– Nem szereted az irodalmat?
– De, szeretem. A tanár hülye. Annyira szeretem, hogy regényt írok.

– Azt akarja tehát mondani – kérdezte Saffredent –, hogy a nőnek nagyobb az öröme, ha a férjével hál, mint amekkora a bánata, ha megölik a szeme láttára?

Egész úton hazafelé
Azon gondolkodám
Miként fogom köszönteni
Rég nem látott kettes számú szülém.

A pálmalevelekkel borított Via Dolorosán a pápa gyalog ment végig. Szentföldi útjának ez volt a legkeservesebb szakasza. A szűk utcán összezsúfolódott tömeg áttörte a kordont, alig volt képes előrehaladni.

Akkor a Duna megállás nélkül apadni kezdett, sőt ki is száradt. Ekkor bukkant elő a mederből egy hanyatt fekvő, kettéhasadt szobor. A Várkert bazár és az Eskü tér között feleúton. Éjszaka fél kettő volt.

Pete Anglich kezében is ott volt már a Colt, de nem kellett használnia. Waltz lassan, oldalvást a földre rogyott. Arca és véreres, nagy orra a szőnyeg bolyhába nyomódott. Bal karja még mozdult egyet, mintha hátra akarna nyúlni.

Össze lehet hajtani a kottát, le lehet csukni a spinét fedelét, a fehérneműs szekrények polcain az egerek elpusztíthatják a fehér selyemkendőket. A csőcselék feldúlhatja Versailles-t, a trianoni kastély összeomolhat, de a menüett – a menüett feltétlenül folytatódik, elszáll a távollévő csillagokba, s kering-pörög tovább, mint ahogy a mi hesseni fürdőhelyeken járt menüettünk is nyilván együtt van még, és tovább táncol valahol. Lehetséges volna, hogy nincs valamiféle mennyország, ahol a régi szép táncok és a régi szép barátságok tovább élnek?

Soha egyetlen év leforgása alatt ennyi jó barátot nem vesztettem. Kányádit most nem is említem, csak azokat, akikkel életem folyamán rövidebb-hosszabb ideig meghatározó személyes kapcsolatban voltam.

Mi az, hogy meghatározó? Könnyű erre válaszolni: aki nélkül nem pont ilyen lennék, nem pontosan az lennék, mint aki vagyok.

Bréda Feri.

A Champs Elysées könnyben úszik. Könnygázgránátok füstjében, s e pillanatban, amikor ezt írom, 2018. november 24-én, szombaton délután, ágyúdörgés hallatszik a bulvár felől, ahol Ödön von Horváth oly furcsa halált halt.

Pillanatnyilag nem vagyok elérhető, de hamarosan keresni fogom.

Polcz Alaine sem tudott németül (elég szokatlan ez egy kolozsvári polgárlány esetében), de addig-addig erősködtek, míg kísérletet nem tesz a szöveg értelmének a kihámozására.
És akkor: ahá!!! itt a bizonyíték: szóval tud németül olvasni, tehát német, tehát német kém. A fiatalasszony alig ússza meg a kivégzést.

Teller Edét pedig ott találjuk a világtörténelem két, gonoszan is leghatalmasabb birodalmának térdre kényszerítői között. Az anyag belsejének titkairól megszerzett ismereteink jelentős hányada tőle származik.

Egy kisleány,
s egy nagylegény.

Egy kicsi nép
s egy nagy regény.

„Olvassa el ezt a tájékoztatót a gyógyszerről, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!” – Szőcs Géza irodalmi betegtájékoztatója, ami nem sok jóval kecsegtet.

A kötetből kiolvasható magatartás, a szellem bátorsága, a sokunkat foglalkoztató kérdésekhez való nyílt és becsületes hozzáállás, a költői eszközök kiválogatásában megfigyelhető nyitottság, mindez együtt, olyan ígéretet jelent, aminek alapján hajlunk feltételezni, hogy Kőrössi további köteteit mindig is egyfajta szellemi izgalom fogja jellemezni – még ha verseszményünk egyáltalán nem egyezik is az övével.

A város mindazzal rendelkezik, aminek egy városban lennie kell, kezdve az uralkodói palotától, illetve paloták együttesétől az impozáns templomig. Találunk a városban oszlopsorok által kerített belső udvarokat, kincstárépületet, kerteket, fürdőket.

Amióta létezik tükör, az embernek megadatott kívülről is látnia magát. Kívülre helyezkedni, külső nézőpontból megnéznie, saját szemével, de a mások látószögéből, hogy kicsoda. Hogy milyen ő maga, de legalábbis: hogy milyennek látszik.

Még volna egyetlen kérdésem: Önöknek tájfunoknak, hurrikánoknak, ciklonoknak, nagytornádóknak van-e egyfajta óvodájuk? Ahova kiskorukban járnak, ahol az óvó néni úgy szólítja magukat, hogy hurrikám, meg tajfikám, meg ciklikém, és ahol eljátszadoznak egymás közt, és arról álmodoznak, milyen lesz, mire felnőnek...

A Partiumi Keresztény Egyetemen 2017. április 25-én A reformáció nyelvi hatásai című konferenciával kapcsolódtak be az 51. magyar nyelv hete – április 24–30. – rendezvényeinek sorozatába. A konferenciát Tőkés László, a PKE elnöke (a hiányában felolvasott) köszöntője nyitotta, majd Szőcs Géza (miniszterelnöki fotanácsadó, a Magyar PEN Klub elnöke), Pálfi József, a PKE rektora, Juhász Judit elnök (Anyanyelvápolók Szövetsége, Budapest) köszöntői után olyan neves személyiségek előadásai következtek, mint: Balázs Géza (ELTE–PKE), Pomozi Péter és Karácsony Fanni (ELTE), Máthé Dénes (BBTE), Vitéz Ferenc (Református Hittudományi Egyetem, Debrecen), Pletl Rita (Sapientia Tudományegyetem, Marosvásárhely), Pölcz Ádám (ELTE). Az alábbiakban Szőcs Géza köszöntője olvasható.

– Akkor meg miért akarsz feltámadni? Minek egy örök életűnek a feltámadás?
– Gondoltam, új életet kezdek.
– Hazudsz.
– Igen, mert én vagyok a Hazugság, a Bűn és a Halál. És ameddig van fény, lesz árnyék is. Ameddig van szeretet, lesz gyűlölet is. Te tartasz engem életben – mondta a Halál. És hozzátette: Ha itt maradnál velünk, megváltoznék. És nem lenne több Isten nélküli hely a világban. Sehol sem. A Seol sem lenne. Nem lennénk Seol, ha teveled lennénk.