Ugrás a tartalomra

Fiatal művészek lépnek fel Cziffra György születésnapi koncertjén

Horti Lilla énekművész és Devich Gergely gordonkaművész lép fel a Cziffra György zongoraművész születésnapja alkalmából rendezett hétfői koncerten az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

Koncerttel emlékeznek meg Cziffra Györgyről a születésnapján

Cziffra György zongoraművész születésnapján, november 5-én emlékkoncerttel kezdődik el a Cziffra Fesztivált megelőző programsorozat az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum

Az ókortól a barokkig tekintik át az egyetemes és magyar képzőművészet történetét az átfogó rekonstrukciót követően szerdán délben megnyílt Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának megújult egységei, az első időszaki tárlat pedig Leonardo da Vinci és a budapesti lovas címmel várja a látogatókat.

Kategória-győztes lett a Virágvölgy a palicsi fimfesztiválon

Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét választotta a legjobb alkotásnak az időszerű problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című kategóriában a palicsi filmfesztivál filmkritikusokból álló nemzetközi zsűrije - közölte a bírálóbizottság pénteken.

Augusztus 24-ig lehet jelentkezni a Halmos Béla Program pályázataira

Augusztus 24-én éjfélig lehet jelentkezni a Halmos Béla Program külföldi fellépéseket, stúdiófelvételeket, népzenei konferenciákat, szakmai képzéseket és a médiában való megjelenést is támogató pályázataira.

Az utolsó német császárné véletlenül megtalált leveleiből nyílt kiállítás Potsdamban

Kiállítás rendeztek az utolsó német császárné véletlenül megtalált leveleiből a Berlin melletti Potsdam uralkodói kastélyokból álló negyedében.

Bemutatták Zurbó Dorottya alkotását a 71. Locarnói Filmfesztiválon

Bemutatták Zurbó Dorottya Könnyű leckék című alkotását kedden a 71. Locarnói Filmfesztiválon - hangzott el az M5 csatorna Kulturális Híradójában.

Vass Tibor El, Kondor, plázacímű önálló kiállítása

és a hozzá kapcsolódó Nyílt, ti, tok című csoportos kiállítás a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galériában, 2018. augusztus 8.–szeptember 12.
Vass Tibor El, Kondor, pláza című kiállítása, valamint a szerzőt az 50. születésnapja alkalmából köszöntő, Nyílt, ti, tok című tárlat a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria Rákóczi-házának legnagyobb tereiben, két egymásba nyíló helyiségben nyílik 2018. augusztus 8-án, az alkotó születésnapján.  Az El, Kondor, pláza Vass Tibor Kondor Béla életműve előtti főhajtása.

Mintegy kétszáz alkotást válogattak be a Vásárhelyi Őszi Tárlatra

Kétszázöt alkotást válogatott be a több mint félezer beadott mű közül a zsűri a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatra - tájékoztatta a Tornyai-múzeum közönségkapcsolati munkatársa hétfőn az MTI-t.

V. Nagy Nándor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Makón

V. Nagy Nándor, a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum főrestaurátorának szobraiból nyílik kiállítás Tavaszvárók címmel kedden Makón, a Glorius Vigadó udvarában - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

Tablókon mutatják be a Göcseji Falumúzeum félévszázados krónikáját Zalaegerszegen

Tematikus tablókon mutatják be az ország első szabadtéri néprajzi múzeumának, a Göcseji Falumúzeumnak a félévszázados krónikáját Zalaegerszeg belvárosában. A képes beszámolókat augusztus 13-án helyezik el az üzletek kirakataiban.

Kiállításon mutatják be a határon túli magyar műemlékek restaurálását

Interaktív résszel is várják a látogatókat a Rómer Flóris-terv részeként megújuló, határon túli magyar műemlékek restaurálását bemutató kiállításon - közölte az Ideje az építésnek című budapesti tárlat kurátora az M1 aktuális csatorna műsorában szombaton.

Világsztárokkal látható a Rigoletto a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Világsztárokkal látható Verdi Rigoletto című operája vasárnap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a címszerepet Giuseppe Altomare olasz bariton, a mantovai herceg szerepét pedig Arturo Chacón-Cruz mexikói tenor alakítja - hangzott el az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában szombaton.

Megkezdődött a Bukovinai folklórfesztivál Bonyhádon

A székely keresztelő szokásának bemutatásával megkezdődött pénteken a XXIX. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál Bonyhádon. A megnyitón Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Bukovinából elszármazott nemzetiségek ma már barátként tudnak találkozni.

Több száz erdélyi fellépővel mutatják be a Csíksomlyói passiót

Több száz erdélyi szereplővel, valamint az eredeti szereplőgárdával augusztus 18-án a csíksomlyói hegynyeregben mutatja be a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Csodás hangok, pazar látványvilág a Palotakoncerteken

Csodás hangok, pazar látványvilág a Palotakoncerteken
Bor, dal, asszony – a Budapesti Operettszínház produkciója

A Falfirka estjén felolvas: Szőcs Petra

Fél óra irodalom munka utánra – mozi előttre
Felolvasás a középkori városfalnál, a Kálvin tértől néhány percre
Felolvas: Szőcs Petra
Szőcs Petra 1981-ben született Kolozsváron, Budapesten él. Költő, filmrendező. Első verseskötete Kétvízköz címmel jelent meg 2013-ban a Magvető Kiadónál.

