Ugrás a tartalomra

Nőket néző képek

Digitális kollázsok Falcsik Mari verseire.

Öt év kell a helyreállításhoz

Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz hónapos uralmát Palmürában, amelyet vasárnap foglalt vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől – derült ki a világörökségi helyszínről készített legfrissebb felvételekből. Szakemberek szerint a károk helyreállításához öt évre lenne szükség. 

Megjelent Szvjatoszlav Richter zongoraművész Fejér Pálhoz írt levelezése

 
Egy barátság levelei címmel jelent meg a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában Szvjatoszlav Richter (1915–1997) világhírű zongoraművész és élettársa, Nyina Dorliak Fejér Pálhoz, a Magyar Állami Operaház egykori főtitkárához írt levélgyűjteménye.

Álom és valóság

Az álmok és a valóság világát mutatja be két egyfelvonásos produkcióban a Budapest Táncszínház Álomőrző című új eladása, amelynek premierje március 30-án lesz a Müpa Fesztivál Színházában.

Simándy 100 – Kedden kezdődik az énekverseny

Kedden kezdődik a IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny, amelyre 136 – többségében magyar – énekes jelentkezett.

Jazzműhely Oláh Tzumo Árpáddal a Müpában

Külföldi muzsikusokból álló alkalmi kvartettjével lép fel Oláh Tzumo Árpád április 3-án a Müpában a Jazzműhely sorozatban. A zongorista, billentyűs vendége Melissa Aldana, akit a DownBeat Magazin kritikusai 2015 legnagyobb szaxofonos tehetségének választottak.

Világszerte kedvelt magyar együttesek, muzsikusok a fesztivál programjában

 Világszerte kedvelt magyar együttesek - köztük a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, a Kodály Vonósnégyes és a Pécsi Balett -, valamint muzsikusok, így például a Ránki-Klukon zongorista házaspár is fellép az április 8. és 24. között 36. alkalommal megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF).

A csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel hagyományőrzők a budai Várban

Az első önálló moldvai hagyományőrző formáció, a Szályka Rózsa Csángó Hagyományőrző Együttes Csángó Menyekező című produkcióját láthatja a közönség április 2-án a Magyarság Házában.

Húsvéti Bárányfesztivál kezdődött a fővárosi Vajdahunyadvárnál

 Több mint százféle, birkából készült étellel, húsvéti játékokkal, gyerekprogramokkal, állatsimogatóval és koncertekkel várja vendégeit szombattól hétfőig a Húsvéti Bárányfesztivál a fővárosban, a Vajdahunyad váránál.

Ma van a színházi világnap

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg.

Ilyen húsvéti képeslapok voltak 1904-ben

Mutatjuk a választékot.

Juhász Gyula így köszöntötte a húsvétot

A szegedi költő Húsvétra című versét ajánljuk az ünnepre.

Ezt a verset írta Reményik Sándor 1921 nagyszombatján

95 éve írta Reményik Sándor ezt a verset Kolozsvárott.

A nők szívesebben járnak színházba

A GfK által a színházi világnap alkalmából végzett elemzés azt mutatja, hogy a magyarországi lakosság közel egyharmada fordult meg színházi előadáson 2015-ben. A színházi szórakozást nagyobb valószínűséggel választják a nők, a nagyvárosban élők és a magasabban iskolázottak. A korosztályok közül a 30 évnél fiatalabbak a legaktívabbak, ha színházról van szó.

Színházi világnap Kolozsvárott

Ebben az évben a színházi világnap húsvétra esik, de a Kolozsvári Állami Magyar Színház megvívja a csatát a dátumokkal: március 27. helyett április 1. és 3. között ünnepelnek

Húsvéti színházi program Fertőrákoson

Húsvétvasárnap indul a turisztikai szezon a felújított Fertőrákosi Kőfejtőben. Az ünnepek idején elsősorban családi programokkal várják a látogatókat.

Az Őrült Nők kis titkai – dokumentumfilm dolgozza fel Alföldi rendezését

Az Őrült Nők kis titkai címmel dokumentumfilm dolgozza fel Az Őrült Nők Ketrece című előadás létrejöttét és készülését.

