Köves Viktória: Éva-füzér 3.

Minden este, minden elalvás előtt ezt játszotta. Sok-sok fájdalmat okozott a macinak. Kicsavarta kezét-lábát. Beleöklözött a hasába. Lábánál fogva a falhoz verte a fejét. Ujjait belenyomta a szemébe. És végül eldobta, iszonyú erővel, olyan erővel, ami csak tellett a testéből, eldobta a szoba egyik sarkába. És azt játszotta Éva, hogy aki mindezt teszi, az nem ő. Hanem valaki, aki nagyon gonosz. 

Éva medvéje

Nagyjából négyéves koráig aludt Éva a kiságyon nagyapáék hálószobájában, utána átköltözött anyjához abba a szobába, ahol sírva találta. Nagyapáék hálószobájáról voltak emlékei. Nem sok, de volt. A sötét. Hogy fekszik egyedül a nagy és sötét szobában. Halvány fény szűrődött be a másik szobából, de annyi nem, hogy elég legyen a sötétet eloszlatni. Meg a maci.

Volt Évának egy szürke, aranybarna szemű macija. Nem túl nagy, de kicsi sem, egy kicsi lánynak pont ölelnivaló. A játékra emlékezett. Határozottan. Minden este, minden elalvás előtt ezt játszotta. Sok-sok fájdalmat okozott a macinak. Kicsavarta kezét-lábát. Beleöklözött a hasába. Lábánál fogva a falhoz verte a fejét. Ujjait belenyomta a szemébe. És végül eldobta, iszonyú erővel, olyan erővel, ami csak tellett a testéből, eldobta a szoba egyik sarkába. És azt játszotta Éva, hogy aki mindezt teszi, az nem ő. Hanem valaki, aki nagyon gonosz. Amikor a maci már a sarokban hevert, a kislány felkelt, odament hozzá és lágyan, dédelgetve karjaiba vette az aranybarna szemű macit.

Visszavitte az ágyába. Óvatos mozdulatokkal helyreigazította kicsavarodott végtagjait, simogatta, puszilgatta és ölelte.

És suttogott neki.

"Megmentelek. Én megmentelek. Nagyon szeretlek. Mostmár mindig jó lesz neked, mert én vigyázok rád és szeretlek. Soha többé nem bánt majd senki. Mindig szeretni foglak és nem fog fájni már semmi, mert megvédelek. Szeretlek, kicsi mackóm."

Ezt suttogta Éva a mackónak, míg álomba nem ölelte.

A maci aztán költözött vele abba a szobába, ahol onnantól kezdve ketten aludtak anyával. Nem egy ágyban. Anya soha nem aludt egy ágyban Évával. És valahogy, mire reggel lett, anya mindig eltűnt. Pedig ott volt. Valahol ott volt a lakásban, de mégsem volt ott. Anya volt a vendég.

Azt a macit Éva soha nem veszítette el. Akárhová vitte az élet, mindenhová vitte magával. Huszonöt évvel később meg kellett varrnia a karját, mert már kitüremkedtek rajta a tömésnek használt szivacsdarabkák. Rakta egyik polcról a másikra. Néha kézbe vette, elringatta, de csak nagyon ritkán. Öreg, szőrtelen, kopott medve lett. Nem tudta kidobni. Megígérte neki, hogy vigyáz rá.

Előző: Köves Viktória: Éva-füzér 1-2