Ugrás a tartalomra

Múzeumok őszi fesztiválja – Éjfélig a képtárban


Honfoglalás kori játszóház és a Fő téren felállított jurta várja az érdeklődőket szombaton a Múzeumok Őszi Éjszakájának szentendrei rendezvényén.

Petőcz András legszebb versei


A Magyar Írószövetség szeretettel meghívja a Petőcz András legszebb versei című kötet bemutatójára.

A magyar nyelv napja – Egyetemi és városi programok Debrecenben

A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Karának két intézete, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) szakmai rendezvényekkel, a Debreceni Művelődési Központ családi programokkal ünnepli a magyar nyelv napját.

A magyar nyelv napja – Rendhagyó felolvasó délután Szombathelyen

Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Könyvtárban egy rendhagyó felolvasó délutánnal emlékeznek meg a magyar nyelv napjáról.

Szabados Tamás alkotása nyerte a lakiteleki filmszemle fődíját

Szabados Tamás rendező alkotása, a Valamikor lábon mentek Európába nyerte a zsűri félmillió forintos fődíját a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók 12. Filmszemléjét a Lakiteleki Népfőiskolán.

A magyar nyelv napja – Pais Dezső-emlékülés Zalaegerszegen

Pais Dezső nyelvész születésének 125. évfordulója alkalmából tartanak emlékülést a magyar nyelv napja alkalmából pénteken Zalaegerszegen, a József Attila Városi Könyvtárban.

Először láthatja a brit közönség A legyek ura kéziratát

Először láthatja a brit közönség A legyek ura című regény kéziratát. A híres munkát az oxfordi Bodleian Könyvtárban állították ki a Nobel-díjas író, William Golding születésének századik évfordulója alkalmából.

Bemutatták a Bibó István válogatott műveit tartalmazó kötetet

Bemutatták a Bibó-breviárium – szemelvények Bibó István műveiből című kötetet csütörtökön Budapesten. Debreczeni József politológus, a könyv szerkesztője elmondta: a válogatás szempontja a dokumentumok keletkezésének időrendje, az írások tematikája, illetve Bibó István nagy, önálló műveinek tartalma volt.

Ősbemutató Tormay Cécile regényéből a kecskeméti színházban

Ősbemutatót tartanak csütörtökön a kecskeméti Katona József Színház kamaraszínházában: A régi ház című Tormay Cécile-regény színpadi változatát mutatják be Dunai Tamással a főszerepben.

Zenei panoráma – Kroó György írásai

Egy híján kétszáznegyven zenei publicisztikát tartalmazó kötet jelent meg Kroó György írásaiból Zenei panoráma címmel a Gramofon Könyvek sorozatban. Harminchárom év termését foglalja össze a gyűjtemény. Az írások a hatvanas évek közepétől egészen 1996-ig az Élet és Irodalom című hetilapban regisztrálták a fontos magyar zenei eseményeket.

A dokumentarista színház a Kortárs Drámafesztivál fókuszában

A dokumentarista dráma és színház áll a 10. Kortárs Drámafesztivál Budapest középpontjában; a jubileumi rendezvényen november 26. és december 3. között magyar, orosz és román dokumentumszínházi előadásokat mutatnak be és egy nemzetközi konferenciát tartanak.

Milyen a mi utcánk? – Fotópályázatot hirdet a Centrál Színház

A mi utcánk – Avenue Q című előadásához kapcsolódóan a Centrál Színház fotópályázatot hirdet A mi utcánk címmel.

Dosztojevszkij 190 éve született

Katona József 220 éve született

René Magritte képei Bécsben

Ritka első kiadású könyvek a Krisztina Antikvárium árverésén

Egy kéziratos Kossuth-levél, három első kiadású Petőfi- és négy Széchenyi-kötet a Krisztina Antikvárium szombati budapesti aukciójának legizgalmasabb darabja, bár az összesen 550 tételes kínálatban még számos különleges, ritka és értékes kiadvány található.

A Könyv Utóélete Nagyrábén


Hatvan Maros megyei festő képei a Gödörben

Hatvan Maros megyei festő és négy népi iparművész munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gödör Klubban szerdán Marosvásárhelyi tájak címmel.

Publio.hu – Megalakult a magyar könyvkiadás "Facebookja"

Ingyenesen, mindenki maga készítheti el saját művének e-könyv-változatát az egy hete indult Publio.hu weboldalon, amelyet a könyvkiadás "Facebookjának" szánnak az oldal üzemeltetői.

