"A magyar irodalom végtelenül nyársat nyelt és prűd. Ami pedig a kánonon keresztül az oktatásba eresztődött az végtelenül humortalan. Az a jó irodalom, amit ugyanolyan arányban itat át erős sírás és nevetés” – mondta a Jelenkor egykori szerkesztője, a pécsi folyóirat mostani szerkesztőjének vendégeként, s Keresztesi József jól irányzott kérdései nyomán másfél óra alatt feltárult a Parti Nagy-univerzum a Kossuth Klubban.

Parti Nagy Lajos nem viccel

Költőnek vallotta magát a műnemváltó Próteuszként lubickoló, Kossuth-díjas alkotó, elmondása szerint kisebb területen, képekben mozog otthonosan, „kisebb területen cselez”. Alkalmanként verset írónak tekintette magát, míg nem szembesült azzal, hogy a literátorság mesterség. Azt gondolta, nem lehet reggeltől estig verset írni (nem is írt sokat), munkaként, elsajátítható eszközöket figyelve olvasott költeményeket, míg prózát kedvtelésből. Aztán kíváncsi lett, hogy a képes-e működni a prózában annak hozadéka, amit addig csinált. A költői rutint, a metaforagyártást biztonságát, az ellentétek ütköztetését használta, mikor a Magyar Naplónak kéthetente le kellett adnia négy és fél flekkes tárcanovellákat a Se dalok, se trombiták sorozatban. Miközben a folyóirat versrovatát vezette 1991-től 1993-ig, az izgatta, milyen megteremteni egy figurát a prózaszövegben, a Péterektől (Hajnóczytól, Lengyeltől, Esterházytól) és Mészölytől eltanulva a technikát. „Hülyeség lett volna kihagyni a kalandnak azt a részét, hogy milyen megírni egy regény” – árulta el a rendkívül közvetlen író. Ez a kalandvágy vitte el aztán a dráma és a színház felé is. Húsz-huszonöt színdarab (Úrhatnám polgár, Tartuffe, Elnöknők, Karnebál stb.) átirata fűződik már a nevéhez, s azokat saját szövegének is tekinti, hiszen jobbára csak az alaptörténetet tartotta meg. Műfordítókkal szemben nem tisztességes az ilyen „átírósdi”, szabadkozott, mert neki nem a szöveghűségre kell törekednie, hanem éppen azt várják el tőle, hogy saját maga felé közelítse ezeket a darabokat. „Három szék közt csúszik így a pad alá” – tréfálkozott sokoldalúságán a három műnemben egyformán remeklő Prima Primissima –, „de végig kellett akkor is járnia ezeket az utakat, ha most nem is látja némelyikről, hogyan lehetne továbbmenni.”

