Alkotótábor a vadonban

A székelyföldi Kászonokban 19. alkalommal rendezték meg a Minimum Party alkotótábort, amelyet kolozsvári egyetemisták indítottak el. A legkülönbözőbb érdeklődésű és képzettségű művészek vonulnak ki a természetbe, hogy a civilizációtól távol az adott év tematikájához alkalmazkodva alkossanak, fejlődjenek. Lőrincz Ildikó szervezővel beszélgettünk.

Performansz motoros fűrésszel (Fotó: Kónya István)

Kérlek, mesélj az alapötletről! Milyen elgondolás ihlette a Minimum Party alkotótábort és szakmai műhelyt?

A Minimum Party alkotótábor alapötlete 1995 őszén fogalmazódott meg, amikor kiderült, hogy megszűnik a nyaranta sorra kerülő Homoródi Diáktábor. E rendezvény kulturális programszervezőiből néhányan úgy gondolták, szükség lenne egy olyan művészeti alkotótáborra, amely pályakezdőknek és amatőröknek szól, a szakmában elismert meghívottak irányításával. Az volt a szándékuk, hogy művészeti alkotótábort hozzanak létre, ami elsősorban a kortárs művészetre koncentrál, az akkor még alternatívnak tekintett irányzatokra. Ekkor indították el a Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretében, KMDSZ szakosztályként a Minimum Party tábort. Hiánypótló összművészeti rendezvényként indult, és ezt a jellegét mind a mai napig megőrizte, mert bár azóta számos más nyári esemény és alkotótábor színesíti az erdélyi rendezvények palettáját, ebben a formában és ilyen folyamatossággal csak a Minimum Party alkotótábor maradt fenn. Az elnevezés a minimalista művészetre és a „spártai” körülményekre utal. Kezdeményezői Kolozsváron különböző szakokon tanuló egyetemisták voltak. Én 1998 őszén társultam a szervező csapathoz. Időközben a kortárs művészet több rendezvény és intézmény programjában helyet kapott. Ezért a Minimum Party alkotótábor már nem alternatívként, hanem összművészetiként határozza meg magát. Teljesen nyitott tábor, profik és amatőrök találkozóhelyévé vált – többek között ettől válik egyedivé.

Miért szükséges kiemelni a művészeteket a megszokott környezetükből? Milyen értelmezést, újraértelmezést kapnak ez által?

A Minimum Party alkotótábor megszervezésének egyik célja, hogy közelebb hozza a kortárs képzőművészetet a hazai és a külföldi közönséghez, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson a már ismert művészek számára. Amikor a Minimum Party kiemeli a kortárs művészetet a megszokott múzeumi, galériás vagy stúdió-jellegű környezetből, egy másfajta közönséget is meg tud szólítani. Ugyanakkor úgy a gyakorlati alkotómunka, mint a szakmai fórum művészetelméleti előadásai és a beszélgetések során lehetőség adódik annak megvizsgálására is, hogy a városi/falusi és egyben megszokott kultúrközegből kiemelt művészi alkotókészség miként változik meg a természetbe helyezve. A magunkkal hozott kulturális motívumokat, mémeket a természeti környezetbe próbáljuk kivetíteni, és megvizsgáljuk, miként változik meg azok visszahatása ránk: az alkotókra és a befogadókra. Kiderülhet az is, miként változtatja meg a természeti közeg a műalkotáshoz fűződő viszonyunkat.

A Minimum Party szellemisége valami olyasmiből táplálkozik, amit a hely szellemének szoktunk nevezni, és ahhoz, hogy ezt bárki is megtapasztalja, szükséges abban az erdei környezetben, az ott lakozó kis közösség részeseként valamilyen alkotófolyamatban jelen lenni. A táborban igyekszünk olyan természet-művészeti munkákat létre segíteni, amelyek csak ott hatnak, és amelyek rövid idő elteltével a természet részévé válnak. Azokat az alkotásokat tekintjük a legsikerültebbeknek, amelyekhez valamilyen módon minden évben hozzá tudunk tenni valamit, tovább tudnak élni.

