Csonka Edit: Élő írók között
Szeptember 29-én főiskolánk oktatója, Zöldi László író–olvasó találkozót szervezett Nyíregyházán Bitó László, Bodor Pál és Böszörményi Zoltán közreműködésével. Erről be is számolt a Klubhálón megjelenő Médianaplójában október elsején. A hangulatos találkozóról, amelyen is részt vettem, ezt írja a szervező: „Miközben üldögéltem a bemutatkozó írók mellett, fölmértem a szemközt ülőket.”
Én pedig olykor őt figyeltem. Biztos voltam ugyanis abban, hogy fölméri a találkozón résztvevőket. Kíváncsi voltam, vajon mit gondol rólunk, a huszonéves érdeklődőkről. Már másnap kíváncsian kutattam a Klubhálón a jegyzetét. Úgy gondolom, nem tévedett, amikor ezt írta: „Azt hiszem, a legtöbb diák most először látott élő írót. De az biztos, hogy egyszerre hárommal még senki sem találkozott közülük.” Én a legtöbb diák közé tartozom. Ezért is éltem meg fantasztikus élménynek ezt az eseményt.
Ismerőseim tudják, hogy a kedvenc íróm Márai Sándor. Talán azért, mert ez az ember mindent megélt, amit ember megélhet. Mivel a rajongásom iránta határtalan, a párom is érdeklődéssel fordult a művei felé. Természetesen nem volt nehéz megszerettetni vele. Mindent szeretnék tudni róla, gyűjtöm az összes könyvét, és mindazt, amiből jobban megismerhetem azt az embert, aki még élt, amikor én megszülettem. Egyik este otthon, kettesben arról fantáziáltunk, vajon milyen is lehetett ez az író, milyen lett volna, ha találkozhatunk vele. Egyetértettünk, hogy idősebb korában bizonyára kedves öregúr volt.
Akárcsak a Bodor Pali bácsi, ahogyan Hadas Bianka szólította legidősebb, nyolcvanhoz közeledő íróvendégünket a nyíregyházi főiskola színháztermében. A keddi találkozón arra gondoltam, milyen nagyszerű dolog olyan embernek lenni, aki személyesen ismer egy írót. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó olyan embernek lenni, akit egy író a dédunokájává fogad. Bodor Pál ugyanis ezt mondta Hadas Biankának, mielőtt megkérte, hogy énekeljen el nekünk egy dalt, amely igazán csodálatosan hangzott, noha Bianka nehezen szánta rá magát.
Az az igazság, hogy én kortárs írót ritkán olvasok. De ezentúl nem így lesz, ennek a délutánnak ez volt az egyik tanulsága. Igyekszem a kortárs írók műveit is megismerni, és reménykedem, hogy a sors kegyes lesz hozzám, és alkalmat ad arra, hogy személyesen is megismerjem őket. Vagy legalább lássak minél több „élő írót”. Ezért tetszett a minapi találkozó Nyíregyházán.
(Klubháló)