   Első verseskötete 1982-ben jelent meg, mikor már három éve a Jelenkor szerkesztője volt. Előbb is debütálhatott volna, de nem bíztatta különösebben senki, és úgy érezte, nem találta még pontosan meg a saját hangját. „Nagyon gyorsan hosszútávfutó lettem, mert senki nem hívott sprintelni” – állt elő újabb sportmetaforával. Szederkényi Ervin főszerkesztőként óvatosan terelgette, de Parti Nagy véleménye szerint nem volt elájulva tőle senki, s a „mézzel bélelt fékek” miatt lassabban ért be nyelvvel játszó, "mancsoló" költészete. A kivárás, formálódás révén viszont a „megcsináltság és őszinteség jobb aránya állt össze” az Angyalstop kötetben. Mert fontos, hogy az érzelmi lángolás mellett megmutassa magát a mesterségbeli tudás. A dilettáns ismérvének azt nevezte, hogy „folytonosan több áramlik ki a légutakon, mint amekkora a figura áteresztőképessége, az agy és a száj többet akar mondani, s a torlódás izgalmas bugyborgáshoz vezet”. Saját érzelgős, rémesen sérülékeny masszájára védelmező burokként növesztette az irónia kérgét, egyet értve Heinével, hogy az irónia a tehetetlenség fegyvere. Szűrőt tett az elferdített beszédmóddal maga és a kész szöveg közé. Elkezdte megnevezni, aláhúzni a lírai alanyt, így alakult ki a trendtől eltérő, dilettáns versbeszéd, melynek hangján olyan húrokat is meg lehet pendíteni, amelyek a komoly poézisben visszatetszést keltenének. A Szőranya Emlékzenekar szövegíró énekeseként múlhatatlan érdemeket szerzett Keresztesi Józsefnek mindez nem jelentett újdonságot, a beszélgetést figyelők viszont elgondolkozhattak azon, hogy mitől jó a rossz.
   Az életrajz mentén haladó kérdésekre az est vendége bevallotta, hogy mindent Pécsnek köszönhet. Ott nyílt ki előtte az irodalmi tér, de mikor 1986-ban mindenestül felrúgta addigi életét, és Budapestre költözött, nem volt nehéz meghoznia a döntést. Szülei Pesten laktak a '70-es évektől, barátai, első felesége szintén budapesti volt, a Jelenkor ügyei miatt gyakran járt ő is a fővárosban. Hiszen a rendkívül színvonalas folyóirat országos merítésből dolgozott. Ugyanakkor olyan kiváló helyi szerzők is erősítették, mint Csorba Győző vagy Bertók László. "Az a Pécs sokkal kulturálisabb főváros volt, mint a mai Pécs" – mondta kissé rezignáltan.
   Harminchárom éves korában az tűnt ijesztőnek számára, hogy esetleg élete végéig kéziratokkal kell foglalkoznia a Széchenyi téri szerkesztőségben, a felkent ítész szerepéből elmagyarázni, miért rossz valami. Szabadúszó íróként hamar beilleszkedett, Budapest-fóbiája nem volt, mert "a nyelvi bensőségesség szűrőjén át nézi Pestet, s egy ekkora monstrumot csak egyszerre lehet szeretni és gyűlölni". Berlinben a "reménytelen idegenségének természetét tapasztalta meg", van egy könyvnyi jegyzete erről a gépében, de nem találja a formáját a szöveg, felelte a közönség soraiból érkező kíváncsiskodásra. ("Meg lehet-e írni egy várost? Nem. De beépül tapasztalatként máshová.")
   Szórakoztatón beszélt a dilettánsokhoz, a groteszkhez való vonzódásáról, nagy derültséget keltett Egész kis karcolat J. Tibikéről című rövidprózájával és a Petőfi Barguzinban versével. Pedig nem humorosnak szánja műveit, „így jár a keze, ellentéteket ütköztet csupán”. Amikor felkérték, hogy írjon valami vicceset a Humorfesztiválra, kirázta a hideg. Szerinte „az irodalom nem a felhőtlen humor terepe”. Természetesen szóba került a műveiből készült bravúros film, a Taxidermia, mely neki is nagyon tetszett, bár a hangzóanyag részén talált (volna) tökéletesíteni valót. A fordítás és a "nyelvbe betonozottság" problémájáról esett szó a németül jól visszaadott Hősöm tere kapcsán, s hogy a környező országokban mennyire nem fordítják a magyar irodalmat: Bodor Ádám remekműveit nem ismerik Romániában, pedig onnét származott el. A maga által művelt "bel canto" paródiát-parafrázist viszont idegen nyelvre átültethetetlennek ítélte a nyelvbűvész író, versek fordítását pedig eleve reménytelennek. Bodor bonmot-ját idézte a történetvezetéssel kapcsolatban: "Ha tudnám előre a novella végét, akkor nem írnám meg."  Parti Nagy Lajos önelemzése szerint: ha van egy kezdőkép, az ő gyakorlatában onnantól már működik a szóhangulat, egyik mondat hozza a másikat. Újraírja sokszor a szöveget, persze, "a harmadik-negyedik fázisban már tudja, hogy mi van az erdő másik felén, majdnem többet tud, mint a szereplői, de mivel újraírja, még mindig nem tudja pontosan, hogy mi lesz".

   Mikor regénytémául kínálkozó önéletrajzi elemek felhasználásáról faggatta Keresztesi, uszálykormányos nagyapáról hallhattunk fantasztikus történeteket. Valamint másik regénytervéről beszélt, a 19-20. század fordulóján mitikus fürdőközegben játszódó Sátán-regényről, mely a századelő hétköznapjainak nyelvén szólna. Azon a nyelven, melyet a Nyugat szerzői is beszéltek, de műveikbe nem emelték be. „A szexualitás nyelvén, a testnedvek nyelvén, a pornográf irodalom nyelvén” képzeli el. De erős atmoszférából még nem lesz könyv. A jó mesélő tele van történetekkel, és el is tudja mondani, „Darvasinak a fülén is azok folynak ki, a Virágzabálók galaktikus virágharckocsikból álló szóvirágszőnyeg” – jellemezte írókollégájának „történelemkönyvét”. Magát viszont novellistának tartja alkatilag. Állítás szerint nem tudna olyan katedrálist építeni, mint Nádas vagy Kukorelly. Bár szívesen ülne évekig egy regényszövegben.

