Az irodalomtanítás vége? – Interjú dr. Hoffmann Rózsával
A szakiskolai képzésben 2011 szeptemberében megszűnik az irodalom mint önálló tantárgy. Ennek hátteréről, a magyar diákok írni-olvasni tudásáról, a magyartanítás és a tanárképzés jövőjéről kérdeztük a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatásért felelős államtitkárát.
Az irodalomtanítás vége?
– Interjú dr. Hoffmann Rózsával
Az elmúlt években a középfokú és a felsőoktatásban történtek átfogó, főleg a kimenetet (érettségi, diploma) érintő szabályozások. Kutatások bizonyítják, hogy a diákok az általános iskolában nem tanulnak meg értő módon olvasni. Hogyan kívánják orvosolni ezt a problémát?
A magyar közoktatás az 1980-as évek eleje óta rendelkezik adatokkal különböző korosztályok szövegértési eredményeiről. Valóban, az 1990-es években az akkori mérések – különösen a 8. osztályos diákok körében – kimutatták a szövegértés különböző zavarait. Az ezredvégtől kezdődően végzett nemzetközi és hazai vizsgálatok (2001-es IEA PIRLS) azt mutatták, hogy a tízévesek olvasási készsége javult és a jók közé került az összehasonlításokban. 2009-ben a PISA mérés a 15 éves fiatalok olvasási készséget vizsgálta, és érzékelhető javulást mutatott. Ám még mindig gyengének kell mondanunk az eredményeket, hiszen a korosztály mintegy egynegyede gyakorlatilag funkcionális analfabéta. Ezért a most készülő törvényekben és kapcsolódó jogszabályokban ismét megteremtjük az alapját annak a hagyományosnak mondható pedagógiai kultúrának, amely néhány évtizeddel ezelőtt sikeresnek bizonyult. Azaz a fegyelmezett munkának, a rendszeresített házi feladatoknak, az egyéni bánásmód erősítésének, a központi tanterveknek és a pedagógiai munka ellenőrzésének. A megújuló oktatási rendszer nemcsak az olvasás, hanem valamennyi készség és tudás javulását fogja eredményezni.
Az előrehozott szakiskolai szakképzés kerettanterve szerint megszűnik az irodalom mint önálló tantárgy oktatása az ilyen típusú osztályokban (erről l. a mellékelt táblázatot). Milyen megfontolások vezettek ehhez a döntéshez?
Az irodalom – sok más tudáselemmel együtt –, mint a nemzeti alapműveltség része, továbbra is jelen van és lesz a szakképzésben, de nem önálló tantárgyként. A szakképzésben nem a klasszikus irodalmi műveltség erőltetése, hanem az olvasási készség megerősítése, az olvasás elfogadtatása és megszerettetése az elsődleges cél, hiszen itt tanul az írni-olvasni alig tudó gyerekek legtöbbje. Ez az objektív helyzet egészen más tantervért és pedagógiai módszerekért kiált, mint amit a gimnáziumi oktatásból a legtöbben ismernek. Az előrehozott szakképzés azt tűzte ki célul, hogy a szakmai-gyakorlati készségek fejlesztésének középpontba állításával tegye tanulásra alkalmassá az általános iskolában kevésbé eredményes diákokat. E sajátos program keretében a nyelvi irodalmi műveltség fejlesztésének újszerű kísérletei jelennek meg, melyeknek középpontjában a komplex személyiségfejlesztés, az érzelmi intelligencia gyarapítása áll
Tervezik-e, hogy más képzési formákban, más iskolatípusokban is megszüntetik az irodalomtanítást? Ha igen, milyen indokkal?
Nem, egyáltalán nem, soha fel sem merült az a gondolat az oktatásirányításban, hogy az irodalomoktatás megszűnjön. Mint említettem, a szakiskolákban sem szűnik meg, csak metodikájában és tartalmában átalakul.
Mi az oka, hogy csökkenteni kívánják a magyarórák számát? (Lásd az Origo korábbi cikkét.)