A tizenkilenc alkalom olyan izgalmas témákat boncolgatott, mint az idő, a tér, a káosz, a jeltelen érzelmek, az egyen-súly, a felragyogó Ikarosz, a dejá vu, az árnyékvilágosság. Melyik tábort tartod a legemlékezetesebbnek?

Erre a kérdésre azt a választ szokás adni, hogy mindig az aktuális év a legemlékezetesebb, vagy hogy mindahány tematika felvetésén sokat agyaltunk, ezért mindeniket igencsak fontosnak tartom. Mégis kiemelném a számomra legemlékezetesebb tábort, amelyre 2002-ben került sor, amikor először szerveztünk szakmai fórumot az alkotótábor részeként. Én akkoriban államvizsgáztam kísérleti művészetek tematikából, és a dolgozatom megírásán túl e szakmai fórum megszervezésével tovább folytattam a kutatómunkát, meghíva a szakmai fórumra a kísérleti művészetek megannyi jeles képviselőit Erdélyből és Magyarországról, hogy mutassák be munkáikat. Ennek a tábornak a Felragyogó Ikarosz volt a jelmondata, amely mind a mai napig meghatározó üzenetet hordoz: keresni a művészet és a mindennapok efemer pillanatait. Táborunkban évek óta minden a „pillanat műve”, az itt született alkotások kísérletiségével együtt jár a múlandóság is. A Felragyogó Ikarosz azt az üzenetet hordozta, hogy a művészi kísérletek értelme és értéke nem az időtálló műben, hanem önmagukban van.

Van célközönség? Mely korcsoport érdeklődik a tábor iránt?

A táborban a legtöbb résztvevő 16-25 év közötti, de mi nem nevezzük meg ezt célközönségnek, hanem azt hirdetjük, e tábor azoknak szól, akik szeretik a művészeteket és valamilyen formában bekapcsolódnának az alkotó tevékenységbe akár profikként, akár művészetkedvelőkként. Így a tábor résztvevőinek életkora igencsak vegyes: 16 és 65 év közöttiek járnak évről-évre minimum-partizni.

Ami pedig a csapatot illeti, azt szoktuk mondani, hogy a tábori résztvevők alakítják olyanra ezt a tábort, amilyen. Nagyon sok minden múlik azon, hogy kik jönnek el, és hogyan viszonyulnak egymáshoz az adódó természeti környezetben. Azt gondolom, hogy minden évben azonos marad az a csapatszellem, ami ott kialakul. Ugyanis évről évre ugyanazon a helyen régi és új arcokkal, de mindig sikerül jó tábori közösséget kovácsolni, ami úgymond az egyik érdeme ennek a tábornak.

Építészeti műhely (Fotó: Égető Anna Mária)

A táborban születő művek, projektek mennyiben helyezhetők át az urbánus környezetbe? Vagy ennek az a célja, hogy csupán az ottani környezetben, a táborlakóknak nyújtson szellemi élvezetet?

A táborban születő művek, bemutatók sok esetben valóban egyszeriek és megismételhetetlenek, azonban nagy hangsúlyt fektetünk a fényképes és filmes dokumentációra, ami által ezek a művek áthelyezhetők az urbánus környezetbe. A dokumentáció feldolgozása eredményeként katalógusokat jelentetünk meg 1-2 évenkénti rendszerességgel, illetve dvd-ket szerkesztünk, dokumentumfilmeket készítünk. Ily módon azt gondolom, hogy nem csupán a táborban résztvevők számára nyújtanak egyedi élményt az itt születő alkotások, hanem azok számára is, akik katalógusainkat lapozzák, vagy a tábori dokumentumfilmeket, fényképes összeállításokat megtekintik. Szűkszavúbban ugyan, de színesen számolunk be a Társaság honlapján is a táborról – www.minimumparty.org –, természetesen itt is megjelennek a munkák fényképei, alkotói.

