Ugrás a tartalomra

Versmondásért színházjegyet adnak Veszprémben

 Versmondásért lehet színházjegyet kapni a költészet napján Veszprémben, rendhagyó irodalomórára várják az érdeklődőket Balatonfüreden - tájékoztatták az MTI-t a program szervezői.

Olvasd fel Te is egyik kedvenc versedet!

Tizenkét és huszonnégy órás versfelolvasással is köszöntik Szegeden a költészet napját és egyben József Attila születésének 111. évfordulóját – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Versmaraton, szavalóversenyek és slam poetry Békés megyében

 Huszonnégy órás versmaratonnal, szavalóversenyekkel, író-olvasó találkozókkal és slam poetry-vel ünneplik a költészet napját Békés megyében – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Negyvenegy országból érkeztek munkák a 4. Székelyföldi Grafikai Biennáléra

Negyvenegy országból 507 képzőművész összesen 1238 művet nevezett be a 4. Székelyföldi Grafikai Biennáléra - közölte szerdán a szervező Kovászna megyei önkormányzat sajtószolgálata. 

Áldott állapot

A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi fiókintézete bemutatja a Florian Heredea Áldott állapot című kiállítását.
 

József Attila mindenkiNET – Online videopályázat, verskoncertek és gálaműsor

 Többek között középiskolásoknak szóló online videopályázat, egész napos verskoncert és gálaműsor is várja az érdeklődőket a költészet napja alkalmából Ferencvárosban.

Londonban is bemutatják Gárdos Péter Hajnali láz című kötetét

Szerda este a Londoni Magyar Kulturális Központban mutatják be Gárdos Péter Hajnali láz című kötetét, amely több mint 35 országban jelenik meg – közölte az LS Kiadói Csoport az MTI-vel.

Ritka bronzkori tárgyakat találtak Izraelben a Galileai-tónál

Mintegy kétezer éves, különleges bronzkori tárgyakat, egy bronzkancsót és egy rituális tömjénlapátot találtak Észak-Izraelben a Galileai-tó partjánál, egy Jézus korabeli zsidó település maradványainál – értesült kedden a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A mindenség szerelmese – Juhász Ferenc-nap a PIMben

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016. április 11-én, a Költészet Napján a két korszakos költőt, József Attilát és Juhász Ferencet köszönti. Középpontba a 2015. december 2-án elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költőéletművét, személyét teszi, s Általa az egész magyar költészetet. "A költőnek meg kell építenie a maga világegyetemét" –vallotta Juhász, így az egész napos eseményen az ő teremtett sorai, versei, képei kerülnek fókuszba.

Galló Ernő Emke-díjas!

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) nyilvánosságra hozta a 2016-os év díjazottainak névsorát. Az egyesületet minden évben több kategóriában díjazza azokat a személyeket, akik jelentőset alkottak az erdélyi kultúra és közművelődés területén. A neves színészről, rendezőről és tanárról elnevezett Kovács György-díjat kiemelkedő teljesítményt elérő színészek, vagy szakmailag is nagy jelentőségű évfordulóhoz érkező előadóművészek érdemelhetik ki.

Három hangon – megszólal a vers!

Zenés szórakoztató műsor a költészet ünnepére.

Országos médiaműhely-sorozat fiataloknak

Közösségi mozi és médiaműhely címmel országszerte 19 településen indít ifjúsági közösségfejlesztő mintaprogramot 2016 áprilisában a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI).

A JaEmese formáció nyerte a Versmaraton énekmondó versenyét

Egyed Emese A meséről című költeményének feldolgozásával a JaMese formáció nyerte a Versmaraton HangHordozók című énekmondó versenyének döntőjét vasárnap este – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

Bognár Antal műfordító kapta a Napút Hetedhét-díjat

 Bognár Antal műfordító kapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Hetedhét-díját hétfőn este a budapesti Vakok Iskolájában található Nádor teremben – közölte Napkút Kiadó az MTI-vel.

Biorobot-koncert dalbemutatóval a Gödör Klubban

 Hosszú idő után tér vissza a Gödör Klub színpadára a Biorobot. A hiperkarma frontembere, Bérczesi Róbert, valamint a Plutóból ismert Nemes András dalszerző párosára épülő különleges formáció új dalát is bemutatja az április 8-i koncerten.

Karinthy-tárlat nyílik a Magyar Nyelv Múzeumában

Karinthy-ábrázolások, relikviák, kéziratok, valamint korhű, a 20. század elejéről származó tárgyak és az írót egykor megihlető technikai eszközök láthatók a Magyar Nyelv Múzeumának új kiállításán Széphalomban. 