A kérdés valószínűleg valamilyen félreértésen alapul. Mi pontosan tudjuk, hogy a gazdag anyanyelvi ismeretek és készségek alapozzák meg a legjobban a későbbi tanulás sikerességét bármilyen tantárgyban vagy tudományban. Éppen ezért az új oktatásirányítás nemhogy csökkenteni, hanem inkább növelni tervezi a formálódó új Nemzeti Alaptantervben, különösképpen a kisiskoláskor idején, a magyar nyelv és irodalom oktatására fordított időt. Az iskolázás kezdő szakaszában, az alsó tagozaton magyarórából lesz a legtöbb, és minden további iskolafokon is általában heti négy óra a tantárgyi óraszám, ami nem mondható alacsonynak.
Miért tartják fontosnak, hogy amíg egyes tantárgyak, például a gondolkodásra késztető matematika- és a magyarórák számát csökkentik, a diákok iskolában töltött idejét növeljék? (Lásd az Origo korábbi cikkét.)
Itt ismét hamis információkra támaszkodhatott a kérdező. Ugyanis a kérdésben sugalmazott szándékok semmilyen új oktatáspolitikai dokumentumból nem igazolhatók. Mint említettem, nem csökken a magyar órák száma, sem a matematikaképzésre fordított időarány. Az a tény, hogy a tanulók több órát töltenek az iskolában, többféle okra vezethető vissza. A többletidőt elsősorban a mindennapos testmozgás és a szintén növelni akart művészeti órák száma indokolja. Nem mellékesen mindkettő bizonyítottan javítja a tanulmányi eredményeket! Emellett több munkaórát jelent a kisiskolások esetében a napközis foglalkozás, az egész napos iskola, a nagyobbaknál a tanulószoba, esetleg szakkör, sporttevékenység, a középiskolában pedig a projektmunka, az érettségire való felkészülés. Ezek többnyire nem kötelező foglalkozások, hanem a szülők jogos elvárásaira adott adekvát válaszok. Ahol ugyanis mind a két szülő dolgozik, ott az a helyes, ha az oktatási rendszer gondoskodik a gyerekek délutáni foglalkoztatásáról is.
Az irodalom tanítása során még mindig túl sok az adat, túl sok az irodalomtörténet, és a kompetencia alapú oktatás bűvöletében emellett gyakran hangzik el a hatékonyság követelménye. Holott az irodalom is tekinthető olyan készségtárgynak (mint például a rajz, ének), melyek súlyát Önök növelni kívánják. Mit tesz majd az új NAT azért, hogy az irodalom ne csak eszköz legyen a szövegértés fejlesztéséhez, hanem maga az élmény?
Az irodalom ma is jóval több, mint eszköz a szövegértés fejlesztéséhez. A tantárgy hangsúlyozza az érzelmi, erkölcsi nevelést, retorikai képzést, az önismeret, a világismeret növelését. A magyartanárok általában gazdag módszertani kultúrával bírnak ahhoz, hogy mindez meg is valósuljon. Az új Nemzeti Alaptanterv a közműveltségi tartalmak meghatározásával nemhogy súlytalanítani, sokkal inkább megerősíteni kívánja a közös irodalmi műveltséget, hiszen kötelezően előírja az egyes iskolafokozatokban a feldolgozandó irodalmi műveltséganyag alapelemeit. A 2003-ban életbe lépett elődje egyetlen irodalmi művet sem nevezett meg.
Az egyik nagyszabású irodalmi, mind a tudományos életet, mint a magyartanítást érintő konferenciasorozat a Tizenkét legszebb magyar vers program, melyhez az összesen 12.000 középiskolást megmozgató Nagy Versmondás társul. Mi az oka, hogy ez a kezdeményezés nem kap támogatást?
