A toronyóra percmutatója a tizenkettő felé moccant, még néhány rándulás és egyenesen fog állni, mint egy felkiáltójel, amely összeköti a hatos számot a tizenkettővel, négyet üt és utána hatot. Ez azt jelenti, hogy hat óra van. És akkor indul a busz. Pontban hatkor." – Papp Kincses Emese novellája.

"A hatvanas évek végén végezte el a szakiskolát, még abban az időben, amikor közvetlenül a nyolcadik után kellett felvételizni, mert elég sokan voltak, s akkortájt mindenki iparos akart lenni. Főleg a géplakatos és a villanyszerelő mesterség vált népszerűvé." – Simó Márton novellája. 

"Másnap a vágóhídon fura dolgok történtek. Az új taglós, akit akkor vettek fel, amikor Miklós augusztusban eltűnt, részegen ment be dolgozni, s Dorel hazazavarta. Aznap csak két bika volt, amikor a meleg élet folyt ki belőlük, ahogy a hátsó részükbe akasztott horognál fogva fel lettek függesztve, Dorel hangosan szidta a magyarokat, s Erdélyt követelte Mihály vitéznek. Átkozódása közben az is kicsúszott belőle, hogy Miklós megérdemelte, amit kapott. Sándor erre csak félrefordult, kiköpött, s hazament." - Részlet a szerző Székelygőzös a kicsi állomáson című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kötetéből.

Szívből nevetett mindenki, Széchenyi csapkodta a térdét, úgy hahotázott adomáján. A rákövetkező nap áthajóztunk Gladovába az említett kishajók egyikén. Ott a gróf hintóján utaztunk – a lovakat is maga hajtotta – le és föl a vékony, veszélyes Duna menti köves úton. Quint a nagy falu népe otthonára, Észak-Írországra emlékeztette. A gyerekek meztelen fenékkel szaladgáltak, a házakból kecskék és csirkék, malacok és kutyák kóricáltak ki és be. Én a folyót bámultam felülről, hisz innen átlátja és belátja az ember azt a három mérföld hosszú, párszáz yard széles szakaszt, amit Vaskapunak neveznek.
 
Blackwell és a magyarok – Irodalmi Jelen Könyvek, 2007 – A regény az Irodalmi Jelen regénypályázatának különdíjasa

Ilyen poétás kedvében vala, és a lélek nem hagyta annyiba, hanem tovább írta a kezdetet, ami fejében újabb és újabb zugokat fedett fel, eszébe jutottak bébikora titkai, amikor még nem volt semmi, csak egy gép, és az működött csupán, zúgott bután, dehogyis élt, egy szobában lapult évek óta, fehér műanyagját sárgára koptatta az idő, várta, hogy egy nap majd a bitek erdejéből, egy szabadító hős eljő, kilép a szikranások közül, életre kel a hígban, társa lesz, akár barátja.

A negyvenkilences sárga hernyóként hul­lámzott a ki­ra­kat­üve­geken végig a Bartókon, átcsörömpölve a váltók nyi­la­dé­kain, oda­hagyva a megállókat. Szaladtak a falfirkák, a ke­rék­vesztetten enyésző autómaradványok, állványzatok, járókelők, a napfény me­redeken zúdult mellettünk mindenfelé, amerre csak medret hagytak szá­mára az akadályok.

A turisták zavartan egymásra néztek. A nők összesúgtak. Az Anya megrázta a fejét. Billy felmászott a szemétdombra.– Lőjetek le, lőjetek le!** – kiabálta.

Ezek a fotók valóban elég jól sikerültek. Huszonnégyet választott ki végül közülük, huszonnégy alulról fényképezett meztelen női testet, kinagyította és bekereteztette őket, majd kevéssé szellemes címekkel látta el őket. Akt alulnézetből #1, Akt alulnézetből #2, Akt alulnézetből #3, és így tovább, egészen a #24-es jelzetűig. Ez volt az a műve, amely osztatlan sikert és nemzetközi elismerést eredményezett. Az aktsorozat, amelytől a nemzetközi kritikusok mind, egytől egyig, úgymond elélveztek.

Most történik minden, ebben a pillanatban. Most születünk, ebben a percben, és ugyanez a perc a ha­lá­lunk perce is, gondolta. Hiszen nincs más, mindig csak a most van, ez a végtelen hosszúra nyúló örök jelen, vagy ami ugyanaz, ez a szinte nem is létezőn rövid tízezred másodperc. Közben pedig voltaképp nincs egyik sem, nincs perc, nincs ezred­má­sod­perc, és nincs százezred másodperc.

Superman enyhe szorítást érzett a mellkasában, majd elöntötte a veríték. Mióta csökkenni kezdett a tetszési indexe, többször is előfordult ez vele, különösen, ha legnagyobb riválisa, Pókember újabb hőstetteiről hallott. Hiába tépelődött már hónapok óta, nem találta az okát, hiszen a korábbi gya­ko­ri­sággal kerített kézre önjelölt diktátorokat és élet­veszélyes pszichopatákat, vagy éppen hárított el kisebb-nagyobb katasztrófákat. Ám még a múlt hónapi ötös erősségű hurrikán elterelése sem javított a mutatóin.

