Ugrás a tartalomra

Schneider Zoltán nem számított a Kaszás Attila-díjra

Schneider Zoltán színművész nem számított rá, hogy idén ő kapja a Kaszás Attila-díjat.

Leégtek egy középkori város kulisszái a prágai Barrandov filmstúdióban

Súlyos kár keletkezett a hét végén Prágában, amikor a város déli szélén álló Barrandov filmstúdióban leégtek egy középkori város kulisszái.

Tarot Labirintus – Az Élőkép Színház személyes interaktív önismereti előadása

Szeptember 3-án és 4-én a Tarot Labirintus csapata ismét várja látogatóit, ezúttal a Kiscelli romtemplom kriptájában!

Helen Mirren a Disney új Diótörő-filmjében vállalt szerepet

Az Oscar-díjas Helen Mirren szerepet vállalt a Disney filmstúdió új Diótörő-feldolgozásában.

Mandur László holokauszt témájú fotóiból nyílik kiállítás Budapesten

Mandur László holokauszt témában készült 26 fotográfiáját mutatja be az a kiállítás, amely Mystic Dreams - Holocaust címmel szeptember 1-jén nyílik a budapesti Bálint Házban a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében.

Valószínűleg sikeres volt a szigetvári zeneiskola Guinness-rekordkísérlete

Az intézmény ötven jelenlegi és egykori növendéke, illetve oktatója pénteken 18 óra 20 perctől 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszott és hajózott a Balatonon a Zrínyi-emlékév keretében.

Ami a Verne-táborból kimaradt – Steampunkos Verne program a Terézvárosi Gyermekkönyvtárban augusztus 29-én

Verne Gyula kalandos történeteinek szereplőjévé válhatsz a Terézvárosi Gyermekkönyvtárban!

Galériák a kirakatban – ismét Gallery Weekend lesz szeptemberben Budapesten

Konceptuális alkotók művei, figurális festmények, fotók, installációk és kelet-európai vendégművészek is várják az érdeklődőket az idei Gallery Weekenden, amelyet szeptember 10-én és 11-én rendeznek meg Budapesten csaknem húsz helyszínen.

Hungarológiai Kongresszus – Véget ért a hatnapos tanácskozás

Véget ért szombaton a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett, a következő konferenciát 2021-ben Varsóban tartják.

Szeptember első hétvégéje hagyományosan a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepéé a Budai Várban

Szeptember 2-a és 4-e között rendezik meg a Budai Várban a Magyar nyelv és Könyv Ünnepét, amelyen az országos Széchényi Könyvtár is változatos programokkal vesz részt.

Hagyományok és kihívások V. – Múlt és jövő

Szakmai napot rendeznek az ELTE Egyetemi Könyvtárban 2016. augusztus 31-én. A rendezvényt Kálóczi Katalin, az ELTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója nyitja meg.

Szabadpolc – könyvcserebere

Szeptembertől folytatódik a budapesti XII. kerületben a MOM Kulturális Központ nagy sikerű könyvcserebere-akciója.

Színházünneppel várják a nézőket Miskolcon

Régi és leendő nézők, bérletesek toborzása, az új évad darabjainak ízelítője, a társulat új tagjainak bemutatása a célja annak a színházünnepnek, amelyet szeptember 4-én tartanak az ország legrégebbi kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház előtt és a teátrum melletti Déryné parkban.

Rendszeres költségvetési támogatást kap ettől az évtől az Anyanyelvápolók Szövetsége

Az Anyanyelvápolók Szövetségének rendszeres költségvetési támogatásáról döntött a kormány. Az éves támogatás idei összege 100 millió forint.

Megkezdődött a 15. Vidor Fesztivál Nyíregyházán

Több száz színházi, könnyűzenei és kulturális programmal várják az érdeklődőket a tizenötödik alkalommal megrendezett Vidor Fesztiválra Nyíregyházán, a szeptember 3-ig tartó programsorozat ünnepélyes megnyitóját péntek este tartották a nyírségi megyeszékhelyen.

Agatha Christie újabb hét művét filmesíti meg a BBC

Agatha Christie újabb hét művét filmesíti meg az elkövetkező négy évben a BBC, köztük a krimi királynőjeként emlegetett írónő egyik személyes kedvencét is.

Budapest Ritmo névvel indul világzenei fesztivál a Müpában

Világsztárok és feltörekvő művészek, négy földrész 25 országából 40 fellépő érkezik a Müpába október 13. és 16 között a CAFe Budapest és a Hangvető szervezésében megvalósuló Budapest Ritmo világzenei fesztiválra.

Ma rendezik az Állatkertek éjszakáját

Ma este rendezik meg az ország 11 településének 12 állatkertjében az Állatkertek éjszakája elnevezésű programot, amelynek során szakvezetéssel, látványetetéssel és interaktív programokkal várják a látogatókat.

Könyv jelent meg Paszternak tragikus viszonyáról, amely részben a Doktor Zsivágót ihlette

Könyv jelent meg csütörtökön Nagy-Britanniában Borisz Paszternak tragikus viszonyáról, amely a Doktor Zsivágó szerelmi szálát ihlette. Az első kritikák szerint a történet minden ízében legalább annyira érdekes, mint maga a világhírű regény.

