„Élni tudni annyi, mint röhögni a halálon, s meghalni a röhögéstől” – írta Boris Vian, aki a Köpök a sírotokra című könyvéből készített film vetítése közben kapott szívinfarktust, s hunyt el ötven éve. Műveire s a szerzőre emlékezni hívott az egykori Tajtékos Lapok fanzin szerkesztője a Tajtékos Napok étterembe. Szentivánéji nekromantika, Chloé egy szívbe markoló festményen (természetesen Duke Ellington hangszerelésében), fekete mese szívvel-lélekkel. De Bery Aritól kölcsönözve: ez a cikk nem a szeretetről szól!

Vian-emlékest a Tajtékos Napokban

Kálvin tér, kérem, vigyázzanak, a falak záródnak! Van-e jobb helyszín a Vian-regényről elnevezett, Ráday utcai étteremnél a francia író szellemét megidézni az éji homályban? Jazz és dark ambient, „koktélzongora” és a Memento Mori Közhasznú Egyesület által szervezett kiállítás várta a kultusz híveit június 23-án. Szívről szóló dalszövegeket dúdolgattam magamban az elhúzódó kezdés miatt, miközben feltűntek az árnyak, majd fejben felidéztem a fontosabb életrajzi adatokat.

Boris Vian mérnök, jazztrombitás, ötszáznál több dal szerzője a huszadik századi irodalom egyik fenegyereke volt. Fogadásból, barátai szórakoztatására hetek alatt megírt olyan regényeket, melyek aztán százezres példányban keltek el. Alaposan kifigurázta Jean-Paul Sarte-ot az 1947-ben megjelent Tajtékos napokban, bár Sartre baráti köréhez tartozott, időnként publikált annak Temps Modernes című folyóiratban. Camus lapjának jazzrovatát vezette, s maga is szerkesztett dzsesszlapot. Festett, kollázsokat és bútorokat szintén szívesen készített, de ugyancsak foglalkoztatta az oldtimer autók restaurálása, ha éppen nem rádióműsort vezetett vagy barátai filmjeiben szerepelt.
Mellesleg fordított, novellákat, verseket, regényeket, drámákat írt – ha tehette munkaidőben, a Szabványügyi Hivatalban –, s „fordítóként” kommentálta álnéven írt regényeit. Melyek botrányt kavartak. Életében sokkal kisebb érdeklődés kísérte saját neve alatt megjelent műveit, pedig Queneau a huszadik század legmeghatóbb szerelmi regényének nevezte a Tajtékos napokat. „Élni tudni annyi, mint röhögni a halálon, s meghalni a röhögéstől” – írta Vian (és nem Kurt Cobain!), aki megjósolta, hogy nem fogja megérni a negyvenedik születésnapját. Bejött neki. Az álnéven publikált Köpök a sírotokra regényéből – tiltakozása ellenére – készített film hamisításait, hatásvadász túlzásait nem tudta elviselni beteg szíve. (A rendező már a legelső percben együtt mutatja a főszereplőt és testvérét, holott bőrszínük különbözősége az egyik feszültségteremtő sejtetés a könyvben. Aztán a lincselést követő halottégetés ripacskodása, hagyjuk!)

Hosszasan lehetne sorolni Vian pályájának szívtépő furcsaságait, de aki igazán jó stílusú összefoglalókat szeretne olvasni, az életműsorozatot magyarul megjelentető Cartaphilus honlapján keresse Takács M. József elő- és utószavait az eddig kiadott hat kötetből. (S még idén megjelentetik a Pekingi őszt is új fordításban!) A sorozatszerkesztő ugyan nem tudott részt venni az emlékesten, mivel a franciaországi rendezvényeken tette tiszteletét éppen, s újra elzarándokolt Vian sírjához, ám a legutóbb magyarul megjelent novelláskötet, A kék liba fordítói közül Domonkos Eszter felolvasta Takács szívélyes üdvözletét és Vian-portréját.

„…annyi vitalitás és frissesség árad Vian hatvan évvel ezelőtt megfogalmazott, a szürrealizmust, az abszurdot, az erotikát és a (tragikus) börleszket lenyűgöző és helyenként sokkoló módon elegyítő mondataiból, hogy azok előtt még a csontritkulás, a magas vérnyomás és az a német pasas is meghátrál, aki mindig elkavarja valahova a holminkat – arról a fránya Alzheimerről beszélek.”  Takács M. humort és drámát elegyítő mondatai megnevettették a Tajtékos Napok étterem közönségét, pedig többnyire a dark-gót szubkultúra képviseltette magát (majdnem olyan ijesztő kinézetekkel, mint amilyen az enyém). Vélhetőleg ők a Memento Mori programjainak törzsközönsége, s a már tizenkettedszer tartott Tajtékos Nap is kedvükre valónak bizonyult most.

Bérces Róbert archív Vian-felvételekre improvizált, dark ambient-experimental-industrial zenét játszó egyszemélyes Mørk Skog projektjével szívhez szóló hangulatot teremtve. Huczek Zoltán lenyűgöző festményei (Chloé, Blues egy fekete macskáért, Lótusz blúz 2) és Kovács Roland groteszk grafikái (Jean-Sol Partre előadást tart) szintén hozzájárultak az atmoszféra megteremtéséhez. Az egyesület egyébként rendezett már kiállítással egybekötött zenés estet például Misima Jukio, Csáth Géza, Rozz Wiliams, Lugosi Béla, H. P. Lovecraft és Ian Curtis emlékére, októberben pedig a Poe-évforduló nyújt alkalmat arra, hogy újra várják a borongós irodalom barátait és az alkotó kedvűeket. Hiszen a kiállításokra bárkitől szívesen látnak műveket.

Szelevényi Gellért elmondása szerint most nem érkezett annyi alkotás, mint a korábbi, például vÁlság! címen hirdetett kiállításukra, ám a hely kevés üres felülete miatt ez így volt szerencsés. A leghosszabb nappal múltával lebontották a szívszorítón rövid ideig létező kiállítást, ám később talán a Vian Caféban vagy máshol látható lesz, ezért küldhetnek továbbra is kiállítandó műveket a kreatív Vian-olvasók. Huczek Zoltán és Kovács Roland képei, Vian-portréi addig is a Cartaphilus Kiadó honlapjának galériájában megtekinthetőek.

Kép és szöveg: Klein László

Kapcsolódó:
Halálos humor és kék liba Boris Viantól: http://irodalmijelen.hu/?q=node/1929
Cartaphilus Kiadó: http://cartaphilus.hu/
Memento Mori Egyesület felhívása: http://www.gothic.hu/mementomori_mmact2_sajto.html