Jelige: Reading – Tányérok

Jelige: Reading

Tányérok

Az infúziót balról kötötték be, jobbról meg vért vettek később, véraláfutásos lett mind a kettő. Az infúziót már a mentőben beköthették, különben emlékeztem volna rá. Így meg jó darabig fel se tűnt. Láttam már ilyet, de nekem még sosem volt. Vércukorszintet is mértek, a jobb kezem középső ujját szúrták meg, még napok múlva is éreztem. Arra gondoltam, vajon miért pont ott szúrják meg az embert, ahol annyi érző ideg van. (később megtudtam, hogy az ember talpában jóval több az érző, végül is örülök, hogy nem ott szúrtak meg.)

Aztán amikor hazaengedtek, és otthon levetkőztem, hogy lemossam magamról ezt az egész kórházszagot, még EKG tapaszokat is találtam, az egyik csak nagyon nehezen jött le és utána pirosra kellett dörzsölni a bőröm, hogy a ragasztó is teljesen lekopjon.

Ahogy felébredtem a mentőben, azt hiszem nem voltam annyira meglepve. A mentősnek, aki közelebb ült hozzám és beszélt, nagy szakálla volt. Néztem, hogy hol vagyok, és próbáltam a helyzethez mérten normálisan viselkedni. Mindenki indokolatlanul kedves volt és ettől úgy tűnt, mintha tényleg lenne valami baj. Próbáltam úgy tenni, mintha tök normális lenne mindez, az, hogy itt fekszem egy mentőben, pedig fogalmam sincs, hogy kerültem ide, és maga az a tény is, hogy fogalmam sincs, és mindeközben még csak az sem tűnt fel, hogy felülről nincs rajtam ruha.  Egy dolog jutott csak eszembe hirtelen, hogy vajon a mentőben lehet-e telefonálni, láttam, hogy írtál, de már nem emlékszem, hogy mit. A szakállas bólogatott, hogy lehet. Te rögtön azt kérdezed, hogy mi történt, de én is csak annyit tudok, amennyit a szakállas mondott. Hogy összeestem és valaki hívta a mentőket. Arra még emlékszem, hogy beléptem a boltba, és tányérokat akartam venni. Aztán meg hogy a szakállas fölém hajol.

A kórházban az ágyon ülve valami pöttyös kórházi köpenyben szememmel az orvos ujját követem, jobbra, egészen a látóhatár széléig, majd vissza, ugyanígy balra, le föl. Kérdezi a nevem, a korom, pedig gyanítom, hogy ezeket már tudja: a karomon egy karszalag a nevemmel és a születési évszámommal. Valószínűleg megkeresték a tárcámat a táskámban és megnézték az irataimat. Én legalábbis biztos ezt csináltam volna. Az orvos fiatal, az is lehet, hogy csak medikus. Engem nem zavar, ha csak medikus, nem gondolnám, hogy olyan nagy a baj. Kérdezi, hogy ittam-e alkoholt az elmúlt huszonnégy órában. Nos, hát igen. Kérdezi, hogy mennyit, én meg hirtelen alig tudok visszaemlékezni a tegnap estére, csak azt tudom biztosan, hogy nem sokat, úgyhogy mondok valamit, ami szerintem nem sok. Azt nem mondom, hogy nem emlékszem csomó mindenre, kínosnak érzem.

Bort ittam. Veled vacsoráztam tegnap este és bort ittam. Nálam voltunk, én főztem, ettünk, aztán elmentél. Hová mentél? Mire jönnek vért venni, te már ott állsz az ágyam végében, nem is láttam, hogy megjöttél. Az orvos is észreveszi, hogy megörülök neked, és invitál, hogy bátran gyere közelebb. Igazából nagyon jól esik, hogy látom rajtad az aggódást. Az orvos azt kérdezi még, hogy aludtam-e eleget az elmúlt éjszaka, mielőtt hozzád fordul, de nem, lehet, hogy nem aludtam, mert egész éjszaka forgolódtam az ágyamban, miután elmentél. Meg azt is kérdezi, hogy máskor is volt-e már hasonló rohamom.

