Ugrás a tartalomra

Quasimodo – Újra költőverseny

 A város idén is meghirdeti a Quasimodo költőversenyt. Az országos szinten is elismert Quasimodo költőversenyre május 31-ig várják a jelentkezőket, akik két magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhatnak a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére. A pályamunkákat gépírással öt példányban kell eljuttatni május végéig a polgármesteri hivatalba. A kettőnél több verset küldők pályázatát nem tudják figyelembe venni.

Kőrózsa – zenés költői est Tóth Erzsébet versei alapján

A Magyar Művészeti Akadémia nevében tisztelettel meghívjuk Önt az MMA Irodalmi Tagozatának rendezvényére.

Felhívás magyar-román műfordítói műhelyen való részvételre

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Magyar Fordítóház Alapítvánnyal és a Román Kulturális Intézettel (ICR) magyar-román műfordító műhelyszemináriumot szervez 2015 áprilisában.

Thorma János festőművész képeiből nyílik kiállítás Pécsen

Thorma Jánosnak (1870-1937), a magyar művészettörténet kiemelkedő klasszikusának képeiből nyílik tárlat a baranyai megyeszékhely Pécsi Galériájában pénteken.

Pálmalevél-kéziratok megfejtéséhez szerkesztenek többnyelvű szótárt Tibetben

Pálmaleveleken megörökített szútra kéziratokhoz készítenek négynyelvű szótárat tibeti buddhista kutatók - számolt be Drongbu Ceringdorje tibeti szakértő hétfőn Pekingben.

A Nő Terei – Nőnap a Kossuth Klubban

A nő terei – maszkulin vs. feminin társadalom.

Két magyar nyertes a zágrábi nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon

A ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon regionális kategóriában Nagy pecsét-díjat kapott a Káin gyermekei című magyar alkotás, míg ugyanezen kategóriában Kis pecsét-díjat nyert a Másik Magyarország című dokumentumfilm. Nemzetközi kategóriában a brit Virunga című alkotás kapott Nagy pecsét-díjat – olvasható a fesztivál honlapján, a www.zagrebdox.net-en.

Indul a harmadik kulturális közfoglalkoztatási program

Márciusban 6100 közfoglalkoztatottal indul a harmadik kulturális közfoglalkoztatási program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

Csók150 – Bemutatták az emlékérmét

Emlékérmet bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Csók István születésének 150. évfordulójára. Az érme 10 ezer forintos ezüst és 2000 forintos színesfém változatban jelent meg.

Munkácsy-trilógia – Pákh Imre továbbra is nyitott a Golgota eladására

Továbbra is nyitott a Munkácsy-trilógia harmadik darabja, a Golgota című festmény eladására Pákh Imre, a kép tulajdonosa, aki erről csütörtökön beszélt az MTI-nek azután, hogy bejelentették: a magyar állam megvásárolta a Krisztus Pilátus előtt című alkotást egy kanadai galériától.

Bálint Endre montázsaiból és grafikáiból nyílik kiállítás Szentendrén

Bálint Endre (1914-1986) festőművész életének utolsó éveiben alkotott montázsaiból, valamint néhány jelentős grafikájából nyílik kiállítás pénteken a Ferenczy Múzeum Szentendrei Képtárában.

Megvette az állam Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képét

A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben.

Talált szavak – az Irodalmi Jelen V. íróműhelye

Szeretettel várunk minden pályakezdő, kötettel még nem rendelkező alkotót az Irodalmi Jelen ötödik íróműhelyébe, amelyre február 26-án, csütörtökön este nyolc órától kerül sor a Bulgakov Kávézó emeleti termében. Az esten a műhelytagok kortárs magyar filmek és a legutóbbi műhelyen levetített két Lakatos Róbert-film ihlette szövegeiről fogunk beszélni.

Tiszteletvacsorát adott Kányádi Sándor költőnek Áder János

Irodalmi munkásságának elismeréséért tiszteletvacsorát adott Áder János köztársasági elnök Kányádi Sándornak kedd este a Sándor-palotában a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő első könyve megjelenésének 60. évfordulója alkalmából.

Bukarestben a világhírű startup, a Prezi

Bukarestben a világhírű startup, a Prezi. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet Fiatal feltalálók projektjének keretében bemutatkozik Bukarestben a Prezi .

Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal: Kovács Kati, ByeAlex, Walkó Csaba az esélyekről

 Kovács Kati Gájer Bálintnak, ByeAlex Ívnek, Walkó Csaba a Passednek szurkol A Dal szombati döntőjében. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének egykori zsűritagjai az MTI-nek véleményezték A Dal 2015-öt.

Budapesti Nyári Fesztivál – Csaknem 150 program az idei kínálatban

A Liszt és Dante című margitszigeti koncerttel kezdődik június 12-én a Budapesti Nyári Fesztivál, amely csaknem 150 programmal várja a közönséget. Műsorra tűzik a Sába királynője és a Tosca című operát, valamint a Jézus Krisztus szupersztár című musicalt is.

Müpa10 – Online rádiót indított a jubiláló Művészetek Palotája

Online rádiót indított a tizedik évadát ünneplő Művészetek Palotája. A Müpa Rádió két csatornájának arculata az intézmény kínálatához illeszkedik: a Müpa Symphony a komolyzene, míg a Müpa Easy a dzsessz, a pop, a rock, a világ- és népzene kedvelőit várja.

