miáltalunk vagy
mi teáltalad lettünk
nem hagysz el minket
amíg mi nem akarjuk

Lábam előtt morzsával hangya küszködik;
korhadt fatönkön
ülök, mögöttem vízért tör le a gyertyán.
Velük tartanék az őket váró ködig

fényföld fájdalom ez itten,
mikor álmodom:
sose születtem.

Hosszú utamon feladatom
egy volt (magam szabtam):
a szorongás klumpáját
lerúgni lábamról. Nem sikerült.

– Látjátok? Az egyensúly – mondja a Halisten.
– Ez hogy lehet? – kérdezi a fiú. – Én nehezebb vagyok nála.
– Ez a mérleg csak a szív súlyát méri – feleli a Halisten.

Hát nem. Nem leszek a saját karikatúrám. Akkor inkább bukjam arccal előre.
Úgyhogy fújtam egy nagyot a tükörbe és kitaláltam egy másként új életet.

Meg-megérint a függöny, fehérre hajtogatva
fehéret, és mindinkább beékelődik észlelésembe a hely

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb.

A süldő rókán, mely ellopta kenyerem,
átsütött az isteni,
ki Napban megnyilatkozó, s úr éteren,
s ahogy elfutott, bundája s lelke lángolt.

Versében él a költő,
csudálkozik, ki látja,
tollából mit növesztett
Mátyás bolond diákja.
(Számadás. Mások lelkéhez)

Egyszer láttalak, akárcsak atyád az anyádat,
de, csibém, sose bánd, bár nem emlékszem nevedre,
atyád ha ébred – éjjel –, és netán audienciát ad,
térden állva pályázom kis kezedre.
(A pápa lányához)

Az Öreg Villonja óta nincsenek igazi átköltéseink. Nemcsak a PEN szándékáról beszélünk tehát, hogy a Janus-kultuszt megerősítsük, hanem egy hagyomány újragondolásáról: a poétikai teljesítményre, amit várok tőled, évszázadonként legalább egyszer szüksége van a magyar költészetnek. (Szőcs Géza)

A hasmenészeti körguggoldába most belelóg a nyaktekerészeti mellfekvenc…

Ne tagadd ki hajlékszívedből a halált,
hisz’ ő is addig él, míg te élsz;
aztán még delfinek is úszhatnak sírodig

Egy nap, amikor nem akarok többé hattyú lenni,
hiába erőltették rám évtizedek óta ezt a szerepet.

Óhatatlan vonz, ami való,
és érzékeny semmivé igéz.

Amint egyre furább járását figyelem,
lám, kutyámba a farkas visszasompolyog.

Tört nyugalmat szerkeszt a girhes ág –
úgy kellene most, aki jobb, mint én,
és nékem ezért megbocsát.

Nem sokat gondolkodtam akkoriban.

A művészi utakat néhány hónapig a szerzőkkel együtt járjuk végig.