A tárcának nincsenek elsődleges és közvetlen információi a kezdeményezésről, ilyen kérés hozzám nem érkezett. Személy szerint én fontosnak és támogatandónak, mi több, kiváló kezdeményezésnek ítélem. Mint minden olyan programot, amelynek célja és eredménye a fiatalok nyelvi-irodalmi műveltségének gyarapítása. Ez a program is hozzátehet egy-két téglát a közös kulturális emlékezet és az érzelmi nevelés építményéhez.
Alkalmas-e arra a kortárs irodalom, hogy középiskolában tanítsák?
Igen, mint ahogyan az volt a 20. század kezdetétől a magyar középiskolákban. Németh László Égető Eszteréből tudjuk például, hogy a gimnazista önképzőkörösök Móricz Zsigmondot olvastak és hívták meg találkozóra, amely esemény az egész kisváros kitüntetett ünnepévé vált. Ma Kányádi Sándor vagy a még mindig kortársnak tekinthető Weöres Sándor verseit fújják a kisiskolások, a kortárs magyar ifjúsági novellákat, regényeket is olvassák, a középiskolások pedig már maguk is választanak műveket. A tanárok kezében van a döntés, úgy tűnik, hogy ők hitelesen élnek azzal a lehetőséggel, hogy a tanítványaikat a kortárs magyar irodalom értékeivel ismertessék meg.
Mi állhat annak hátterében, hogy megfeledkeznek a kortárs irodalmi szövegek tanításáról a középiskolákban?
A kérdésben foglaltak sokkal differenciáltabb megközelítést igényelnek, mivel az iskolai gyakorlat rendkívül sokszínű. Vannak intézmények, ahol talán kevesebb hangsúly kerül a kortárs irodalomra, mert a szaktanárok is kritikusabban kezelik. De a középiskolában nincs mód megfeledkezni a teljes kortárs magyar irodalomról, hiszen az érettségi egyik kötelező témaköre, sőt, az írásbeli vizsgán is elő- előfordul kortárs irodalmi szöveg. Az egész feldolgozására természetesen nincs sem mód, sem idő, mint ahogyan a klasszikus vagy egyetemes irodalomnak is csak egy szűk metszetével találkozhatnak a mindenkori középiskolások. Ám a szakkörökben és önképzőkörökben (amelyek számának szaporítása ugyancsak kiemelt oktatáspolitikai célunk) elmélyült tanulmányozásra, mi több, alkotó munkára nyílik lehetőség.
Azon kívül, hogy „elitképzéssé” kívánják tenni a tanárképzést, valamint a gyakornoki idő feltételeit részletesen kidolgozzák, milyen átfogó stratégiát terveznek a jövő pedagógusainak szakmai hozzáértését fejleszteni?
A tárca a pedagógusképzés és az életpálya-modell megfogalmazásával valóban azt szeretné, hogy a pedagógusok tudása, társadalmi és anyagi megbecsülése lényegesen javuljon. De ezt nem feltétlenül elitképzésnek nevezném, hanem annak a felismerésnek a gyakorlati megvalósításaként értékelem, amely mögött az az évezredes tudás áll, hogy a gyermekekkel foglalkozók kezében van a jövő. A pedagógusképzés fejlesztési terveinek középpontjában a minőség áll, és az a képzési cél, hogy a jövő pedagógusai széles körű tudással, műveltséggel, szakpedagógiai (módszertani) felkészültséggel, korszerű gyakorlati képzettséggel és elmélyült hivatástudattal rendelkezzenek. Ettől remélhető, hogy mind hatékonyabban tudják biztosítani az eltérő egyéni adottságokkal rendelkező diákok optimális fejlődését önmaguk és a társadalom javára.
Készítette: Boldog Zoltán
Képek forrása: Eduline
Kapcsolódó anyag:
Cserjés Katalin véleménye az irodalomtanítás jelenlegi helyzetéről
Egy 11. évfolyamos diáklány, Szenti Dóra véleménye az irodalomtanítás jelenlegi helyzetéről
Sz. Tóth Gyula reakciója az interjúban elhangzó gondolatokra