Charles Dickens asztalának megtartásáért küzdenek Nagy-Britanniában

 Charles Dickens egy dolgozószobai asztalának megtartásáért küzd az angol kulturális alap, félő ugyanis, hogy az író által nagy becsben tartott bútordarab külföldre kerül, hacsak nem jelentkezik brit vevő.

Törőcsik Mari is közreműködik a Sztalker Csoport első önálló előadásában

Törőcsik Mari hangja is megszólal a fiatal színészekből álló Sztalker Csoport első önálló előadásában, amelynek premierje a kedden kezdődő Ördögkatlan fesztiválon lesz. A darab születéséről ifj. Vidnyánszky Attila, a darab rendezője beszélt az MTI-nek.

Elhunyt Tomasz Stanko világhírű lengyel jazztrombitás

Hetvenhat éves korában elhunyt vasárnap Tomasz Stanko lengyel jazztrombitás, zeneszerző, a lengyel és az európai jazz egyik meghatározó alakja - közölte a lengyel média.

Fazakas Tibor erdélyi képzőművész op-art képei kiállításon

Fazakas Tibor erdélyi képzőművész op-art alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílik Budapesten, a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

Carrie Fisher jeleneteivel készül el a Csillagok háborúja kilencedik része

Carrie Fisher korábban forgatott jeleneteivel készül el a Csillagok háborúja kilencedik epizódja - jelentette be a stáb. A forgatás szerdán kezdődik a londoni Pinewood Stúdióban. 

A varsói felkelésre emlékezik Budapesten a Lengyel Intézet

Az 1944. augusztus 1-jén kirobbant varsói felkelésről és a magyar honvédek felkelőknek nyújtott önzetlen segítségéről emlékezik meg egy történelmi csatajelent rekonstrukciójával a budapesti Lengyel Intézet.

Több mint 650 programot kínál a 11. Ördögkatlan Fesztivál

Több mint 650 kulturális programot kínál a 11. Ördögkatlan Fesztivál, amelyet július 31-től augusztus 4-ig rendeznek meg négy dél-baranyai településen: Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

Háromnapos határ menti kulturális fesztivált rendeznek Panyolán

A népzenétől az akusztikus rockig terjedő zenei kínálattal, pajtaszínházi előadásokkal, porta- és gyerekprogramokkal, vízi sportolási lehetőségekkel, templomtúrákkal, tájjellegű ételekkel és pálinkakóstolóval várja a közönséget a 13. PanyolaFeszt augusztus 2. és 4. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.

A Virtuózok tehetségeivel lép színpadra José Cura Tokajban

A közmédia Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatójának nyerteseivel ad közös koncertet José Cura argentin operaénekes szombaton a Tokaj Fesztiválkatlanban. 

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Nemes Jeles László új filmje

Szőcs Petra Déva című filmje is szerepel a fesztiválon
A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütál az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel. Szintén a fesztiválon mutatják be Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmjét, az alkotás a Biennale College Cinema szekcióban lesz látható.

Tusványos – Az erdélyi magyar irodalom nagyjait idéző kiállítás nyílt a tábort átszelő sétányon

Az erdélyi magyar irodalom és szellem nagyjait idéző szabadtéri kiállítás nyílt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) tusnádfürdői táborhelyét átszelő sétányon.

Bejelentették a Lux filmdíj döntőseit

Wolfgang Fischer Styx című filmje, Mila Turajlic A másik oldal című rendezése, valamint Benedikt Erlingsson Izlandi amazon című filmje versenyeznek az idei Lux filmdíjért.

"Lassítva" mutatja be a Pierre Bonnard műveit Tate Modern

"Lassítva" is bemutatja Pierre Bonnard festményeit jövő évi kiállításán a londoni Tate Modern, a tárlat kurátorai szerint ugyanis úgy a legélvezetesebbek a francia művész alkotásai, ha kellő időt szánnak rájuk.

Velencei filmfesztivál – Vanessa Redgrave Arany Oroszlán-életműdíjat kap

Arany Oroszlán-életműdíjjal tünteti ki Vanessa Redgrave amerikai színésznőt az augusztus 29-én megnyíló 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.

Rendkívül egyszerű magyarázatot találtak John Constable kései képeinek hangulatára

Rendkívül egyszerű magyarázatot talált John Constable kései képeinek szomorúságára az angol romantikus tájképfestészet kiemelkedő alakjának egyik brit szakértője. Szerinte nem a művész volt borús, hanem egyszerűen csak az időjárás, amelyet megörökített.

Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei

A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett.

Szállítás közben elveszett egy 7 méteres Hold-installáció

Szállítás közben elveszett egy 7 méteres Hold-installáció. Luke Jerram A Hold múzeuma című alkotása útban egy ausztriai fesztiválra tűnt el - írta a BBC News.

Székely keresztelő és mulatság a Bukovinai Találkozások idei programjában

Bukovinai székely keresztelőt és bukovinai mulatságokat mutatnak be négy nemzetiség tánccsoportjai a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon, amelyet idén 29. alkalommal rendeznek meg Bonyhádon.