Megkondult a harang, amikor a templom felé ment anya és lánya. Komoly beszélgetésre invitálta a nő a gyermekét, tőle várt megoldást, de legalábbis egy igenlő vagy egy nemleges választ. Göndör, fekete haja zabolázatlanul omlott szemében, igyekezett a füle mögé rendezni tincseit. De túl ideges volt, keze reszketett, így feladta a küzdelmet.

– Gyere, üljünk le ide a padra, beszélnünk kell. – mondta.

A hét éves kislány, érezte ez most olyan felnőttes beszélgetés lesz. Anyja már egy ideje vele osztotta meg legféltettebb gondolatait és ő büszke volt erre.  

– Beszéljünk. – és nagy mogyoróbarna szemét komolyan anyjára függesztette.

– Tudod, van egy munka, ami miatt Németországba mennék. Két hónapra, hogy egy kicsit összeszedjük magunkat anyagilag és el tudjunk menni, nyaralni. Mit gondolsz? Kibírnád egy kicsit nélkülem? Apád és mamád itt lesznek, nem maradnál egyedül.

A kislány nem számított arra, hogy anyja egy ilyen komoly kérdésben kéri a véleményét. Először szólni sem tudott. – Két hónap. De hiszen akkor a farsangkor se lesz itthon anya!- gondolta magában. Szomorú lett, de megrázta magát. – Nem lehetek ilyen önző. Ha menni akar, akkor el kell elengednem.

– Jó anya, menj csak nyugodtan, nagyon hiányozni fogsz, de minden rendben lesz, apa és mama majd vigyáz rám. – mondta

A nő fellélegzett, tudta a lánya hamarabb megérti, hogy neki most el kell mennie egy kicsit. Két hete vitázik ezen a férjével, de ő már döntött. – Ágoston nem akar elengedni. Pedig neki vannak nőügyei. – gondolta magában. – Mia okos lány, itt lesznek vele az apjáék, miatta nem aggódom.

– Jól van kicsim, majd megkérjük Kriszta unokatestvéred, hogy készítsétek együtt a farsangi jelmezed.

– Rendben anya. – mondta Mia, de belül irtózott a gondolattól, hogy a mindenki által szeretett Krisztával kellene mennie a farsangra, aki ellopná tőle a kisbarátja rajongását is.

Szombaton aztán elutazott anyja. Reggel arra ébredt, hogy apja az ő íróasztalánál ül és sír. Sosem látta még azelőtt az apját még könnyezni sem, így rettenetesen megijedt. Főleg, mert ő és a férfi azelőtt mindig kigúnyolták anyját, ha egy filmen „lepotyogtak könnyei”, ahogy ők megfogalmazták ezt.

– Apa mi a baj? – kérdezte reszketve.

– Anyád elment, örökre- mondta apja, miközben rázkódott egész teste a sírástól. A kislány úgy lebénult ettől a látványtól, hogy nem tudta mit csináljon. Apja magához húzta, nekivetette fejét mellkasának.

– Mi lesz velünk most?- kérdezte elcsukló hangon, amivel csak azt érte el, hogy a lánya is sírni kezdett, miközben vigasztalni próbálta.

– Apa, anya nekem azt mondta, hogy vissza fog jönni.

– Nem jön vissza, nem fog. Neked is hagyott egy levelet.

A kislány mohón tépte fel a borítékot, amiben egy apró üdvözlőkártyán egy kis őzgida nézett vele farkasszemet. Kinyitotta és felolvasta ugyanazt, amit az imént apjának mondott: - Visszajövök. Szeretlek Anya. Röviden tömören a lényeg ott állt feketén-fehéren.

A következő hetekben nem látta a lány apját. Kora reggel elment munkába és csak késő éjjel tántorgott haza a kocsmából. A kislány magához ragadta anyja levetett hálóingét és azzal aludt. Még érezte anyja illatát, mélyen magába szívta a test minden kipárolgását, amit búcsú helyett hagyott hátra.

Egy idő után - mert magára lett hagyva- kezdte azt hinni, tényleg nem jön vissza anyja többé. Az apja el volt foglalva saját fájdalmával, mamája pedig nem mert hozzá közel férkőzni. Senki sem vigasztalta és mondta neki azt, hogy nincs miért aggódnia.  Egy idő után az éjszakákat átrettegte, hogy vajon apja aznap is bemegy-e részegen tántorogva a szobájába, hogy jó éjt puszit adjon a homlokára?