Festmény, performansz, fotó vagy film, de még a zene esetében is könnyű elképzelni, miként találkozik a mű a természettel, az irodalmat viszont nehezebb kiemelni a megszokott papír alapú, könyv formájú környezetéből. Érdekelne, hogy milyen volt az első irodalom-műhely.

A táborban az első irodalomműhelyt Berszán István irányította, aki alkotótáborunk keretében az irodalmi „vizsgálódást” négy évig művelte. Ez a „vizsgálódás” írás- és olvasásgyakorlatokból állt: alternatív írásmódok kipróbálása zajlott azokkal, akik erre hajlandóak voltak, illetve ezeknek az írásoknak olvasása, amennyire lehetséges. Test-írás, tájba-írás, táv-írás, tárgy-írás, erő-írás fába, kőbe, földbe, meg arra, ami még került. Néhány évvel ezelőtt Berszán István irányításával az irodalom-műhely közös túrázásokat is szervezett, majd olvastak és írtak a tájból a tájba. Aztán az irodalom műhely rituális írás- és olvasásgyakorlatokat végzett szabadtéri csoportmunka keretében, ami az évek során egy olyan kutatás részévé nőtte ki magát, amely az irodalom gyakorlása közben a jelölőhasználat elméleti-gyakorlati evidenciáján túli rituális mozgásterekbe kalauzol, ahol az írásnak, olvasásnak nem annyira értelme, hanem inkább ideje van. A Berszán István irányította gyakorlatok tartamát azok a gesztusok ritmizálták, melyekre az olvasás, illetve írás közben ható impulzusokat követve hangolódhattak rá a résztvevők. Továbbá a testi viselkedés és a figyelemgyakorlatok viszonyának kutatására is sor került a gesztusterápia, rituális tartamközösség, írás- és olvasásgyakorlatok során. A szabadtéri csoportmunka formájában zajló alternatív olvasás- és írásgyakorlatok a klasszikus világirodalmi és a kortárs magyar próza világába kalauzolták a résztvevőket. Azóta az íróműhely visszatért a hagyományos papírra vetett íráshoz, de a szövegek megszületése és bemutatása azóta is természeti környezetben történik, ez a környezet az, ami mindenképpen meghatározó erővel bír az alkotás során. Az idén az irodalmi műhely egybefolyt a zene, a kézműves-, a színház- és a filmes csoporttal, a megszületett szövegek azonnal performansz vagy film formáját öltötték magukra. A Juhász Kristóf vezette műhely tagjai nemcsak forgatókönyvírók, hanem színészek is voltak a közös alkotásokban.

A rituális írás- és olvasásgyakorlat rendhagyó próbálkozás. Elképzelhetőnek tartod-e más környezetben való működtetésüket?

Berszán István a rituális írás- és olvasásgyakorlatokat nagy népszerűséggel folytatja a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéken működő Láthatatlan Kollégium keretében, illetve az általa szervezett „Terepkönyv-tábor”-okban. Selyem Zsuzsa is folyamatosan ösztönzi diákjait a kolozsvári egyetem bölcsészkarának szakkollégiumán a Láthatatlan Kollégium keretében folytatott alkotó munkára. Én nagyon örülök minden olyan eredménynek, aminek a kiváltó szikrája valamikor a Minimum Party alkotótáborban pattant ki, és bárhol a világban valamilyen formában bemutatásra kerül. És annak is nagyon örülök, ha a táborban kötött alkotói kapcsolatok később tovább szövődnek, és a résztvevők a táboron kívül is folytatják a közös munkát. Ilyenekre számos példa volt már az eltelt évek során.

