Jelige: Tulipánfa – Cím: Tom

Fárasztó szeptemberi nap állt Tom mögött. Nyűgösen mosdott, magára öltötte kockás-gombos pizsamáját, és felesége mellé ágyba bújt. Az asszony még olvasott a lámpa fényénél, Tom az oldalára fordult és már hortyogott is. Zavaros álmai voltak, és már sokadszorra álmodta az álmon belüli álmot. Látta magát, fel akart kelni, közelről látta az óriási ébresztőóra fekete mutatóit, fenyegetőn integetett a nagymutató, a kicsi kuncogott a másodperces mellett. Hatalmas volt az óra, mint a londoni óriáskerék. Látta magát, amint tesz-vesz, reggeli, de közben ki akarta nyitni a szemét, fel akart kelni, de mozdulatlan maradt. Őrjítő volt a tehetetlensége. Egyedül vívta süppedős álmát, mint a mocsár húzta lefelé, mind mélyebbre. Kalimpált a kezével, megint látta magát, kiáltani és moccanni akart, de nem sikerült. Aztán nagy sokára csörgött az az átkozott óriáskerék-óra. Most ki tudta nyitni a szemét, ásított, és mert álomból ébredt, fáradtabb volt, mint mikor lefeküdt. Kicsúszott az ágy végébe, papucsába bújtatta a lábait. Az asszony már a konyhában a kávét tette fel főni. A frissen főtt narancsos-fahéjas tea illat belengte a sápadt reggeli napfényben úszó helységet.

Nagyon lassan odacsoszogott a hűtőhöz, és a nyitott ajtónál töprengett, hogy mit is enne szívesen reggelire. Ekkor az asszony kiáltott egy nagyot. Ő odakapta a fejét, azt hitte, hogy az asszony leforrázta magát. De az csak hápogott és a Tom feje irányába mutogatott. Nem értette a jelbeszédet, így tekintetét ismét a hűtőpolcokra irányította. Az asszony ekkor megragadta Tom karját és az előszobatükörhöz kísérte.

Sötét volt az előszobában, hát lámpát kapcsoltak. Az éles fény, mely a tükör felett virágsziromként omlott szét a tapétán, bántón vakított Tom szemébe. Sokat pislogott, mire szeme hozzászokott a fehér lámpa szikrázó sugaraihoz. Tükörképe láttán most ő is kiáltani szeretett volna. De némán tátogott, csak úgy, mint álmában.

Egyetlen éjszaka alatt megkopaszodott. Dús, hullámos gesztenyebarna fürtjei odavoltak. Végigsimított tar fején. Koponyája egyenetlen felszínt képezett, csúszkált rajta a keze ide-oda. Sehol egy hajtincs, egy csomó vagy legalább egyetlen hajszál. Semmi. Tétován nézett feleségére. Kétségbeesés fojtogatta és mardosta a torkát, nehezen nyelt, kereste a kérdéseire a válaszokat. A feleségével együtt az ágyhoz mentek. Tom felforgatta a takarókat, párnákat. A felesége az ágyneműhuzatokat, lepedőt vizslatta. Hajának maradékait keresték. Hová tűnhetett nyomtalanul el gyönyörű hajkoronája egyetlen éjszaka alatt. Új értelmet nyert a szőrén-szálán eltűnt kifejezés.