Jeles András újra mozifilmet rendez

Jeles András tizenhárom év után újra mozifilmet rendez: A rossz árnyék című munkának 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a  Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága.

Caravaggio-kiállítás illatokkal

Csak az eredeti festmények hiányoznak arról a szokatlan kiállításról, amely teljesen újfajta módon viszi közelebb a látogatókhoz Caravaggio itáliai festő képeit a Palazzo delle Esposizioni római műcsarnokban.

Vendégjáték-bérletes előadások áprilisban Marosvásárhelyen

A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is vendégül lát rangos határon túli színházakat, amelyek reprezentatív előadásaik bemutatásával színesebbé teszik a marosvásárhelyi színházi kínálatot. A vendég-társulatok előadásaira a Bernády György mecénás bérletek és a Vendégjáték bérletek érvényesek, a fennmaradó helyekre jegyek válthatók.

(Illúzió) Enteriőr

A kiállítás múlt és jelen különös párbeszédét ígéri egy olyan múzeumi térben, ahol válogatott írói relikviák és kortárs képzőművészek/ékszerkészítők munkái közösen alkotják az Enteriőrt.

Országszerte több mint 20 helyszínt érint a Fesztiválzenekar Közösségi Hete

 A Baranya megyei Komlótól a Hajdú-Bihar megyei Téglásig országszerte több mint 20 helyszínen adnak ingyenes koncerteket a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi április 17. és 23. között a hátrányos helyzetűeknek szóló, ötödik alkalommal meghirdetett Közösségi Hét keretében.

A költészet napja – Programok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

 Versfelolvasás, irodalmi est, szavalóverseny szerepel a költészet-napi programok között Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Julian Rachlin lesz a BTF nyitóestjének szólistája

Julian Rachlin virtuóz hegedűs-brácsás lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nyitóestjének szólistája, aki a Budapesti Fesztiválzenekar pénteki koncertjén Kim Kashkashian helyett fogja játszani Bartók Béla Brácsaversenyét.

„Míg kék borosta serken a csöndre...”

Az előadásban részletek hangzanak el VÍG MIHÁLY: Irimiás siralmai című hangjátékából és STEFAN ZWEIG: Ráhel perbe száll Istennel című novellájából.

Elágazó ösvényen – kötetbemutató

Elágazó ösvényen – kötetbemutató

Képtárfesztivál 50!

Az "Új magyarhangok" később pedig "Örülök, hogy itt szólhat" című sorozattal az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet Székesfehérvár országos jelentőségű kortárs képzőművészeti gyűjteményére, a múzeum aktuális kiállításaira, és párbeszédet teremtsünk irodalom, zene és képzőművészet között.

Újra gitárfesztivált rendeznek Szegeden

Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a közönség a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon, amely csütörtökön a Szeged Guitar Quartet és Podhorszky Gábor koncertjével kezdődik – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Fiatal, szegedi énekesek sikerét hozta a Simándy-énekverseny

Hanczár György, a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tagja kapta vasárnap a IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny fődíját, megosztott első díjat kapott a szegedi Kovács Éva és a Tisza-parti városban tanuló Baracskai Judit.

Átadták a III. Bábos Drámaíró Verseny díjait

Kiosztották a III. Bábos Drámaíró Verseny díjait a békéscsabai Ibsen Házban vasárnap délután. Ezzel véget ért a négynapos megmérettetés.

Csukás Istvánt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából a PIM-ben

Csukás István művei Jókai Mór és Petőfi Sándor alkotásaihoz hasonlóan részei a magyarok kollektív tudatának - fogalmazott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke pénteken a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében, ahol a Kossuth-díjas költőt, írót 80. születésnapja alkalmából köszöntötték.

Pizsamátor

A Rutkai Bori Banda Pizsamátor című új kiadványa stíluskavalkád és játékos utazás a bulik, a kalandok világába. A sokoldalú művész által illusztrált, CD-vel kiegészített könyv a gyerekes családokat célozza meg.

Elhunyt Keres Emil színművész

 Életének 91. évében pénteken elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Radnóti Színház nyugalmazott igazgatója - tudatta az intézmény szombaton az MTI-vel.

Áfra János kapta a Sziveri-díjat

Veszprémben adták át az 1987-es születésű költőnek az elismerést.

Tarjáni Tavasz hétfőtől

 Hétfőn kezdődik Nógrád megye legjelentősebb művészeti fesztiválja, a két hónapig tartó Tarjáni Tavasz.

Ilyen témákról írnak a legmenőbb magyar irodalomtörténészek

Az Irodalomismeret 2016. évi 1. számát ajánljuk olvasásra.

Így őrzik a legritkább színeket Amerikában

2500 színt őriznek az amerikai egyetem könyvtárában.