Újra eltemetik Pablo Neruda maradványait Chilében

Egy chilei bíró elrendelte a Pablo Neruda Nobel-díjas költő 1973-ben bekövetkezett halálának okait feltáró, eredménytelenül végződött nemzetközi vizsgálat lezárását és maradványainak ismételt eltemetését harmadik felesége, Matilde Urrutia mellé.

NKA: mintegy 200 millió forintot kapnak a nem kiemelt lapok

Idén 197,4 millió forint támogatást kapnak a nem kiemelt print- és online lapok a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-kiadási kollégiumának döntése alapján. A kiemelt negyven lapra a korábban megítélt hároméves támogatás idei utolsó évében 457,6 millió jut.

Álljunk meg egy szóra!

Álljunk meg egy szóra! – E-MIL estek a Bulgakovban. A Bulgakov Irodalmi Kávéház és az Erdélyi Magyar Írók Ligája havi rendszerességgel irodalmi est-sorozatot indít.

Közelképek írókról

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata tisztelettel meghívja a Közelképek írókról című kismonográfia sorozat első öt kötetének bemutatására, melyre február 26-án 17 órától kerül sor a Pesti Vigadó Makovecz termében.

Oscar-díj: a Birdman a legjobb film

Négy Oscar-díjjal, köztük a legjobb film és rendezés díjával gazdagodott a vasárnapi hollywoodi 87. Oscar-díjátadó gálán Alejandro González Inárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje, a színészi kategóriákban érvényesült a papírforma: Julianne Moore, Eddie Redmayne, Patricia Arquette és J. K. Simmons kapák meg az amerikai filmakadémia aranyozott szobrát.
 

Oscar-díj – Az illegális letöltők körében az Amerikai mesterlövész nyerne

Az Amerikai mesterlövész című film nyerné el a legjobb filmnek járó Oscar-díjat vasárnap, ha az illegális letöltések száma alapján ítélnék oda az amerikai filmakadémia elismerését.

Pályázat háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő műalkotásokra

Háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő műalkotásokra hirdetett pályázatot a Design Terminál What-to-print-in-3D címmel; a leadási határidő március 30.

Elrontották az Assisi bazilika freskóinak restaurálását

Leállíttatta az umbriai Assisi bazilikája freskóinak helyreállítását az olasz kulturális minisztérium, mivel a tárca szerint a beavatkozás erőteljesen módosította az eredeti 14. századi alkotások színét és részleteit is.

Kiállítással emlékeznek Bálványos Huba grafikusművészre Szekszárdon

Bálványos Huba (1938-2011) Munkácsy-díjas grafikusművészre emlékező kiállítást rendez a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ; a tárlat március 3-i megnyitóján egykori barátai személyes emlékeket is felidéznek a Tolna megyéhez sok szállal kötődött művészről, pedagógusról.

Elhunyt Fodor Ákos költő, műfordító

Életének 70. évében szombaton elhunyt Fodor Ákos költő, műfordító, a magyar nyelvű haikuköltészet legnagyobb alakja - tájékoztatta Podonyi Hedvig, a művész felesége vasárnap az MTI-t.

Megalakult a Magyar Gyerekkönyv Fórum

Írók, illusztrátorok, könyvtárosok, pedagógusok, kiadók részvételével megalakult a Magyar Gyerekkönyv Fórum, a HUBBY Budapesten.

Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal második középdöntője szombaton

Hat angol nyelvű és három magyar dal hangzik el A Dal című válogató és showműsor szombati második középdöntőjében, ahonnan újabb négy produkció jut a február 28-i döntőbe. A győztes képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben.

Illuminációk – Könyvművészeti kiállítás a Műcsarnokban

Hat képzőművész vizsgálja különböző nézőpontokból a visszaszorulóban lévő nyomtatott könyv jövőjét a Műcsarnok Illuminációk - A Gutenberg-galaxis stopposainak című kiállításán; A fény nemzetközi éve kapcsán megrendezett tárlat szombattól látható az intézmény M0 projekttermében.

A dolgozó nő az idei Terézanyu pályázat témája

Idén a dolgozó nő körül kialakult tabuk megdöntését kísérli meg a Terézanyu pályázat, amelyre a munkájuk nehézségeiről, kihívásairól, kudarcairól vagy örömeiről szóló, valódi női sorsokat bemutató írásokat, fotókat vagy videókat várnak március 22-ig.

Elhunyt Horváth Zsuzsa prímás

Életének 73. életévében szerdán este elhunyt Horváth Zsuzsa prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja, a Rajkó Zenekar egyik alapítója - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Jánosházy György költő

Életének 93. évében elhunyt Jánosházy György költő, műfordító, kritikus és szerkesztő - adta hírül csütörtökön a vasarhely.ro erdélyi hírportál.

Felszámolhatják és újraalapíthatják a Bárka Színházat működtető céget

Felszámolhatja és újraalapíthatja a Bárka Színházat működtető nonprofit kft-t a tulajdonos Józsefvárosi Önkormányzat, amennyiben ez a megoldás szolgálja a teátrum érdekét - mondta el a Bárka ügyében rendezett hétfői sajtóbeszélgetésen a kerület polgármestere.

Fotókiállítás nyílik Sztankay István színházi szerepeiből

"…egy nagy, ismeretlen Úrnak vendége voltam" címmel nyílik fotókiállítás Sztankay István, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai-díjas, érdemes művész színházi szerepeiből a Bajor Gizi Színészmúzeumban február 21-én, szombaton.