, mi több, bolondult a lányért,  ő pedig el volt ragadtatva jóképű választottjától, és szerencsésnek érezte magát.  

Miközben ragyogva fogadták a gratulációkat a távozó vendégektől, a lány izgatottan arra a pillanatra gondolt, amikor a férje – milyen furcsa ezt még kimondani is –, átemeli majd karjaiban a küszöbön. Számára ez volt az a titkos pillanat, ami megpecsételi azt, ami már mindenki számára nyilvánvaló: ők most már igazi férj és feleség, akik örökre összetartoznak.

Bizony, nemsokára elérkezik a pillanat, sőt a küszöbön való átemelés után az óhajtott gyerekek hamarosan meg is fognak érkezni. Aranyosak lesznek, épp olyan tündéri babák, ahogy tervezték, majd csintalan óvodások, akik kézen fogva járnak, és mindig ki fogják önteni reggelenként a kakaót. A kertes házukhoz talicskában fogják hordani a téglát, lesz az udvarban homokozó és csúszda is. A teraszon fogják inni reggelenként a kávét és többször is elutaznak majd családostul a tengerpartra. A gyerekek néha a pogácsasütős nagymamánál fognak aludni, és egy nap, úgy 8 és 10 évesen, nagy veszekedésre fognak hazaérni. A fiú, aki időközben férfivá fog cseperedni, hiányolni fogja feleségének vele való törődését, ezért be fog nézni Rettinger Klaudia, a HR-es kolléganő szoknyája alá, abban a hiszemben, hogy meg fogja találni azt, ami régen még köztük is megvolt, persze nem fogja, de ő akkor ezt még nem tudhatja. A lány, aki bájosságát megőrizve, fiatal és továbbra is mosolygós nővé válik, haja vállig érőre vágatva, egy péntek esti vacsorafőzés után meg fogja pillantani férjének nyitva felejtett laptopját, amibe tévedésből bele fog olvasni és szembesülni fog, hogy a férje és a kolléganő az ő házastársának a hímvesszőjéről szoktak diskurálni. Szomorú lesz és összetört, önmagát fogja okolni, majd összeszedi magát és a harmadik ilyen eset után szét fognak válni útjaik. Az elején kicsit nehéz lesz, ezért bánatában festeni kezd – amit kislánykorában annyira szeretett–, majd be fog iratkozni egy rajztanfolyamra, ahol össze fog találkozni egy grafikussal, akivel egy éven belül kiállítást fognak tartani, hamarosan összeházasodnak és pár év múlva kreatív tanfolyamokat fognak együtt vezetni.

A férfi néhány boldog pásztoróra után bűnbánatában szakítani fog Klaudiával, majd a munkahelyéről is kirúgják, mert Klaudia a főnökével jön majd össze, akinek ő csípni fogja a szemét.  Ezért kilátástalan helyzetében alapít egy vállalkozást, a munkába temetkezve keményen fog dolgozni, sokat fog éjszakázni, de aztán be fog futni, s majd a titkárnője, akit öt év múlva vesz fel, mire a cég kinövi magát, ő lesz a felesége. Szeplős, vöröshajú kislányuk fog születni.

A gyerekek valahogy túl fogják élni az egészet, mert a srácok ilyen rugalmasak a mai világban, ahol úgyis csak érzelmi káosz uralkodik. Felnőtt korukra aztán kiterápiázzák az egészet, sőt a pszichológiai csoportjukban életre szóló barátságokat fognak kötni. Az egyik barát fogja egyikőjüknek bemutatni a jövendőbelijét, akivel nagy szerelembe esnek, és elkezdik tervezni a jövőjüket…

De most… a fiú és a lány a küszöbhöz érnek. A fiú szeretetteljesen ölbe kapja a lányt, ő hozzásimul. Elbódul férfias illatától, ahogy érzi testének erejét, acélos nyaka köré fonja karjait, lágyan. A férfi jobb lábbal lép egyet, majd a balt is átemeli a küszöb fölött, a lány behunyja a szemét, teste súlytalanul lebeg át az új otthonba, a boldog jövőbe. Testük összesimul, körülöttük fénygömb ragyog, szemük boldogság ittasan csillog össze.   

Minő szerencse, hogy a jövőt nem láthatja előre senki, így az a rengeteg boldogság, ami vár ránk, mind meglepetésként, apránként adagolva, egymás utánjában tud érkezni, helyet adva egyike a másikénak. Fortuna igazán kegyes, hogy a számtalan előkészített boldogság nem egyszerre tör ránk az életünkben. A végén még összeroskadnánk a tömérdek jóság súlya alatt!