A világ zenei fővárosává teszi Budapestet a Liszt Ferenc Zongoraverseny

Néhány napra a világ zenei fővárosává teszi Budapestet a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amelyet szeptember 2. és 11. között rendeznek meg a Zeneakadémián – mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
    

Ismét éjjel-nappal nyitva Szentendre

Péntektől három napon át ismét éjjel-nappal nyitva Szentendre, a vendégeket késő éjszakáig változatos kulturális és gasztronómiai programok várják a belvárosban. 

Erdők Budapest belvárosában

Erdővarázs címmel interaktív programmal és színes műsorokkal mutatkoznak be szeptember 9-én és 10-én a magyarországi erdők Budapest belvárosában, ahol az érdeklődők figyelmét az erdők sokszínűségére és az ország természeti környezetére kívánják felhívni a szervezők.

Tíz Bogányi-zongorát vásárolt a magyar állam

Tíz Bogányi-zongorát vásárolt összesen a magyar állam – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyet az utóbbi napok sajtóértesüléseire reagálva adott ki az Emmi.

Elhunyt Michel Butor, a francia új regény egyik legjelentősebb képviselője

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Michel Butor francia író, esszéista, költő, aki Alain Robbe-Grillet, Claude Simon és Nathalie Sarraute mellett az 1950-es években feltűnt irodalmi irányzat, a francia "új regény" egyik vezető alakja volt.

Félezer könyvvel mutatkozik be Magyarország a Pekingi Nemzetközi Könyvvásáron

Egy régi adósság törlesztésére nyújt lehetőséget a Pekingi Nemzetközi Könyvvásár, amelyen Magyarország első ízben, mintegy 500 könyvvel jelent meg a régió országai közül a legnagyobb kiállítóhellyel – erről Íjgyártó István a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár beszélt az MTI-nek szerdán, a vásár nyitónapján a helyszínen.

Peter Doig bebizonyította, hogy nem ő festett egy neki tulajdonított képet

Peter Doig brit festőművész megnyerte a pert, ami bizonyította, hogy nem ő festett egy neki tulajdonított képet.

Arcus Temporum – Az elme lecsendesítéséről és a közös hallgatásról is szól a fesztivál

Az elme lecsendesítéséről, a közös hallgatásról és a közösségteremtésről szól a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó Arcus Temporum XII. Pannonhalmi Művészeti Fesztivál – fogalmazott az M1 aktuális csatorna műsorában Rácz Zoltán, a rendezvény egyik művészeti vezetője.

Elhunyt Anthony Jay, az Igenis, miniszter úr! című szatirikus brit tévésorozat társszerzője

Elhunyt 86 éves korában Anthony Jay, az Igenis, miniszter úr! és az Igenis, miniszterelnök úr! című brit szatirikus politikai tévésorozatok társszerzője.

Évadzáró fesztivál a Zsámbéki Színházi Bázison

A budapesti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a beregszászi teátrum vendégjátékaival, mozizással, az alkotókkal való beszélgetésekkel várja a közönséget az 1956-os emlékévhez kapcsolódó, ingyenes évadzáró fesztiválján szombaton és vasárnap a Zsámbéki Színházi Bázis.

Magyarország díszvendégként mutatkozik be a Pekingi Nemzetközi Könyvvásáron

Magyarország a közép-kelet-európiai országokkal közösen kapott meghívást a Pekingi Könyvvásárra (2016. augusztus 24–28.). Az esemény a tavalyi évben 260 000 látogatót vonzott a világ 82 országából.

Csak a swing!

New Orleans Swingfesztivál a Müpában

Vásár, kiállítások, nyitott műhelyfoglalkozások és gyermeksarok az Országos Foltvarró Fesztiválon

Vásár, kiállítások, nyitott műhelyfoglalkozások, tanfolyamok és gyermeksarok is várja az érdeklődőket az idei Országos Foltvarró Fesztiválon augusztus 26. és 28. között Budaörsön a Városházán és a PostArt Galériában.

Marton Éva operaénekes meghatódottsággal fogadta az elismerést

Döbbenettel, meghatódottsággal és nagy örömmel fogadta Marton Éva operaénekes a Magyar Szent István Rendet, amelyet az augusztus 20-i nemzeti ünnepen vehetett át Áder János köztársasági elnöktől.

Makkai Ádám: szülőföldem javára fordítottam távol töltött éveim tudását

"Úgy érzem, hogy távol töltött éveim tudását sikerült a szülőföldem javára fordítanom" - hangsúlyozta az MTI-nek Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora, aki augusztus 20-án Áder János köztársasági elnöktől a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet vehette át.

A Szent István Rend kitüntetése Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek

 Áder János köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetését Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek a nemzeti ünnepen, szombaton Budapesten.

Áder János köztársasági elnök átadja a Magyar Szent István Rend kitüntetést Makkai Ádámnak, Kossuth-nagydíjas költőnek, nyelvésznek, műfordítónak a Sándor palotában 2016. augusztus 20-án
MTI-fotó: Bruzák Noémi

Claude Monet megsemmisítette több száz vízililiomos képét egy új kutatás szerint

Claude Monet megsemmisítette több száz vízililiomos képét, a kritikusok ugyanis nem rajongtak értük, a festőt pedig kételyek gyötörték egy új életrajzi könyv szerint.