Wittgenstein felvidéki szóvivője
Hogyan lett a felvidéki Tóth László Wittgenstein szóvivője? És miért integetett neki Hervay Gizella fehér zsebkendővel a pályaudvaron? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk Kégl Ildikó népszerű, kortárs szerzőket bemutató irodalmi sorozatán, miközben szó esett a kisebbségi sorsról, mint versszervező erőről, és a szlovákiai magyar irodalom jövőjéről is. Miskolc belvárosában, a patinás – korábban képcsarnokként működő – Sub Rosa Caféban a felvidéki irodalom mindeneseként ismert Tóth László volt a költőnő vendége.
,,Amiről nem tudunk beszélni, arról hallgatni kell” – idézte az osztrák nyelvfilozófust Kégl Ildikó, aki ezzel vezette fel vendége, a felvidéki Tóth László Wittgenstein szóvivője – avagy Mondatok a ,mondatlan’ és a ,mondhatatlan’ regényéhez című kötetét. Hozzátette, Wittgenstein szerint a nyelv és a világ közötti összefüggést a logikával lehet leírni, majd arról kérdezte vendégét, költészetébe hogyan és mikor integrálódott a nyelvfilozófiai. ,,Érdekes az ember és a nyelv viszonya, mert nemcsak az ember teremti a nyelvet, de a nyelv is gyakorta párbeszédbe lép az emberrel. Mindkettő teremti a másikat. Ezeken a logikai rendszereken és a formai, alaki meghatározottságon már huszonévesen sokat gondolkodtam és már akkor született belőle egy-egy vers. Aztán egyszeriben azt észleltem, hogy egy egész kézirat összejött azokból a versekből, amelyekben valamilyen formában érintem a nyelv előttiség állapotát” – ecsetelte a sokműfajú szerző.
Az est során újra és újra szóba került az erdélyi költő, újságíró, műfordító Hervay Gizella, akivel Tóth László baráti kapcsolatot ápolt, több versében is megidézte alakját, reagált költeményeire. Kégl Ildikó Wittgenstein nyelvfilozófiai munkásságát és Hervay költői hitvallását állította párhuzamba, s az erdélyi költőnő Tőmondatok című kötetét idézte, melyben a költészetet deklaráltan tőmondatokra bontja az erdélyi költőnő. Tóth László erre reflektálva idézte Hervay – miképp fogalmazott – paradoxonra épülő zseniális sűrítését: betűk lepik el a verset, melyet vendégszövegként beépített poémájába.
A közönség ezt követően Lajos András színművész előadásban meg is hallgathatta az Égbekiáltó (Naplójegyzeteit Hervay Gizellához) és a Hervay Gizka integet című költeményeket, amelyet Tóth László személyes élményekkel, anekdotákkal fűszerezett elbeszélései tettek különösen érdekfeszítővé. ,,A Hervay Gizka integet című versem valós élményekből táplálkozik – kezdte mesélni a József Attila-díjas felvidéki szerző. – Egy baráti összejövetel során arról panaszkodtam a társaságnak, hogy tőlem még soha senki nem búcsúzott zsebkendőjét lebegtetve. Nem is emlékszem már, minek kapcsán merült fel mindez. De azt tisztán látom magam előtt, hogy másnap reggel, amikor kimentem a pályaudvarra, hogy hazautazzak, alighogy felszállok a vonatra, látom, hogy Gizka rohan a sínek mellett, és fehér zsebkendőjét lobogtatva integet nekem. Ilyen volt ő. Csupa jóság, ám az élete tele volt tragédiákkal” – emlékezett vissza Tóth László Szilágyi Domokos első feleségére, a tragikus sorsú erdélyi költőnőre.
A különös atmoszférájú, versszínház jellegű esten szóba került Tóth László indulása is. Mint mondta, tizenhárom évesen már verseket írt, de hiába is kerültek közlésre, ezek a szövegek még csak szárnypróbálgatások voltak. ,,Az énkeresésben engem József Attila segített. De a párizsi József Attila, a Sorbonne-on tanuló. A költőt bennem voltaképpen ő, s az avantgárd mozgalom szabadította fel” – fogalmazott.
A kezdetek kapcsán az újságírói pályáról is szó esett. ,,Ma, amikor a neved felmerül, akkor elsősorban Tóth László, a költő jut eszünkbe. Ugyanakkor az interjú mint publicisztikai és mint irodalmi műfaj végigkísérte pályafutásodat – jegyezte meg Kégl Ildikó, így folytatva: ennek szép lenyomata a Megkötni az időt – válogatott beszélgetések írókkal című interjúköteted, amely időintervallum tekintetében is jelentős munka. Tóth László az 1977 és 2010 között készített beszélgetései során olyan szerzőket interjúvolt meg – a teljesség igénye nélkül –, mint Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Gál Sándor, Páskándi Géza, Tornai József, Somlyó György. Kulcsár Ferenc... Elhangzott, hogy ezzel az interjúsorozattal – bár eleinte nyilván nem volt ennek deklarált célja – rögzítette és irodalomtörténeti kontextusba helyezte az egykori csehszlovákia magyar irodalom nemzedékének tagjait, pályaívüket.
A közönségtalálkozó során a Tóth László-i líra szakralitásáról, a versuniverzumában megjelenő keresztény motívumok és az antik kultúra hatásáról, valamint a kisebbségi sorsról, mint versszervező erőről is beszélgetett a műsorvezető moderátor és vendége. ,,Katolikus nevelésben részesültem, ministráltam is, tehát a vallásos élet természetes közeg volt számomra gyerekkoromtól, beleszocializálódtam.”
A szerző Rossz napok című, valamint a nyelvfilozófiai aspektusú Wittgenstein szóvivője című köteteiből Lajos András – a Miskolci Nemzeti Színház színművésze – olvasott fel, szuggesztív előadásában hallhatta a közönség a József Attila-díjas felvidéki költő verseit, az est zárásaként pedig a szerző előadásában is meghallgathatott a közönség két költeményt.
