"Felvirradt a maga rendjén Mindenszenteknek fényes, virágvasárnapos ünnepe. A kora tavaszi napfény vidáman verődött az óbudai kocsmaházak szalonnahéjjal fényesített, csillogó rézzel kivert görbe kadáverein, a vízivárosi gótok csipkés halántékán, a borkőkereskedő vincellérivadékok azsúros párnahaján. A levegőt betöltötték a harangok, a galambok, a tűzoltózenekarok hangjai, és illatos kalamárisként markoltak belé Rozoga Lázmér szíve facsarodásába." – avagy Doktor Bárdos  Himfi és Szinbdád gúnyáját ölti.

"Az rothadt, szemét, gazember kurvapecér mind, az ki nemes magyar literatúránknak ápolását és épülését szolgálni nem akarván, avagy rest lévén, mint az egyszeri parasztembernek menyecskéje, az kinek macskáját úgyan tanította ütlegekkel kemény móresra az ura az asszonya hátán, hogy az is megszabadulnék az restségnek bűnétől, nem tudván, még másoknak Istentől rendelt szent akaratját is az magok nyavalyás, gyalázatos, becstelen cselekedeteikkel, hamis híresztelésekkel, az idegen nemzeteknek bűzhödt szemét dombjainak tetejéről felcsippentgetett undorító, az pokolnak kénkőszagát árasztó mocsa­dékának sorozatlagosan való közre bocsájtásával akadályozni merészellik." – Pázmány és Kazinczy doktor Bárdos rendelőjében.

Danyi Zoltán  Helyreállítani önmagát (Részlet) Reggelire Dominik mindössze egy pohár vizet és va­la­mivel ké­sőbb három deci rostos gyümölcslét ivott. Ko­ránt­sem azért, mert­hogy a divatba jött mé­reg­te­le­ní­tő vagy tisz­tí­tó kú­rák út­mu­ta­tásait követte volna, tehát afféle külső elő­írásokat. Nem,

Karcagi Magyar Margit Végsőkig  Macskák ülnek az ablakban. Guvadt szemmel bá­mul­ják a fő­út forgalmát. Unottan ásítoznak, egy­más sző­rét nyal­dos­sák ké­nyes­ke­dő nyávogással. Hosszasan nyúj­tóz­kod­nak. Ge­rin­cük gör­bülete, mint az egypúpúak háta.Gazdájukkal élnek együtt hosszú évek óta. Annyira el­lus­tultak

Egyik nap a fiatalokat behívják a rendőrségre, útlevelük ren­de­zése miatt. A babát az asszonyra bízzák. Nyugodtan alszik pó­lyájában. Egy idő után sírás hallatszik. A nő karjába kapja a gye­re­ket. Fel-alá rohangálva csitítja a bébit. A macskák is vele fut­kosnak. A baba abbahagyja a bőgést, szipog egyet-kettőt, és ismét elalszik. Az asszony feje megfájdul. Kimegy az erkélyre. Becsukja maga mögött az ajtót és rágyújt egy cigarettára. A rácsának dőlve, füstkarikákon át látja jövőjét.Új családjával egy kertes házban élnek. Unokájával a fűben ját­szik. Fia tüzet gyújt a bogrács alatt. Menye valami amerikai dalt dudorászik. A szomszédok átköszönnek. A macskák kör­meiket élezik a fák törzsén.

Schiff JúliaKicsendülés (részlet)Nadi remélte, hogy a legközelebbi vakációban az öreget ismét megszokott tevékenységénél fogja találni. Remélte, hogy még egyszer erőre kap majd. Annyira, hogy kimehessen a szőlőjébe, hisz az oly sokat jelentett számára. Onnan származott bora, az „Elvira”, büszkesége, amiből néha nagyapjával egymás egészségére ittak. Most már feladta a szőlő

Mezei Krisztina NelliKoszos mese            Hervay Gizellának– Kosz van – állt oda egy délelőtt Kis Mama mellé. – Aham – mondta Mama, fel se nézve a könyvből, amit olvasott. Kis meg sem próbálta megnézni, mit olvas Mama. Mama mindig olvasott, kivéve, mikor főzött, vagy aludt. De mikor olvasott, sohasem volt érdemes zavarni.– Kosz van – mondta Kis Papának.– Á, dehogy – mondta Papa, miközben megpr&oacute

"A szobám álomszép volt, a megboldogult Lady G. egykori budoárja. A halványkék kárpiton kínai festmények díszelegtek, a sarokban egy eredeti Ming váza (vagy annak élethű utánzata)." - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

Hirtelen meg a matektanárnőmet pillantottam meg, a dol­go­zat­írás előkészületeiben, amiről megpróbáltuk lebeszélni: „Es­sünk túl rajta, csibéim, utána sokkal jobb lesz, majd meg­lát­já­tok!” - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából. 

"Így mesélte Tompa, így tartja az anekdota. Így kellett lennie. Mert ebből a történetből még ma is lehet érezni a mosolyt. Tompa nevetését, meg Arany hunyorintását. És egy ilyen hunyorintás maga a halhatatlanság." – írja Dr. Bárdos a Nevető Új Democritus első részében.

"A fennmaradt archív dokumentumok nem támasztják alá, hogy a magyarok kegyetlenebbül viselkedtek volna, mint a németek. Azt hiszem, hogy gazemberek minden népben vannak, és elsősorban a tiszti állomány részéről fordultak elő kegyetlenkedések a békés lakossággal szemben."

„Kiugrott a gombóc a fazékból”… a végén még hun­garikumot csinálnak szegényből! Königsbergi fasírtnak? Jaj, csak azt ne! Kifasírozna Kant, ha élne.