Zene rögtönzött hangszerekkel (Fotó: Kónya István)

Az idei tábor témája a Körül-belül volt. Hogyan foglalnád össze a tapasztalataidat?

Ez a téma mindenkinek tetszett. Mindennaposak voltak a körülbelül-t használó szóviccek. Például, ha valami elkészült, az majdnem mindig csak körülbelül volt kész. Ugyanakkor a körön belül, illetve kívül gondolatkört is jól körbejártuk. Volt térbeli megnyilvánulása az építészműhely, illetve vizuális művészek jóvoltából, ugyanakkor a jelmondat elvont értelme, a közösségen belül, illetve kívül a filozófia-műhelytől kezdve az íróműhelyen át még a filmekben is megjelent. Körülbelül, mert a művészet nem egy egzakt valami, hanem látásmód kérdése, illetve körül/belül mert vagyunk mi, a tábor évente megújuló közössége és a külvilág: a természet, a maga hátborzongató titokzatosságával, a magunk mögött hagyott nagyváros a rá jellemző nyüzsgéssel együtt. Tábor után találkoztam egy velünk táborozó fiatallal, aki azt mondta, hogy három nappal később még mindig nem tudott visszazökkenni a városi életritmusba. Ez a jó szó rá: kizökkent idő. Hogy régi vesszőparipánkon lovagoljak: a tétnélküliség ideje: levetkőzhetjük görcseinket, a megfelelési kényszerünket, és elmerülhetünk az egymásra való nagy rácsodálkozásban, felfedezhetjük, milyen dolog körön belül lenni.

A létezés alapkérdései fogalmazódnak meg, miközben félünk a medvétől, de magunkhoz öleljük a kedvesünk a tábortűz mellett. Vagy elcsodálkozunk az utóbbi években egyre több kisgyerek előítélet-mentes véleménynyilvánításain. Valaki amott mogyorófakarót farag, a másik szlem-versel éppen, a többi pedig őrült ritmusban filmet forgat: az idővel harcolnak. Van még néhány nap, azalatt létre kell hozni valamit, pedig nem kényszeríti erre őket senki. Muszáj tartalommal megtölteni a teret és az időt, mert a természet hűvös könyörtelensége körülötted ember mivoltod, a teremtő erőd kinyilvánítására kényszerít. Sokszor gondolkodtunk azon, hogy milyen lenne lejönni a hegyről, és például a faluszélen szervezni meg a tábort. Valószínűleg gyökeresen más lenne, talán a lényegét veszítené el a tábor: azt a közösségformáló erőt, amit az az erőfeszítés hozott létre, hogy ki kellett jutnod a civilizáción kívülre, a vadonba, ahonnan már csak ráfizetésesen lehet visszatérni, ha lemondasz arról, hogy ott maradsz. Nem igaz az, hogy nincs visszaút, de lelkileg képtelen vagy megadni az árát. Akinek ez könnyen megy („voltam két napot, jó/rossz volt, hazamegyek”) azt nem érintette meg a hely szelleme. Körön belül lenni kiváltság, de magad teremted meg rá a lehetőséget: vállalod a vele járó fáradtságot, és még ha rossz időt jósolnak is a tévében, hátadon a sátraddal kimész a fenyvesbe. Nem gondolsz arra, hogy nincs vízhatlan bakancsod, vagy hogy történetesen egyedül alszol majd a sátorban, hanem ott akarsz lenni. Ez évente egyszer történik meg. Ott kell lenned. Woodstock után sem az volt a kérdés, hogy milyen volt, hanem hogy ott volt az ember vagy sem.

A vizuális műhely a Kászonok népművészeti motívumait festette fel a fák törzsére mésszel, akril festékkel. Milyen volt egy-egy helybéli reakciója erre?

