Ugrás a tartalomra
A manipulált forradalom
ISBN/ISSN:
9789737658432
Kiadás dátum:
Raktáron:
Raktáron
Vendégkötet:
Nem
Szerzők:Mandics György
0 Ft
A Katedrális előtt égtek a gyertyák. Sötétbe öltözött, meggörnyedt emberek térdeltek a hideg köveken, a szanaszét heverő töltényhüvelyek furcsa januári avarában. Az író végigment a városon, szülővárosán, Temesváron, ahol a főtér most golyók lyugatta szecessziós bérpalotái meredeztek, mint valami rejtélyes ragyavert öregek, akik mereven bámultak maguk elé műanyagfóliákkal sebtében bepótolt ablaküregeikkel, mit sem értve, mi történt, mi zavarta meg eddigi változtathatatlannak tűnő életrendjüket. A házak előtt nemzeti karszalagos katonák, vállukra vetett kalasnyikovokkal, az Opera erkélyén lepedőkből sebtében összeeszkábált hatalmas felirat: TEMESVÁR, ROMÁNIA ELSŐ SZABAD VÁROSA, melyet a téli szél alaposan próbára tett, s most már hol három, hol négy darabban függetlenül lengett, hol TEMESVÁR, hol ROMÁNIA, hol ELSŐ SZABAD, hol VÁROSA, hol ezek kettes, hármas kombinációiban. E szétesőfélben levő univerzum összetartó eleme a csend volt, a hosszú napok folyamatos lövöldözészaját felváltó csend, a teret beborító gyertyák lobogásának csendje, s a gyertyafény sárgásvöröse, mely furcsa pecsétviaszként végigfolyt mindenen, s a gyász csendjébe merevítette meg a várost. A többhetes idegháború után, amikor mindenki csak „terroristákról” álmodott furcsa rövid álmokat, most jótékony áldás volt ez a csend. Az író még a párnája alatt tartotta azt a méteres fémpántot, amely súlyánál fogva egyszerre volt kard és kisbalta, védelem egy orvtámadás esetére, de egyre inkább csak kétséges önáltatásnak vélte. Már kíváncsian az utcákon járt, miközben a házakban a tv tovább hörögte az éberségre való felszólításokat, s követelte a Ceauşescuhoz hű terroristák megadását. Itt már minden elcsendesedett, csak Bukarestben, a tv környékén ugattak fel a kamerák számára a lövésszimulátorok minden felszólítás után. Volt mire kiadni a válaszlövéseket, s ezt a tv közvetítette is élőben. De kit érdekelt ez már? Talán csak azokat, akik most akarták megváltani forradalmári bizonyítványukat, egy sikeres közeljövőbeli politikai karrier reményében. Az író itt járt a téren és emlékezett. Annyi keserves évtized után, amikor csak fél- vagy negyed-igazságokat tudott kimondani, íme, most megvalósult a várt forradalom. Most végre kimondhatta mindazt, amit eddig el kellett hallgatnia, vagy csak szimbólumokba burkolva jelentethetett meg. Eljött az igazság órája, ám melyik igazságé? A forradalom történetét a szeme láttára, a füle hallatára írták felül napról napra, óráról órára, s bizonyos volt benne, hogy évtizedek is eltelnek, míg az igazság, az egyszer valaha történtek igazsága a felszínre kerül. De hol lesznek akkor a szemtanúk, hol lesznek az igazi dokumentumok? Mindent befed a hamis dokumentumok, az álbizonyítékok, a hamis visszaemlékezések manipulált adathalma. Csak az államrabszolgaság intézményes nyomásának engedelmeskedtek azok, akik beléptek, hiszen így kényelmesebb volt eltűnni az átlaghonpolgárok szürke tömegében. Az író is így tett, s erre nem volt túl büszke. Rejtőzködött, csak irodalmi műveiben, szimbólumokban rejtette el igazi énje szikráit. De most, e téren, ahol a névtelen holtakért égtek a gyertyák, azokért, akik a vérüket adták a szabadságért, van-e joga újra beolvadós játékot játszani? A sors úgy hozta, hogy az előző rendszer annyira bízott benne, hogy legféltettebb titkai közvetlen közelébe férkőzhetett, s így annyit tud e forradalom igazságáról, s igazi mozgatórugóiról, mint csak nagyon kevesek. A többiek bizonyosan hallgatni fognak, hiszen vezető helyet kívánnak a születendő új hatalomban. Ennek ára viszont a hallgatás. Évekkel ezelőtt, amikor önmaga előtt felesküdött e rendszer megdöntésére, első számú feltételnek azt szabta, hogy nem akar részt abból a hatalomból, amely a régi romjain születni fog, hiszen ha nem így cselekedne, mennyivel lenne erkölcsösebb az elődeinél? Így aztán most kénytelen-kelletlen rá maradt a munka dandárja: elmondani mindazt, ami történt, miért történt. Elmondani addig, amíg élesek még az emlékképek, éles az élmény, s még nem tömik be „pörös száját” az „új kor” újfajta cenzorai. Visszaröpült az időbe, a nulladik naphoz, s beleolvasztotta magát a közelmúltba egyfajta erkölcsi koordináta-rendszerként, hogy szemléletén átszűrve rendet teremtsen a véletlenek bonyolult sorozatában. Látta hogy sarjad ki Z, X. és Y., hogy öltik magukra mindazok húsát és vérét, akiken áthalad e három egymásra merőleges tengely, miközben a sztochasztikus lánc, az emberi sorsokon lépkedő történelem halad előre, építi a megtörtént időt. Temesvár, 1990. január 12.; átdolgozva: 2007. október 5.