A parajdi sóbányáról Székely eleinké volt Valaha e só és a joga, Nem kellett hozzá pénz, bolt, S nem mart más, csak az idő foga. Hogy a só mily nagy érték, Tudta király és fejedelem, Kik az országért mérték, S fehérarany lett, jövedelem. Bár át- és átrajzolta Mars a határt többször köröttünk, Akkor is miénk volt a Sóhát, a mély s az ég fölöttünk. Fivéremnek kenyeret, Vándornak gyógyító levegőt, Nekem tág játékteret Adott e só, vággyal lebegőt. Szólt benne nem csak egy kor Temploma kórus-zendítetten, S ott lent, segédként egykor Még keskenyfilmet vetítettem. Most megnyílt az ég, az ár, Víz..

Feltárok, lékelve nyitok sok-sok könyvet: pásztázza több eszem, áttetsző nyolc kezem… Pecsétjét feltépve, feloldva élvezem: mind élmény s töredék-titok… (Zorman Zelme) An-an-ké..

Először 2012 késő nyarán találkoztam Esterházy Péterrel. És utoljára is. Mivel ugyanannál a német kiadónál voltunk, a Hanser Berlinnél, a kiadónk bemutatott minket egymásnak..