Igen, ez volt a terv, ám sajnálatos módon a műhelyvezető családi körülményei miatt végül nem lehetett jelen, így aztán a helyette beugró Pető Hunor alkotóművésszel a műhelybe jelentkezők tanulmányozhatták a Kászonok vidékének keresztszemeseit, majd egy részük az építész műhelybe beépülve hozta létre alkotásait. Az építész műhely által létrehozott filagória egyik tartópillérének díszítése a képzőművészek munkája. A helybéliek reakcióját azonban nem volt alkalmunk felmérni.

Tábortűz (Fotó: Kónya István)

A műhelymunkák mellett elméleti előadásokra is sor kerül. Mennyire népszerűek ezek az elsősorban alkotni és kikapcsolódni vágyók körében?

A naponta késő délután és az esti órákban megvalósuló szakmai fórum előadásai egyrészt a műhelyvezetők szakmai tevékenységének bemutatására, másrészt a tábori tematikára reflektáló előadásokra alapoznak. Az összes táborlakó érdeklődésére számító előadásokat követően a résztvevőknek alkalmuk van kérdéseket feltenni, komoly szakmai, művészetelméleti beszélgetéseken részt venni, ami kiválóan kiegészíti a napi gyakorlati jellegű műhelytevékenységeket, és azt gondolom a régióban egyedülálló lehetőséget teremt a művészetekben tájékozódni kívánók számára. Az idei előadók a művészetek és az ezekhez kapcsolódó elméletek széles palettáját nyújtották. Selyem Zsuzsa Mi van a posztmodern után címmel tartott előadást. Vágvölgyi B. András Történetmesélés kétféleképpen címmel mutatta be saját rendezésű dokumentumfilmjét. Rimóczi István, a magyarországi Bélaműhely zenekar tagja a Bélaműhely-jelenségről tartott zenei bejátszásokkal színezett előadást. Pálfalusi Zsolt filozófus-esztéta folytatta az előző évi táborokban népszerűvé vált „rendhagyó esztétika órákat”, kiváló elméleti hátteret biztosított az építészműhely tagjai számára a Művészet és tér című felvezetőjével, és beszélt a képzőművészetekben jelen levő erotikáról is. Pető Hunor vizuális művész az idei évben készült alkotásait mutatta be, többek között felvezette az Élet a halál után elnevezésű projektjét is. Békési Zoltán Zebulon Dudora álnéven egy klip-premier ürügyén mesélt a résztvevőknek a magyarországi slam poetry jelenségről Slam poetry és egyéb növénységek címmel. Jakab Csaba építész négy előadást is tartott: Építés címmel beszélt az általa javasolt építészeti elméletekről és gyakorlati megvalósulásaikról, majd az idei velencei építészeti biennálé magyarországi pavilonját mutatta be, mint annak egyik kurátora. Beszélt továbbá az ősépítményekről, majd az aggteleki Baradla csepkőbarlang általa megtervezett vöröstói látogatóközpontját is bemutatta. Korodi Szabolcs Anyagok, technikák, helyszínek. Építész-szaktáborok Csíkban címmel tartott előadást. Fekete Zsolt fotóművész Körül belül hét fa címmel vetítette le a Hétfák elnevezésű fotós és filmes munkáját. Mindezt kiegészítette Bölöni Endre Dix, aki a kései órákban sorra kerülő felolvasóest sorozatában az érdeklődők számára többek között Marin Sorescu, Krasznahorkai László és Szilágyi Domokos verseit tolmácsolta egyéni előadásmódban, majd ezt kiegészítette saját verseinek felolvasásával.

Jövőre van már elképzelésetek a tábor témáját illetően?

A jövő évi táborról még csak azt tudjuk előrevetíteni, hogy újra egy kerek számhoz érkezünk. Az a huszadik tábor lesz, amit méltóképpen meg szeretnénk ünnepelni, neves meghívottakkal és műhelyvezetőkkel. Remélem, támogatóink is segítenek abban, hogy mindez megvalósuljon. A tematika rögzítése még további egyeztetésekre vár.

Varga Melinda