A tányérokért jöttél, meg még néhány holmiért, ami még itt maradt. Mondtam, hogy nem zavar, vigyed nyugodtan a tányérokat, úgyis akartam venni egy-két újat. Bár ezek a tányérok is elég szépek voltak. Szánalmasan kevés holmink volt, kettőnknek együtt is, de a kicsi lakásban még így is alig fértek el. Most, hogy kipakoltad a felét, legalább lett hely. Én éppen főztem, nem volt betervezve a közös vacsora, de azért rossz lett volna, ha úgy mész el, hogy meg sem kínállak. Te újra elmondtad, hogy nem miattam van, csak egész egyszerűen más irányba halad az életünk. Nehéz volt elhinni, hogy se nem miattam, se nem egy másik nő miatt. Nehéz volt nem arra gondolni, hogy már nem vagyok neked elég jó, fiatal, szexi, akármi. Megdicsérted a sültet, de pont mint rég, nem tudtam, hogy nem csak illemből vagy kötelességtudatból-e. Pedig akartam, hogy tényleg marhajónak találd. Akartam, hogy sajnáld, hogy ez most már nem lesz, és érezd, hogy más nő nem csinál majd neked ilyen jó sültet. Aztán elmostam a tányérokat, és el is törölgettem, hogy el tudd őket rakni.

 Az orvos hozzád fordult, mintha én képtelen lennék megérteni, amit mond. Neked mondta, hogy egy roham még nem jelent feltétlenül epilepsziát, sokkal valószínűbb, hogy kimerültség, stressz, vagy valami nagyobb sokkhatás volt a kiváltó ok, de mindenképpen további vizsgálatokra lesz szükség, és hogy az autóvezetést is kerülni kell, amíg nem tudunk biztosat. Attól, hogy ezt mind neked mondta, pedig rólam szólt, most újra hozzám tartoztál. Csak a vérteszt eredményét kell megvárni, és utána hazamehetünk, de mindenképpen keressük majd fel a háziorvost. 

Nem tudom, miből gondoltad, hogy feltétlenül gyereket akarok meg házasságot, sose mondtam. Valószínűleg abból, hogy a harmincas nők általában ezt akarják. És lehet, hogy mondjuk, teszem azt, tényleg ezeket akarom, csak még magamnak se mondtam ki így, de egy csomó minden mást is akarok, világot látni, nyelveket tanulni, megtanulni tisztességesen fényképezni. És még ha jogos is lenne a félelmed, hogy majd negyven akárhány évesen rádöbbenek, hogy rosszul döntöttem, és akkor majd mindenért téged foglak meggyűlölni, ez valahogy még mindig túl halvány indoknak tűnik ahhoz, hogy már harminc akárhány évesen elhagyj. Nem lehet, hogy inkább pont te vagy az, aki attól fél, hogy majd egyszer minderre rádöbben? Nem lehet, hogy már rá is döbbentél, hogy tényleg nem ezt akartad? Mindenesetre igyekeztél értelmes felnőtt módjára intézni a dolgokat, ez becsülendő. Én meg csak magamban hisztiztem és üvöltöztem, és csapkodtam magam a földhöz, hisz látszott, hogy nem nagyon van már miért küzdeni. Gondoltam hátha egyszer majd elmúlik ez és nem fogok rád ennyire haragudni, és akkor majd jó lesz, hogy nem járattam le magam nagyon.

Végül már csak a nővért küldték oda, hogy mondja meg, a vérteszt sem mutatott semmi rendellenest, úgyhogy nyugodtan menjek haza, egyek egy jót, pihenjek egy nagyot és kerüljem a stresszt. Mondjuk menni még alig tudtam, mert a vádlim még mindig görcsben állt, a medikus arcú orvos szerint ez ilyenkor normális, de szerencsére csak két utcára laktam a kórháztól és te rendes voltál és hazakísértél. Tudtad, hogy pár napig most nem nagyon hagyhatsz majd magamra, tekintettel mindarra, ami történt. A lelkiismereted se hagyná, meg ki tudja, talán aggódsz is, hogy újra megtörténik. Én is tudtam, hogy tudod, és örültem, hogy itt vagy. Arra gondoltam, talán azt hiszed, hogy erre ment ki az egész, meg aztán arra is, hogy tényleg, ki tudja, a tudatalatti meg az emberi elme azért elég erős dolgokra képes. Hirtelen kicsit el is szégyelltem magam, pedig tényleg nem direkt volt. Otthon nem nagyon volt semmi, úgyhogy rendeltünk pizzát és dobozból ettük meg. Nevettünk. Te megígérted, hogy másnap majd visszahozod a tányérokat.