Edukatív színház különórák Kolozsváron

Folytatódnak az ESziK vagy isszák? színházi különórák Kolozsváron

Anonymus Bretter, ahol Umberto Eco is pokolra kerülhet

A kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör Anonymus-estet szervez április 4-én, este nyolc órától a Bulgakov Kávézóban.

Konferencia az emlékezet-erkölcs-megbocsátás témakörében

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet az Emlékezet keresztje címmel szervez vallásfilozófiai konferenciát április 8-án.

Álljunk meg egy szóra Garaczi Lászlóval

Garaczi Lászlóval találkozhatnak március 30-án a kolozsváriak

A magyar képzőművészet geometrikus törekvéseit bemutató kiállítás nyílt Szegeden

Szín–Forma–Tér címmel a magyar képzőművészet geometrikus törekvéseit bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a szegedi Reök-palotában.

Könyvkóstoló Lakatos Istvánnal

Lakatos István író-grafikus estje Tiszakécskén

Lélekbarát versek

Demény Péter verseskötetét mutatják be Nagyváradon.

Haza a magányban

A költő, műfordító, magyartanár Eszteró István 75. születésnapjára jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában a Haza a magányban című verskötete, amelyet március 31-én mutatnak be Temesváron.

Kortárs mozgásszínház a migránsválságról

Kortárs mozgásszínházi produkciót mutatta be Kolozsvárott, amely reflektál a migránsválság problémájára is.

Átadták a Magyar Sajtófotó pályázat díjait

Átadták csütörtökön Budapesten a 34. Magyar Sajtófotó pályázat díjait; a jutalmazott pályaművek – amelyek közül kilencet a közmédia munkatársai jegyeznek – május 14-ig tekinthetőek meg a Capa Központban.
   

Kiosztották a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat díjait

Vers, próza és tanulmány kategóriában adtak át a díjakat a 39. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Találkozón csütörtökön Sárváron.

A Főváros elvinné az idei Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty térről

A Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságának képviselői meg kívánják tagadni a 2016. június 9-én kezdődő 87. Ünnepi Könyvhéttől a Vörösmarty tér használati jogát - áll a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) MTI-hez eljutatott csütörtöki közleményében.

Matl Péter kárpátaljai szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás Budapesten

Matl Péter kárpátaljai szobrászművész, a Vereckei honfoglalási emlékmű alkotója munkáit mutatja be a Haza címmel szerdán nyílt kiállítás a budapesti Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

A 70 éves Szirtes Gábort és Szondi Györgyöt köszöntik az Írószövetségben

Szirtes Gábor irodalomtörténészt, kritikust, szerkesztőt és Szondi György József Attila-díjas költőt, műfordítót, bolgaristát és szerkesztőt köszöntik 70. születésnapja alkalmából március 24-én, csütörtökön a Magyar Írószövetség dísztermében.

Tízéves a Magashegyi Underground: nagykoncert és új lemez

 Tizedik születésnapját nagykoncerttel ünnepli a fővárosi Akvárium Klubban a Magashegyi Underground. A Bocskor Bíborka által vezetett csapat az április 2-i fellépésre időzítve új stúdióalbumot is készített.
 

Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground énekesnője Budapesten  
MTI-fotó: Balogh Zoltán

Csütörtökön mutatják be Magyarországon Nemes Gyula Zero című filmjét

Csütörtökön kerül a magyarországi mozikba Nemes Gyula a fogyasztói társadalom visszásságait feldolgozó Zero című szatírája.

Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood"

Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood": a stúdió- és szórakoztatóipari komplexum négymilliárd rubeles (17 milliárd forintos) beruházással a következő három-négy évben készülhet el.

Kecskeméten megnyílt a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále

Megnyílt a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále Kecskeméten. Az ünnepségen Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár úgy fogalmazott: bárhová is megyünk a világban, a keresztény kultúra, annak gyökerei mindenhol ott vannak.

Händel egyetlen passiója, a Brockes-passió a Müpa színpadán

Händel egyetlen passióját, a Brockes-passiót adja elő a Müpában szerdán Magyarország legrégebb óta működő barokk zenei együttese, a Capella Savaria a Magyar Rádió Énekkarával és kitűnő szólistákkal egyesülve.