Csak egy gyurma, mely mindenhonnan vette formálható anyagát, csak egy ősforma vagy, akit nem találtam még meg. Csak részletekben. Külön-külön. Az igazán szomorú, hogy a kezed nem értette meg, hogy mit súgott testem tapintása. Számodra percnyi ösztönök. És mint az állat, felejt. És kisajátítja a jót. Csupán a maga részévé teszi, mintha a másik nem adta volna testét-lelkét…

Szerzők és szerzések

Poszt-neo-hiper-inter-modern íráshalom

Szabálytalan szívverésre riadtam fel. Ez nem normális.

Villódzó kék fény a sok sárga lámpás között. És szirénák hangjai. Csábítanak e modernkori szirének. De a jól fűtött szoba fogva tart, mint a kötél Odüsszeuszt a vitorla rúdjához. Itt soha sincs sötét, mindig akad egy elakadásjelzővel hátrahagyott autó, egy fénycsóva farúdon, a járdaszélből kinőve.
Elegem van a sok gépből. Az emberek irányítják őket. Az emberek építették, tervezték, állították elő apró alkatrészeit. Elegem van tehát az emberekből? Mert az ember-gép manapság ennyire összeforrt? Ez képtelenség, mint ahogy a néha erősebben dobbanó szív, aki így tiltakozik („aki”, mert él!) a túlhajszolt élet ellen. Stresszes világ s én is kitöltök benne pár köbcenti teret, magamnak teszem bonyolulttá a magától is bonyolult játékot: az életet.
Vannak olyan pillanatok, amikor mindent beváltanék, amit megálmodtam veled féléberen, alvás közben, vagy akár meredten nézve a vöröslő vízhullámokat, te csobogsz nekem ébren is. Románcos mézeskalács…
Most nem feltétlenül élsz. Csak egy gyurma, mely mindenhonnan vette formálható anyagát, csak egy ősforma vagy, akit nem találtam még meg. Csak részletekben. Külön-külön. Az igazán szomorú, hogy a kezed nem értette meg, hogy mit súgott testem tapintása. Számodra percnyi ösztönök. És mint az állat, felejt. És kisajátítja a jót. Csupán a maga részévé teszi, mintha a másik nem adta volna testét-lelkét… De úgy kell neki, hisz mért nem védte saját érdekét! Érdek, még a legsúlytalanabb egymásba-temetkezésben is. A csókban, a simogatásban, a szóban, a nyakadon, a hátadon… Biztosan te irányítasz mindent? Néha mintha elfelejtenéd, hogy bár Isten a maga képére teremtette az embert, ez nem azt jelenti, hogy minden ember isten, te sem vagy az. Persze tisztában vagy ezzel. Nem értem miért viselkedsz mégis ennek ellentéteként.

A Szaharában nincsen hajó.

Egyesek szerint ez (az) irodalom. Ma: sok képtelenséget összehordani. De addig nincsen semmi baj, amíg lesz rá vevő. Amíg valaki végre fel nem lázad, hogy a nem-irodalom miért szerepel az irodalmi folyóiratokban, meg úgy általában is, hova tűnt az ezerszer kárhoztatott, konvencionális értelemben vett irodalom? Mert ma modernség van, poszt-hiper-szuper-identitás-lopás: modernitás. Érzelmek nélkül. Trágár szavakkal tűzdelve. Minden versben van egy félig „szítt” csikk, egy részeg ember (ha más nem, maga a költő), párzó emberi egyedek, de mindenesetre ilyen-olyan aktusok, és attól, hogy rímel, vagy épp attól, mert egyáltalán nem rímel, az már vers. Amolyan vérbeli, poszt-hiper-modern. Egyedi alkotás. Művészi tehetség. A szerző halála = az irodalom halála. Mert, ha nincsen szerző, nincs aki szerezzen. És ma nincsenek szerzések. Csak halott szerzők, akik fordulnak párat sírjukban, ha felcsendül valami „igazi” magyar léttelen létvers, aminek csúcspontja, izgalmi tetőfoka egy félig elhamvadt cigarettacsikk lángba borulása.