Feleségével kettecskén éldegéltek az 51 négyzetméteres panel ötödik emeletén. Szépen berendezték, nemrég tapétázták-festették az egész lakást. A szobafestők hetekkel ezelőtt pakoltak össze maguk után, azt hitték a rend visszaköltözik az életükbe. Nem szerették a felfordulást, alig várták, hogy a kissé hangos csapat végre a munkálatok végére érjen, és kitakaríthassanak utánuk. Az asszony nagyon szépen takarított. Különbül egy hivatásos takarítónőnél. Akár vállalkozást is alapíthatott volna. De szerette az alkalmazotti munkaviszonyt, nagyobb biztonságérzetet adott neki, ha egy cég állt a háta mögött, és nem az ő dolga volt a mindennapi betevőért vívott harc. Ez a kényelmesség jár neki, gondolta és nem is szándékozott változtatni ezen. Tom egy biztosítótársaság üzletkötője volt. A rugalmas időbeosztást nagyon szerette, valamint az emberekkel való bánásmódot, a kommunikációt. Izgalmat hozott az életébe, hogy mindig új embereket ismerhetett meg, a régiekkel ápolhatta a kapcsolatot. Szeretett diskurálni az emberekkel. Segíteni nekik, a közös gondolkodás pedig kifejezetten inspirálólag hatott rá. A szomszédokkal jól kijöttek, a házban majdnem mindenkinek ő kötötte a lakásbiztosítását. Kedvelték az ügyfelei, mert nem volt erőszakos, nyomulós, olyan rábeszélős fajta. Az ügyfelek igénye szerint választott biztosítás típust, így szinte soha nem nyúlt mellé. Mindenki elégedett volt. Tom is az életével. Reggelente mosolyogva simogatta gömbölyödő pocakját, esti rituáléját a hajának többszöri átfésülése jelentette. Legalábbis eddig. Hogyan és miért kopaszodott meg egyetlen éjszaka alatt kérdés beleitta magát a lelkébe. Manapság igen jó pénzt fizetnek az ép és dús fürtökért, neki pedig volt bőven. De kinek volt szüksége éppen az ő hajára? Nem volt nyom, amibe kapaszkodhattak volna.

Tom továbbra is a párnák közt kutatott. Benézett az ágy alá is. Semmi. Az ágyneműn a hajszálakat vizsgálgatta. De csak az asszonyét találta. Megint a tükör elé állt. Hosszúkás arca most még inkább megnyúlt, kopaszsága rideg külső palástját borította arcára. Gesztenyeszín szemöldöke – mely vastagon domborodott szeme fölött – sötét kontúrként rajzolódott világos arcbőrére. Sápadt volt. Nagyonis. Az asszonnyal alaposan átnézette koponyáját, hogy borotva, esetleg ollónyomokra lel-e. De semmi. A felszín bár egyenetlen volt, de ép. Kicsit pirosas, mint mikor borotválkozás után a bőr kipattogzik. Úgy csúszott viszont, mint amit olajjal kentek át. Fénylett. Szinte világított. Nagyot kordult a gyomra. Az asszonnyal visszamentek a konyhába megreggelizni.

Komótosan megrágták a falatkáikat, gondolataikba mélyedve üldögéltek. Az asszony kínálta a kávét, az újságot, ahogy minden reggel szokták. Tom keserűen eltolta a napilapot, a kávéhoz sem nyúlt. Az asszony felkelt az asztaltól és odalépett hozzá. Megsimogatta a kezét.

– Nekem így is tetszel – és egy puszit nyomott az arcára, feje búbjára.

Kedves volt tőle ez a gesztus, Tom meghatódott. Éjszakai álomképe is gyötörte, próbált visszaemlékezni. De csak a homályban tapogatózott emlékezetének polipkarja, morzsákat sem talált.

Felöltözött és munkába indult. Munkatársai nem kérdezősködtek, talán azt hitték, ő maga borotválta le. Manapság divat a kopaszság. Tomot azonban bántotta a dolog, sajnálta gyönyörű haját, mert az volt az ő éke. Büszke volt a hajára, annak fényére, selymességére, színére. Ősz hajszála még egy sem volt, pedig már betöltötte az ötvenet. Hajvége egészséges volt, igényesen ápolta hajkoronáját. És most az egész odavan. Délután a netet bújta, okokat keresve, eseteket tanulmányozva. Crohn, colitis ulterosa, vashiány, hyperthyreosis, psoriasis, androgen alopecia és a dülmirigy. Zsongott a feje a sok információtól. Végigsimított homlokán. Egészen a tarkójáig. Furcsa érzés volt. Felhívott egy bőrgyógyászt és időpontot kért tőle. Már másnapra kapott, mert érdeklődve hallgatta az orvos a furcsa esetet.