A dolog pedig úgy történt, hogy Párizsban neves esemény zajlott: hőlégballonos utazás, ami 1863-ban bizony nagy szenzáció volt. Ágai lapja, a Magyar Sajtó is eredeti párizsi tudósításban számolt be az esetről. Mégpedig úgy, hogy a párizsi tudósítást Ágai Adolf készítette – Pesten – az előző napi bécsi újságokból.

Kevés író formálta úgy a magyar közgondolkodást, mint Jókai. S nemcsak gondolkodásmódunkon, fogalmazási fordulatainkon érződik máig a keze nyoma, de valójában ő hozta létre azt az olvasóközönséget is, amelynek mindennapi szükséglete lett az irodalom. Jól mutatja ezt, hogy az 50 éves írói jubileumára kiadott 100 kötetes Jókai-díszkiadás hatalmas anyagi siker is volt." - írja Dr. Bárdos sorozatának legújabb darabjában Jókairól.

"Felvirradt a maga rendjén Mindenszenteknek fényes, virágvasárnapos ünnepe. A kora tavaszi napfény vidáman verődött az óbudai kocsmaházak szalonnahéjjal fényesített, csillogó rézzel kivert görbe kadáverein, a vízivárosi gótok csipkés halántékán, a borkőkereskedő vincellérivadékok azsúros párnahaján. A levegőt betöltötték a harangok, a galambok, a tűzoltózenekarok hangjai, és illatos kalamárisként markoltak belé Rozoga Lázmér szíve facsarodásába." – avagy Doktor Bárdos  Himfi és Szinbdád gúnyáját ölti.

"Az rothadt, szemét, gazember kurvapecér mind, az ki nemes magyar literatúránknak ápolását és épülését szolgálni nem akarván, avagy rest lévén, mint az egyszeri parasztembernek menyecskéje, az kinek macskáját úgyan tanította ütlegekkel kemény móresra az ura az asszonya hátán, hogy az is megszabadulnék az restségnek bűnétől, nem tudván, még másoknak Istentől rendelt szent akaratját is az magok nyavalyás, gyalázatos, becstelen cselekedeteikkel, hamis híresztelésekkel, az idegen nemzeteknek bűzhödt szemét dombjainak tetejéről felcsippentgetett undorító, az pokolnak kénkőszagát árasztó mocsa­dékának sorozatlagosan való közre bocsájtásával akadályozni merészellik." – Pázmány és Kazinczy doktor Bárdos rendelőjében.

Danyi Zoltán  Helyreállítani önmagát (Részlet) Reggelire Dominik mindössze egy pohár vizet és va­la­mivel ké­sőbb három deci rostos gyümölcslét ivott. Ko­ránt­sem azért, mert­hogy a divatba jött mé­reg­te­le­ní­tő vagy tisz­tí­tó kú­rák út­mu­ta­tásait követte volna, tehát afféle külső elő­írásokat. Nem,

Karcagi Magyar Margit Végsőkig  Macskák ülnek az ablakban. Guvadt szemmel bá­mul­ják a fő­út forgalmát. Unottan ásítoznak, egy­más sző­rét nyal­dos­sák ké­nyes­ke­dő nyávogással. Hosszasan nyúj­tóz­kod­nak. Ge­rin­cük gör­bülete, mint az egypúpúak háta.Gazdájukkal élnek együtt hosszú évek óta. Annyira el­lus­tultak

Egyik nap a fiatalokat behívják a rendőrségre, útlevelük ren­de­zése miatt. A babát az asszonyra bízzák. Nyugodtan alszik pó­lyájában. Egy idő után sírás hallatszik. A nő karjába kapja a gye­re­ket. Fel-alá rohangálva csitítja a bébit. A macskák is vele fut­kosnak. A baba abbahagyja a bőgést, szipog egyet-kettőt, és ismét elalszik. Az asszony feje megfájdul. Kimegy az erkélyre. Becsukja maga mögött az ajtót és rágyújt egy cigarettára. A rácsának dőlve, füstkarikákon át látja jövőjét.Új családjával egy kertes házban élnek. Unokájával a fűben ját­szik. Fia tüzet gyújt a bogrács alatt. Menye valami amerikai dalt dudorászik. A szomszédok átköszönnek. A macskák kör­meiket élezik a fák törzsén.

Schiff JúliaKicsendülés (részlet)Nadi remélte, hogy a legközelebbi vakációban az öreget ismét megszokott tevékenységénél fogja találni. Remélte, hogy még egyszer erőre kap majd. Annyira, hogy kimehessen a szőlőjébe, hisz az oly sokat jelentett számára. Onnan származott bora, az „Elvira”, büszkesége, amiből néha nagyapjával egymás egészségére ittak. Most már feladta a szőlő

Mezei Krisztina NelliKoszos mese            Hervay Gizellának– Kosz van – állt oda egy délelőtt Kis Mama mellé. – Aham – mondta Mama, fel se nézve a könyvből, amit olvasott. Kis meg sem próbálta megnézni, mit olvas Mama. Mama mindig olvasott, kivéve, mikor főzött, vagy aludt. De mikor olvasott, sohasem volt érdemes zavarni.– Kosz van – mondta Kis Papának.– Á, dehogy – mondta Papa, miközben megpr&oacute

"A szobám álomszép volt, a megboldogult Lady G. egykori budoárja. A halványkék kárpiton kínai festmények díszelegtek, a sarokban egy eredeti Ming váza (vagy annak élethű utánzata)." - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.