Kép és szöveg: Klein László

Kapcsolódó:
Digitális Irodalmi Akadémia: http://www.pim.hu/object.668D2A79-8441-470C-A48F-774E41CFE70C.ivy
Bibliográfia: http://www.olvasoliget.hu/index.php?module=eloadok&subpage=adatlap&id=5&PHPSESSID=4bba96a6baee9ac9fcb6f34680c8a23b
Petőfi Barguzinban: http://dokk.hu/versek/olvas.php3?id=5359
Jelenkor: www.jelenkor.net
Taxidermia: http://www.taxidermia.hu
Keresztesi-univerzum (Szőranya Emlékzenekar & Új Párduc): www.ujparduc.hu

(A József Attila Szabadegyetem szervezésében zajló beszélgetéssorozat következő vendége Havasi Attila lesz, október 20-án.)

Parti Nagy Lajos (Szekszárd, 1953. október 12. – ) magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus.

Művei
Angyalstop (versek, 1982)
Csuklógyakorlat (versek, 1986)
Szódalovaglás (versek, 1990)
Se dobok, se trombiták (tárcanovellák, 1993)
Esti kréta (válogatott versek, 1995)
Ibusár – Mauzóleum (színművek, 1996)
A test angyala (kisregény, 1997)
A hullámzó Balaton (novellák, 1999)
Hősöm tere (regény, 2000)
Fényrajzok (2001)
Kacat, bajazzó (tekercskönyv, Banga Ferenc ill., 2002)
Grafitnesz (versek, 2003)
A fagyott kutya lába (novellák, 2006)
A vak murmutér (próza, Banga Ferenc ill., 2007)
A pecsenyehattyú és más mesék (mesekötet, Banga Ferenc ill., 2008)

Műfordításai
T. Šalamun: Póker (1993)
Michel Tremblay: Sógornők Eberhard Streul: Kellékes Moliere: Úrhatnám polgár

Fordított-átírt színdarabok
Kupeckomédia (cseh vásári játék, színpadra alkalmazta Jaroslav Kolar (Nyári Színház, Pécs, 1994)
Werner Schwab: Elnöknők (Katona József Színház, Budapest 1996; Harmadik Színház, Pécs 1998; Szolnoki Szigligeti Színház, 2006; Lettre 1996/22.)
Michel Tramblay: Sógornők (Pesti Színház, 1997; Jókai Színház, Békéscsaba, 1999; Nemzeti Színház, Szeged, 2002; Kisfaludy Színház, Győr, 2005; Lettre 1997/26.)
Franz Xaver Kroetz: A vágy (Thália Színház, Budapest 1999)
Oliver Bukowski: Londn-L.Ä-Lübbenau (Lettre 1999/34.)
Gerhart Hauptmann: Patkányok (Radnóti Színház, Budapest, 2001)
Jevgenyij Svarc: A sárkány (Madách Kamara, Budapest, 2003; Lettre 2003-2004/51.)
Theresia Walser: Közel sincs már e vadság erdeinkben (Szilágyi Mária szerk.: Az arab éjszaka, Kortárs német drámaírók antológiája, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – Creatív Média, Budapest, 2003)
Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók (Új Színház, Budapest, 2004)
Arthur Schnitzler: A zöld kakadu (Arthur Schnitzler: Drámák, vál.: Szakács Emese,
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004)
Vaszilij Szigarjev: Fekete tej (Katona-Kamra, Budapest, 2004; Kritika 2004/12.)
Martin McDonagh: Piszkavas (Leenane szépe) (Madách Kamara, Budapest, 2004)
Carl Merz – Helmut Qualtinger: Karl úr (Kortina kiadó, Budapest, 2005)
Ion Luca Caragiale: Karnebál (Farsang) (Nemzeti Színház, Budapest, 2005; Csiky Gergely Színház, Kaposvár; Színház 2005/8.)
Nagy Ignác: Tisztújítás (József Attila Színház, Budapest, 2006; Színház, 2006/5.)
Richard Alfieri: Hat hét hat tánc (Thália Színház, Budapest, 2006)
Molière: Tartuffe (Nemzeti Színház, Budapest, 2006)
Hanoch Levin: Az élet mint olyan (Vígszínház, Háziszínpad, Budapest, 2006)

Díjai, kitüntetései
Bölöni-díj (1982)
Déry Tibor-jutalom (1990)
Graves-díj (1991)
József Attila-díj (1992)
Puskás Károly-díj (1992)
Szép Ernő-jutalom (1993)
Színikritikusok díja (Ibusár) (1993)
Artisjus-díj (1994)
Soros Alapítvány Alkotói Díja (1995)
Színikritikusok díja (Mauzóleum) (1996)
Az Írók Boltja Üveggolyó-rendje (1996)
Mikes Kelemen-díj
Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1996)
Alföld-díj (1997)
Magyar Irodalmi Díj (2004)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) (2005) – „kimagasló színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként”
Kossuth-díj (2007)
Szép Ernő-jutalom (2007) – „a színpadi beszéd megújításáért”
Prima díj - Prima Primissima díj (2007)