Ugrás a tartalomra

Piros pipacs a vágy

Piros pipacs a vágy

(Juhos-Kiss János versei elé)

 

A Mezőség szülötte, onnan érkezett közénk, ahonnan az én örmény-magyar őseim is tovább származtak, ebbe a „kicsi” országba. Nagyapám a szomszéd faluban volt jegyző, apám abban a gimnáziumban érettségizett, ahol diákéveiben Juhos-Kiss János is megfordult. Szék – Vasasszentiván – Szamosújvár. Akik ebből a világból jönnek, hozzák magukkal a vágyat, hogy természetközeli életet élhessenek. Erdők, virágok között, egészséges környezetben folytassák életüket. És ha az Isten olyan adottságokkal is felruházta őket, amelyek képessé teszik, hogy versformájú alkotásokat hozzanak létre, akkor abban a versben a szenvedély és a hazai táj elszakíthatatlan szeretete mellé társítják életük teljes folyamatában ezt a „tündérkertet” felidéző, továbbéltető vágyakozást. Juhos-Kiss János versei azzal fogtak meg, ahogy minden szenvedélyes felkiáltása mellé valamilyen természeti elemet odatársít. Fantáziája telítve a virágok, növények, fák titokzatos életére való hivatkozásokkal.

Szinte hihetetlen: nemcsak verseiben, de az általa itt, a fővárosban, a Wekerle telepen létrehozott környezetében is új életre kelti az otthoni világát. Amit valaha el kellett hagynia, azt idevarázsolja maga köré. Családja életét csakis ebben a környezetben tudja elképzelni. A szenvedély, amely feleségéhez az iparművészhez köti, csakis ebben a természetes környezetben lelheti meg természetes éltető sugárzását. És itt, ebben az általa maga köré varázsolt kis „kert-Magyarországban” neveli szeretetben, okos oktatásban kisfiát. Amit ő szülőföldjétől kapott, ami versei emlékezetében mögötte megelevenedik, az legyen természetes környezete ennek a felnövekvő kicsi gyermeknek is.

Olyan indulat feszíti ezeket a verseket, amelyek minden mozzanatukban visszaemlékeznek a felnövelő otthoni vidékre. De csakis azért, hogy ne csak ő éljen minden pillanatában az általa elhagyott vidéken, hanem családja, itt felnövő fiacskája is magába szívhassa azt a természetes meleget, amit valaha ő kapott a széki tájban, a Mezőség világában.

Miért figyelmeztetem olvasóit e versek okos olvasására? Mert olyan üzenetet hoz magával szerzőjük, amelyre mindnyájunknak szükségünk lenne. Természetes egyensúly, szenvedélyes kapcsolattartás, utódnevelés. Amit mindennapjainkban egyszerűen úgy mondhatunk: egészséges család. Ennek a képe rajzolódik meg feszes szövegeiben, harsogó kurjantásaiban. És ez úgy épül elénk, hogy közben a régi otthoni táj sugározza azt az erőt, amely ennek a kicsi családnak az egyensúlyban tartásához szükséges. Értékeket hozott emlékezetében, és ezeket az értékeket ide plántálta, a nagyváros kellős közepébe.

Örüljünk, hogy nem veszett bele a városi forgatagba, hanem éppen hogy egy boldog, példázatos családot nyújt át mindnyájunknak, okulásul. Szövegeit ez élteti. Ha olvassuk, örüljünk vele együtt, hogy ez a csoda-család megvalósulhatott itt, a mi mai környezetünkben.

 

Kabdebó Lóránt

                                                                 professor emeritus

 

 

 
 
Juhos-Kiss János
 
A messzi tengerektől – a drága Balatonig
 
Nekik régi sziklák törmelékétől
és új partjaik nyüzsgésétől
telik meg a szemük homokkal.
 
Nekünk a régi harmóniától
és az új bánatok porától
telik meg a szemünk könnyel.
 
 
Balatonfüred, 2011. július 2-án
 
(Megjelent: Reggeli Újság napilap, Nagyvárad, Múzsa rovat, 2011. júl. 23.)

 

 

 

Szívem verj
 
Szívem verj, ne kalimpálj,
úgysem ért meg a világ!
dísznapraforgóm termett,
ehetőm mind kipergett!
(Dísztökömről mások
meséltek szépeket.)
 
Szívem verj, ne kalimpálj,
úgysem ért meg a világ!
Marad enyhe vigaszom,
hogy szerelmes hangomat,
búgó szívedbe dúdolhatom,
fejemet kebledre lehajthatom,
a nyugtató taktusokat finom,
domború melleden lefoghatom,
pőreségedet jól kidomboríthatom,
eső verte érzéseim illően elénekelhetem,
a legvadabb sorscsapások kontrázásában –
egy életen át tartó ütem tempójában.
Szívem verj, ne kalimpálj,
úgysem ért meg a világ!
 
 
 
A szőke Balaton
 
A világ ellenünk tüzel, perzsel*.
A szőke Balaton nedves testével,
együtt-érzéssel marasztal, jól átölel,
selymes szenvedélyével szinte elájul,
kiadós könnyei élvezetével nem zsarol!
Formás öle örömét ki nyelheti le? nyerheti el?
A homokpart lábai nyomát ki viheti el?
Vágy-világa villanásait
ki hiteti el?
 
Káptalanfüred, 2012. 07. 07.
 
*A magyar baloldal és az Európai Unió az Orbán-kormányt és Magyarországot erősen ostorozta – igazságtalanul!
 
 
 
A magyar tengerész
 
Hány mámor mosta el partjaink?
Hány rosszindulat mosta el határaink?
Egy Balatonunk van, hol korán reggel
három öreglány még nosztalgiázik,
külön-külön partszakaszon ma-
síroznak, kutatják, keresik
a fiatal tengerész sapkáját.
 
A fiatal tengerésztiszt, csatahajók nélkül,
már az eltűnt idők ködében vesztegelt.
Egy árnyas-nádas oldalán várja
élete hófehér hattyúját.
 
Az alkony eldobta evezős lapátját,
csónakjával soha ki nem köthet!
Kacagó tavi békák ugrándoznak.
Fiatal, szőke nő a Balaton, meg-
megvillantja minden aranyát,
derekát, leomló, dús haját!
 
A magyar tengerész
földje, népe kertésze lett.
Rögös homlokát, arcát, újra és újra
felszántja a múlt, boronálja gyerekzsivaj,
egy asszony erős szeretetének összetartása.
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.