Felesége kedveskedni akart neki, steak-et készített vacsorára sült krumplival. De nem ízlett, étvágya sem volt, folyton az álmán, tükörképén járt az esze. És az odaveszett haján.

Másnap reggel aztán sietősen öltözködött, mielőbb az orvosnál szeretett volna lenni. Az adott időpontban várták, kedvesen kérdezgette a doktornő. Specialista volt, kérdései lényegretörőek. További vizsgálatok elvégzésére biztatta, elsőként vérvételre küldte. Minden lelete negatív lett, makroszkópos hajvizsgálata is rendben volt. Tanácstalanul értekeztek az orvosai. Ismerősei, hozzátartozói lassan már megszokták így, felesége kedvesebb volt, mint valaha.

Az idő közben telt és múlt, február vége volt. Kopaszságát megszokni nem tudta, de kezelte. Folyamatosan ápolta, olajozta, mint ahogy azt a hajkoronájával is tette.

Egyik reggel kicsit viszketett a fejbőre. Feleségével átnézette. A vakarás helyén kipirosodott, de semmi más látható jel nem volt a koponyáján. Másnap reggelre ismét vakarózásra ébredt. Most orvosával is átnézette, de az sem talált semmit. Mivel ugyanazokat a hajápoló szereket használta, allergiás reakció nem lehetett a kiváltó ok. Harmadnap is viszketett, de most a feje bőrén ittis-ottis kis dudorokat talált. Apró duzzanatok voltak, kis vulkánpúpok, amelyek közepén volt valami. Egyelőre láthatatlan, de tapinthatóan jelen volt valami a tar fejbőrön. Bőrgyógyásza nagyítóval is átnézte, és mintát is vett a dudorok szövetéből. Az kicsit fájdalmas volt, a metszet helyére leukoplaszt lenyomat került. A következő nap nagyobbak lettek a dudorok és még nagyobbak és még nagyobbak. A leukoplaszt két széle már felvált a bőrtől, egyik reggel a párnán találta meg Tom.

Március közepén még nem volt meg a vizsgálat szövettani eredménye. Felülnézetből fotó készült a fejéről. A kép szerint a fejtetőt foglalták el a dudorok, amelyek már megsokasodva vették birtokukba koponyáját, és apró zöld pontokként tarkították. Kifejezetten visszataszító látványt nyújtott. A zöld gombostűfejek nőttek-nőttek, mígnem egy gyönyörű márciusi szombatra szárba szökkentek. Tom kétségbeesett. A felesége is. Az orvosa is.

Megjött az eredmény. Értelmezhetetlen a vizsgálatot végző elemző szerint, meg kell ismételni. A dudor viszont már eltűnt, így nem tudtak újra szövetmintát venni. A szárak egyre magasodtak, serdültek. Fűfejnek nézett ki. Új értelmet nyert számára a fafejűség is.

A fejtetőn bokrosodó sokaság miatt óvatosan forgatta a fejét. Lefekvéskor finoman beforgatta párnájába a szárakat. Felesége próbálta megnyírni ollóval, de kicsorbult. Próbálta letörni, de megvágta a kezét.

Ekkor már nem mert az utcára kimenni. Betegszabadságot vett ki. Pedig soha jobban nem érezte magát, mint ekkor. Március harmadik hetén voltunk túl, mikor a következő reggelre a szárak virágot bontottak. Éjsötét lila tulipánok nyíltak a fején. A szárakról tündökölve bólogattak a hatalmas virágok. Felesége gyönyörködött bennük. Megsimogatta, megszagolgatta őket.

Tom már régen legyőzte viszolygását, hogy mi nőtt ki belőle, és ő is büszkén simított végig a tulipánmezőn.

Majd a feleségével együtt kart karba öltve kisétáltak az utcára.