Látatlanban írt színikritikát
Néhány éve érdekes kiadvány jelent meg Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? címmel. Valljuk be, sokan kerültünk már olyan szituációba, amikor csúsztatnunk kellett. Igen, láttam a filmet. Igen, olvastam a könyvet. De hogy beszéljünk is róla? Az már igazi kihívás. Hasonlóan nehéz feladatra vállalkozott Márok Tamás, a Tiszatájonline újságírója, aki úgy írt színikritikát a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásáról, hogy bevallottan nem volt jelen a produkciónál. Erre pedig kifejezetten büszke is.
Márok Tamás évadértékelő írása 2014. szeptember 15-én jelent meg Soha nem látott címmel. A szerző cikkében sorra veszi a Szegedi Szabadtéri Játékok nyári előadásait, s magáról a rendezvényről és az egyes előadásokról is elmondja véleményét. A Háry János értékelése előtt a nagy merítéssel dolgozó kritikus kijelenti: „Az évad egyetlen igazi művészi vállalkozása a Háry János volt. Erős volt bennem az aggodalom, hogy az előadást kizárólag a híres orosz színész, Gérald Depardeieu [helyesen: Gérard Depardieu – Irodalmi Jelen] nimbuszára fogják építeni. Ezért aztán nem is bántam, hogy nem fogom látni. Nos, a kritikák és más vélemények alapján ez nem következett be. Béres Attila eleven, érdekes produkciót hozott, amit még az sem rontott el, hogy nem sikerült elég erős címszereplőt találni. Nem mellesleg ez is az utóbbi évek Dóm téri szokása. Kissé eltúlozva: tök mindegy, hogy ki énekli-játssza Háry Jánost, Glavári Hannát, Danilót, Miska főpincért (sokszor egyáltalán nincs is rá megfelelő művész), majd a mellékszerepeket telerakjuk bodrogikkal, haumannokkal, szabógyőzőkkel, régebben bajorokkal. Ha csak két mondatuk van, majd fölturbózzuk, és ők majd szállítják a sikert. Ez a felfogás művészi szempontból elfogadhatatlan. És nem is biztos, hogy kifizetődő.”
Alkothat-e véleményt egy kritikus arról az előadásról, amelyen nem volt jelen? A költői és ezúttal újságírói kérdés megválaszolását az olvasóra bízzuk. De az olvasót nem hagyjuk magára, hiszen a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. sem hagyta szó nélkül az önleleplezéssel tarkított sarkos véleményalkotást. Az előadás-sorozat szervezői hosszas, dörgedelmes levélben reagáltak a kritikus felvetéseire. A szerkesztőség Helyreigazító közleményként hozta a cikket, amely ezzel a címmel tévedésnek aposztrofálja Márok véleményét. Hiszen ha helyre kell igazítani valamit, akkor ott hibát kell korrigálni. Márok véleménye hibádzik-e? A kft. reakciójából kiderül: nem. A Szegedi Szabadtéri Játékok szervezőjének a kritikus munkamódszerével és tényszerű megállapításaival van gondja (pl. azzal, hogy a rendezvény nem a városé). Illetve munkamódszerét is kifogásolja. Megjegyzi: látni kellett volna az előadást.
Az érintett szerző sem hagyta annyiban a dolgot, és reagált a „helyreigazításra”. A távolmaradás „vádjára” a következőképpen válaszolt: „Azt, hogy a Háry Jánost nem láttam, én magam írtam le. A róla szóló beszámolók, nyilatkozatok, képek, tévéfelvételek alapján szűrtem le azt, amit leírtam. Nem értem viszont, hogy az „eleven, érdekes produkció” kitétel miért sértené a te személyiségi jogaidat, kedves Szabadtéri?” A látottak hiánya ellenére kialakított személyes vélemény mindenképpen érdekes jelenség a kortárs színikritika-írásban. (Márok Tamás ezzel kezdi reakcióját: „írásom műfaja kritika”). Azzal azonban nem árt tisztában lenni, hogy minden előadás új mű is egyben, akár egy-egy koncert stb. Sőt az előadás és a darab sem ugyanazt jelenti, hiszen magát a darabot kelti életre egy előadás. Talán éppen ezek a fogalmak kezdenek elmosódni, és talán megszületett a jövő instant kritikusa, aki foszlányokból, kölcsönvett benyomásokból is felépíti alapos véleményét? Nem tudhatjuk. Mindenesetre érdemes figyelnünk, még kiderülhet, sajtótörténeti pillanat részesei vagyunk.
Boldog Zoltán