Lassan beköszöntött a február és a farsangi előkészületek is zajlani kezdtek. De nem jött az unokatestvére jelmezt készíteni neki és apja sem mutatott érdeklődést iránta. Ekkor már éhségsztrájkba kezdett, de nem dacból. A kedvenc ételei is keserűnek tűntek és két héten át alig bírt magába tömni bármit is, mert rögtön kihányta.

A farsangra végül el se ment, pedig kisbarátja hívta. De nem akarta elrontani a többiek örömét a savanyú arcával. Egy ideje már nem játszott az órák szüneteiben sem pajtásaival. Csak leült egy sarokba az udvaron és figyelte a kislányok és kisfiúk játékát.

Délután hazament, megcsinálta a leckéjét, aztán elment mamájához, akinek a lábához ült a kályha tövébe és öttől hétig figyelte, ahogyan az hímez, vagy éppen könyvet olvas. Este hét óra körül aztán mindig rászólt a nagymama:

– Ideje, hogy hazamenj. Apád is biztos már otthon van. – mondta.

Persze nem volt otthon, szinte sosem az apa és a kislány sem bánta már.

Aztán egy éjjel nagyon sokáig nem tért haza apja. A kislány elaludt, aztán furcsa zajokra ébredt hajnalban. Két marcona figura húzott be egy testet a szobája padlójára.

– Apád összeesett a kapuban. - mondta az egyik és azzal kifordult a lakásból.

Nem lehetett felébreszteni apját és a kislány megmozdulni sem mert. Elaludni végképp nem bírt, mert az alkohol bűze elárasztotta a helységet és testében lassan undor ébredt. Néha már elszenderült volna, de akkor apja álmában felkiáltott. Egy alkalommal kicsiny ágyában is megkapaszkodott és a kislány annyira félt, hogy arcát anyja hálóingébe fúrta, mintha az megmenthette volna bármitől is!

Mire felkelt a nap, a kislány a félelemmel farkasszemet nézett. Apja még mindig az ágya mellett feküdt, de amikor a Nap végre felkelt és az árnyak a lány szobájában alakot öltöttek, kimászott az ágyából és megmosakodott. Aztán felöltözött és átment mamájához szólni, hogy apja a szobája padlóján fekszik. Mamája semmit nem mondott, talán csak egy Ó hagyta el száját, aztán elküldte a lányt iskolába.

Azután az esett után már nem részegedett le annyira apja. Talán az anyja átment megdorgálni a nap folyamán, amíg a lány az iskolában volt. Teltek a napok és mikor két hónap múlva egy autó megállt az anyával a lány már nem érzett semmit.

– Úgy kell tennem, mintha örülnék neki, mert megbántanám, ha látná, hogy nem érdekel, hogy visszajött. – gondolta magában.

Azzal kifutott anyja elé, átölelte az pedig összecsókolta őt és bementek a lány szobájába. Kinyitotta a bőröndöt az anya és édességeket és ruhákat adott elő a lányának. Az csak állt és nézte és arra gondolt: - Most le akarsz ezekkel kenyerezni engem? Szája grimaszba torzult, ennek az olcsó megvesztegetési kísérletnek tűnő színjátéktól, de az érkező ezt még nem vette észre.

Nem szerette sosem az édeset a ruhák pedig semmit nem jelentettek, de mosolygott és megköszönte az anyja ajándékait és azt mondta neki, jó, hogy otthon van. Apja is előkerült egy üveg sörrel a kezében. Kicsit támolygott, mikor rárivallt az anyára:

– Minek jöttél vissza? Menj innen!

– Nem megyek. Mondtam, hogy visszajövök. – nézett rá már az anya segélykérően a gyerekre is, de az nem mondott semmit, csak kiment a szobából, mert az egész már nem érdekelte.

Már csak az ordítást hallotta a lány, de bement a szobájába. A Hupikék Törpikék mentek a tévében, amit annyira szeretett. Próbálta felvenni a történet fonalát, de a törpék már nem voltak viccesek. A valóság túl közel jött hozzá és nem tudott már többé a mesékben hinni…