Műgyűjtők éjszakája kortárs kiállítások megnyitóival

Négy kortárs művészeti vernisszázst is megtekinthetnek az érdeklődők csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján Budapesten, a belvárosi galérianegyedben.

Debreceni Irodalmi Napok: középpontban az irodalomtörténet-írás

Szakmára koncentráló programokkal várja az érdeklődőket a szerdán induló Debreceni Irodalmi Napok, amelynek középpontjában idén az irodalomtörténet-írás témája lesz.

Felolvasónap Takáts Gyula születésének 100., halálának harmadik évfordulóján

Felolvasónapra várják az irodalomkedvelőket november 19-én Kaposváron Takáts Gyula Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas költő egykori házába - közölte az MTI-vel az eseményt szervező Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság.

KONFERENCIA AZ ELTE BÖLCSÉSZET-TUDOMÁNYI KARON – 125 éves az Angol–Amerikai Intézet

125 éve, 1886-ban nevezte ki Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az angol nyelv- és irodalom első magyarországi professzorát, Arthur J. Pattersont az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjén.

Pályázat a magyar kultúra értékeire épülő civil programok támogatására

A magyar kultúra értékeire épülő civil programok támogatására írt ki pályázatot az egyik infokommunikációs vállalat.

A magyar nyelv napja – Szakoktatók tartanak előadásokat az OSZK-ban

A magyar nyelv napja tiszteletére Fogadóórák az OSZK-ban – Vendég-szaktájékoztatók az olvasótermekben címmel programsorozat indul az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) november 11-étől – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.

Snétberger Ferenc új formációval lép fel a Művészetek Palotájában

Több generáció képviselői, leginkább fiatalok zenélnek együtt Snétberger Ferenc világhírű gitárművész új formációjában, a Snétberger New Generationben, amely november 21-én mutatkozik be a fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa).

Új könyvtár nyílt Hódmezővásárhelyen – A Németh László Gimnáziumba kerül a tizenháromezer kötetes Isépy-gyűjtemény

A 2004-ben elhunyt országgyűlési képviselő, Isépy Tamás tizenháromezer kötetes gyűjteményéből alapított könyvtárat a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi Németh László Gimnáziumban.

Grecsó Krisztián könyve horvátul a zágrábi könyvvásáron

Magyar írók művei, köztük Grecsó Krisztián horvátul nemrég megjelent könyve, az Isten hozott is ott lesz az Interliber nevű zágrábi könyvvásáron, amely keddtől vasárnapig tart a horvát fővárosban.

Fekete György lett a köztestületté alakult Magyar Művészeti Akadémia elnöke


Köztestületté alakult szombaton a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az alakuló ülésen megválasztották a szervezet vezető tisztségviselőit: az elnök Fekete György belsőépítész lett.

Eddig nem közölt kéziratokat is kiállítanak Galgóczi Erzsébet hagyatékából

Ráadás a hagyatékból címmel Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író eddig nem közölt kéziratait, feljegyzéseit, közéleti levelezését és személyes tárgyait bemutató kiállítás nyílik november 9-én, szerdán szülőfalujában, Győr-Ménfőcsanakon.

Európa Filmdíj: három jelölés Tarr Béla filmjének

Az Európai Filmakadémia (EFA) szombaton Sevillában nyilvánosságra hozta 2011-es díjaira jelöltjeinek listáját: Tarr Béla A torinói ló című filmjét a 2500 EFA-tag a legjobb rendező, a legjobb operatőr és a legjobb zeneszerző kategóriában is jelölte az Európa Filmdíjra.

Százmillió forint az artmozik digitalizációjára


Két fővárosi és hét vidéki artmozi összesen 100 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) idei digitalizációs pályázatán, amelynek eredményét Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár jelentette be szombaton a budapesti Puskin moziban.

Világhíres operák – Új zenei könyvsorozat indult

Nagy sikerű, Világhíres zeneszerzők sorozata után újabb klasszikus zenei szériát indított Világhíres operák címmel a Kossuth Kiadó.

Bretter Kör friss László Noémi-versekkel

László Noémi költő lesz a hétfőn nyolc órától a kolozsvári Bulgakov Kávézóban sorra kerülő Bretter György Irodalmi Kör vendége, aki készülő kötetének egyik ciklusából fog fölolvasni.