Ugrás a tartalomra

Balett-tavasz

 Vasárnaptól május 7-ig tizenegy különféle tánckoreográfia követi egymást a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház színpadán.

Koncertsorozat a Fonó új zongoráján

Koncertsorozat indul Zongorista-generációk címmel a Fonó Budai Zeneházban pénteken az intézmény új zongoráján.

Kortársaink, a klasszikusok – színháztalálkozó

Megkezdődött a III. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) hétfőn. Az április 24-éig tartó programsorozat 13 ország részvételével valósul meg a Nemzeti Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

Bajomi Nagy György kapta a Gábor Miklós-díjat

 Bajomi Nagy György kapta idén a Gábor Miklós-díjat a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában nyújtott Hamlet-alakításáért - közölte az elismerést odaítélő kuratórium elnöke a hétfői budapesti díjátadó után az MTI-vel.  

Juhász Ferencre emlékeztek a PIM-ben

 Irodalmi esttel, beszélgetéssel, rendhagyó irodalomórával emlékeztek a 2015 decemberében elhunyt Juhász Ferenc költőre hétfőn, a magyar költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

A doboz, vagy az idegen témájáról készülnek kisfilmek az idei Filmtett táborban

A doboz, vagy az idegen tematikával készülnek kisfilmek a 15. alkalommal megszervezendő idei Filmtett táborban. A workshopon való részvételre május elsejéig lehet pályázni – tudatták az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményükben a szervezők. 

Közönségtalálkozók a Zoltán újratemetve előadások kapcsán

A Tompa Miklós Társulat által meghirdetett vendégbérlet keretében szerepel a   Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Zelei Miklós darabja, a ZOLTÁN ÚJRATEMETVE című groteszk játék, a Budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis

Meghalt Tom Jones felesége

 Meghalt Sir Tom Jones felesége, Lady Melinda Rose Woodward, aki 59 éven át volt társa a világhírű walesi popénekesnek.

A költészet napján debütál Pátkai Rozina "MINKA"

Április 11-én, hétfőn, A költészet napján debütál Pátkai Rozina "MINKA" nevű elektronikus zenei formációja első dalaival, magyar költők verseivel. Ezek az ún. soundscape-ek ilyen formájukban jelenleg egyedülállóak a magyar zenei palettán. A versekhez videóklip is készült:
 
Áprily Lajos: A menekülő 

Mikrokozmosz – Bevezetés Bartók Béla világába címmel nyílt kiállítás

 Mikrokozmosz – Bevezetés Bartók Béla világába címmel nyílt a zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató életét 12 tablón és zenei anyagokon keresztül bemutató, kilenc nyelven útjára induló kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Bartók-emlékév alkalmából.

Mészáros László fotói a TOBE Gallery-ben

Mészáros Lászlótól megszokott módon nagyméretű, mégis a korábbiaktól teljesen eltérő fotókból látható kiállítás Modulus címmel április 11-étől a budapesti TOBE Gallery-ben.

Kiállítás a magyarországi cigányzene történetéről

Kiállítás nyílt szombaton a magyarországi cigányzene történetéről Budapesten, a Magyarság Házában a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.

"111 éves vagyok, azt ma sem tudom, ki vagyok.”

A belépés ingyenes, a kilépés bizonytalan.
Dohányzó helyiség, korrekt áru büfé.
Ne hozz be saját italt, kisgyereket, kutyát.

Emléktáblát avattak Victor Vasarely születésének 110. évfordulója alkalmából Pécsett

 Victor Vasarely születésének 110. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a világhírű képzőművész tiszteletére a róla elnevezett – negyven évvel ezelőtt megnyílt – pécsi múzeumban szombaton.

A magyar nyelv hete

Hétfőn kezdődik a magyar nyelv hete rendezvénysorozata, az eseményeknek a nyelvújító Kazinczy Ferenc életéhez és munkásságához fűződő zempléni település, Sárospatak és a Széphalomban található Magyar Nyelv Múzeuma ad otthont – közölték a szervezők az MTI-vel.

Lőrinc Tímea nyerte a Versünnep Fesztivál fődíját

Lőrinc Tímea szabadkai színésznő nyerte a Versünnep Fesztivál fődíját vasárnap este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán megrendezett döntőben – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

„A mindenség szerelmese” – Juhász Ferenc nap a PIM-ben

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016 . április 11-én, József Attila születésnapján, a Költészet Napján József Attilát és mellette a 2015. december 2-án elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő életművét, személyét ünnepli, s Általa az egész magyar költészetet.

Dragomán György a Premier Kultcafé vendége

Kortárs irodalmi estjeink sorában Röhrig Géza után Dragomán György a Premier Kultcafé következő vendége.

Verslavina könyvbemutató A magyar költészet napjára

Április 10-én vasárnap 17 órára a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében mutatják be Verslavina - A nő meg a férfi című versantológiát.

