Száz évvel ezelőtt, 1916-ban jött létre a debreceni egyetemi könyvtár, amely 1997-től nemzeti gyűjtőkörű könyvtárként, az országrész szellemi központjaként működik
Vízióból tettek címmel tizenhárom tablón dolgozza fel Széchenyi István életművének legfontosabb eredményeit a Külgazdasági- és Külügyminisztérium aulájában csütörtökön nyílt kiállítás.
Megnyitották csütörtökön Pozsony egyetlen magyar tannyelvű gimnáziumában a Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 című vándorkiállítást, amelyet a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából a Magyarság Háza programsorozata keretében 20 külhoni magyar településre is eljuttatnak.
drMáriás eddigi képzőművészeti pályáját és új képeket egyaránt bemutató, nagyszabású kiállítás nyílik pénteken a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed M21 Galériájában. A tárlat a hamarosan 50 éves, Vajdaságból indult alkotó irodalmi és zenei tevékenységére is kitér.
Bukarestben felháborodást váltott ki kedden, hogy Oroszország bukaresti nagykövetsége egy nevetséges összeggel és egy vitatott videóval járult hozzá ahhoz az adománygyűjtési akcióhoz, amely Constantin Brancuși világhírű román szobrász egyik művének megvásárlására irányul.
Jászai Mari halotti maszkját adományozta a debreceni Déri Múzeumnak a helyi Csokonai Nemzeti Színház igazgatója. Ráckevei Anna kedden sajtótájékoztató keretében adta át a különleges ereklyét Angi János múzeumigazgatónak.
Nemzetközi konferenciával és gálaesttel emlékeznek hétfőn a 230 évvel ezelőtt elhunyt Benyovszky Móricra a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), ahol kiállítást is rendeznek a felfedezőhöz kapcsolódó dokumentumokból – mondta el a G. Németh György, a Benyovszky Társaság elnöke, az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar és a Merész magyarok – 30 emberi történet című sikerkönyvek szerzője találkozik az olvasókkal szeptember 29-én, csütörtökön 20 órától a székelyudvarhelyi G.
Szeptember 24-én, szombaton este 21:50-kor kerül sor a Nemes Jeles László Saul fia című filmjének országos televíziós bemutatójára az RTL Klub csatornán.
A 10 éves FÉLonline.hu új estsorozatának vendégei tehetséges, pályakezdő szerzők. Október 25-én, 19:00 órától Kemény Gabriella estjét láthatják az érdeklődők.
Izsó Zita verseit hallgathatják meg az érdeklődők Závory Andrea előadásában, valamint Bach Máté fotográfus Fénypecázás című sorozatának képeibe is betekintést nyerhetnek szeptember 29-én este nyolc órától Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, színháztermében.
2016. szeptember 29-30-án az MTA-ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum Nemes Nagy Ágnes halálának 25., az Újhold megjelenésének 70. és az Újhold-évkönyvek megjelenésének 30. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát rendez.
Először a Müpában láthatja a fővárosi közönség az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és jazz-zongorista Nagy János legújabb zenekarát, a Nagy János Experimentet. Az egyedi, különleges hangzású csapat október 4-én vendégzenészekkel kiegészülve készül a budapesti bemutatkozásra.
Nagyszabású életmű-kiállítással tiszteleg a barcelonai modern művészetek európai múzeuma (MEAM) Sándorfi István festőművész munkássága előtt, aki Franciaországban vált sikeressé és világhírűvé, az intézmény két hónapon át mutatja be a kilenc éve elhunyt művész 140 alkotását pénteken nyíló tárlatán.
Díjátadással ünnepelnek a magyar dráma napján, szeptember 21-én, szerdán délután a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol átadják Szép Ernő-díjakat.
Csaknem 1200 alkotás érkezett az Európai Mobilitási Hét Miénk a kötött pálya című, gyermekeknek meghirdetett kreatív pályázatára; az eredményhirdetést kedden tartották – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Móser Zoltán fotóművész és Szalai Attila író, esszéista Polonica varietas címmel jelentette meg emlékkötetét, amelyben végigjárják az első magyar nyelvű útirajz szerzője, Szepsi Csombor Márton (1595–1622) európai útjának lengyelországi szakaszát.
Xavier Dolan kanadai rendező közleményben hozta nyilvánosságra kedden, hogy nem készül el új filmje a cannes-i filmfesztiválra, ezért nem nevezi, ugyanakkor elítélte a fesztivál "trollkodó hangulatát" – írta kedden a The Guardian brit napilap.
Éjszakai nyomozás – Detektívjáték holdfényben címmel nyílik szombaton új interaktív kiállítás és játék a Mezőgazdasági Múzeumban, ahol a látogatók egy képzeletbeli, holdfényes kertben fedezhetik fel az élőlények rejtett éjszakai életét.
Több évtized után derült ki, hogy Vaszary János elveszettnek hitt, Halászat a Balatonon című képe mindvégig az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének falán lógott Tihanyban. A festmény után nyomozva Virág Judit egy másik megsemmisültnek hitt Vaszary-képről szóló információkra is rábukkant.
Tömegsírként használt kút rejtheti a nyolcvan éve megölt Federico García Lorca földi maradványait – ebből a feltételezésből kiindulva kezdett újabb kutatásba régészek egy csoportja a dél-spanyolországi Alfacar külterületén.
Balassi Bálint, Asbóth János, Székely János, Karinthy Ferenc, Sárközi György, erdélyi novellisták, valamint Rákosi Viktor munkái jelentek meg a Nemzeti Könyvtár tizedik sorozatában.
Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár és fesztiválalapító kapja az idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle nagydíját, a Sárga Csikó-díjat – közölte kedden a Filmtett Egyesület.