Szarka Károly a JAK Kötet-előttiek est áprilisi vendége

A JAK Kötet előttiek sorozatának áprilisi vendége Szarka Károly író-újságíró, a szerzővel Nagy Márta költő beszélget.

Beszélgetés Tinkó Mátéval

Tinkó Máté egyéni szerzői estjére kerül sor április 12-én az ELTE Kerekes Kollégiumban este kilenc órától.

Könyturi Kolozsvárott

A papír alapú olvasás népszerűsítését és a sztereotípiákkal való szembesülést tűzte ki céljául a Könyvturi | élőkönyvtár idei kiadása. Az egész napos eseményt második alkalommal rendezik meg április 15-én a kolozsvári sétatéri Kaszinó épületében.

Filmszövetség-est Zsigmond Attilával Bulgakovban

Zsigmond Attila filmrendező lesz a vendége a Filmszövetség-estek rendezvénynek, amelyre április 12-én kerül sor a Bulgakov Kávézóban.

Megvannak a Deákpoézis idei nyertesei!

Elbírálták a Deákpoézis verspályázatot, a díjazottak között van Debüt rovatunk egyik szerzője Horváth Eszter is.

FISZ Írókölcsönző

Az „Írókölcsönző” keretében a FISZ rendhagyó irodalomórákat ajánl fel térítésmentesen a középiskolák számára 2016-ban is. Idén 10 írópáros látogat el 3-3 iskolába.

Jótékonysági irodalmi árverés

Jótékonyság irodalmi árverést szervez április 10-én a Rehab Critical Mass és a Magvető Kiadó a G3 Gödör Klubban, ahol kortárs költők erre az alkalomra írt kézirataira lehet licitálni. A befolyó összeget a tavaszi Rehab Critical Mass felvonulás megvalósítására fordítják.

Átadják a JAKkendő-díjat

Április 13-án, szerdán 17.30-kor a Trafóklubban (1094 Budapest, Liliom utca 41.) kerül sor a JAKkendő-díj átadó gálájára, ahol találkozhatsz a díj alapítása, 2012 óta díjazott szerzőkkel, és elsők között tudhatod meg, kinek a kézirata érdemelte ki idén a JAKkendő-díjat.

Térey János a Látó Irodalmi Játékok vendége

A Látó áprilisi vendége Térey János költő, akivel A Legkisebb Jégkorszak című könyve kapcsán Vida Gábor beszélget. Zene: B. Szabó Zsolt. Helyszín: G. Café, Marosvásárhely. Időpont: 2016. április 13., szerda, 18 óra.

Egyedül célegyenesben

Szokolay Zoltán szerzői estje a Kossuth Klubban

Költészet napi felolvasás Kolozsvárott

Költészet napi felolvasással várja az irodalom kedvelőit a Bretter György Irodalmi Kör és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának hétfőn este hat órára a kolozsvári Bulgakov Kávézóba, ahol az irodalmi kör és az írószervezet tagjai lépnek föl.

Tíz író, akit sokszor visszautasítottak a kiadók, mégis sikeres lett

Sok példa volt már a történelemben arra, hogy a világ legtehetségesebb íróit a kezdetekben visszautasították. Volt, aki 20-30 kiadónál is járt kéziratával, mégsem kellett senkinek. Aztán egyszer csak megtörtént a csoda, és befutott a könyve.
Íme a lista tíz íróról, akik nem adták fel, és azóta világhírűek lett a könyveikkel. A tanulság? Csak kitartónak kell lenni és bízni a sikerben!

Offshore-botrány – Egy nácik által ellopott Modigliani-képhez is elvezettek az iratok

Egy zsidó származású párizsi műkereskedő leszármazottainak állítása szerint a panamai offshore-iratok elvezették őket egy 18 millió fontot (6,9 milliárd forint) érő és annak idején a nácik által ellopott Modigliani-kép jelenlegi birtokosához.

Élőben közvetítik Wayne Shorter és Ramón Vargas fellépését

A Budapesti Tavaszi Fesztivál két kiemelt eseménye, Mozart Idomeneo című operája és a Wayne Shorter Quartet koncertje is élőben követhető a Müpa honlapján.

A média működéséről és a sajtószabadságról szóló kiadványokat mutattak be

A média működéséről és a sajtószabadságról szóló, a Wolters Kluwer Kft. kiadónál megjelent szakmai kiadványokat mutattak be Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen csütörtökön.

Holland virágcsendéleteké a főszerep

A holland mesterek kora 17. és késő 18. század között készített virágcsendéleteiből nyílt kiállítás a londoni National Galleryben.

Két Schiele-rajzot kapott vissza a tulajdonos örököse egy bécsi múzeumtól

Két Schiele-rajzot kapott vissza a korábbi tulajdonos örököse, három rajz továbbra is a bécsi Lepold múzeum magánalapítványi kezelésében marad - jelentette be csütörtökön Josef Ostermayer osztrák kulturális miniszter, aki bölcs döntésnek nevezte a megállapodást.