Acsai Roland: Jin és Jang – A szív gravitációs mezeje (4)
ACSAI ROLAND
JIN ÉS JANG
- avagy a szív gravitációs mezeje
verses fantasy
Negyedik rész
Éles Eszternek
XX./A tintafelhő, a sötét és a semmi
A folyó túlpartján
Egy megriadt óriáspolip
Gomolygó, sűrű tintafelhőt
Lövell az égbe,
És hirtelen minden elsötétedik.
– Kitől kaptad az ebihalakat? – kérdezte a fiú.
– Az apámtól, az Élet-tóban fogta őket.
– Akkor ott fogjuk megtalálni
Jinget és Jangot.
– Sötét van, nem látok semmit.
A fiú megfogja a lány kezét,
Mert csak kézen fogva juthatnak át a sötéten,
A semmin.
XXI./A tücsökciripelések fároszai
Régóta bolyongnak a sötétben –
Az itt élő fák alkalmazkodtak a sötéthez,
Ha valami nekik ütközik,
Légneművé változnak,
Hogy az illető lény
Áthaladhasson rajtuk.
Egymás kezét fogják,
Valami kaparászni kezdi a markukat,
És összefont ujjaik
Rácsai mögött ciripelni
Kezd egy tücsök.
Aztán innen is, onnan is válaszolni
Kezdenek rá a társai,
Tücsökciripelések világító fároszai
Nőnek az égbe,
És megmutatják nekik az irányt.
XXII./A föld kutacsa
– Ez az az Élet-tó, itt született Jin és Jang,
Itt adta nekem őket az apám –
Mondja a lány, amikor
Végre odaérnek.
– Ez apám marka,
Ez a föld kutacsa,
Ez a föld anyaméhe,
Tekeregő hínár-köldökzsinórokkal.
XXIII./A félbevágott hógömb
A tavon fekete hattyú úszik
A tükörképével,
Amikor közelebb siklik,
Észreveszik, hogy amit
A tükörképének hittek,
Egy másik, ugyanolyan
Hattyú, csak fejjel lefelé,
A víz alatt, mintha a hasuknál
Összeragasztották volna őket.
Amikor a felső hattyú lehajol
Inni, összekoccan a csőre az
Alsóéval.
– Nem láttátok az ebihalaimat? – kérdezi a lány
A hattyú sziámi-ikreket,
De a hattyúk nem válaszolnak.
A víztükör hirtelen befagy,
A hattyúk csapkodni kezdenek a szárnyaikkal,
És a levegőbe emelkednek,
Elviszik magukkal a tavat,
Mint egy félbevágott
Hógömböt,
Amiben fekete tollak
Kavarognak.
XXIV./Az öreg felhő és a medveorr
– Fussunk be a barlangba,
Mindjárt esni fog! – mondja a lány,
És sárga csíkot húzva maga után
Becsapódik az első
Meteor,
És hamarosan szakadni kezdenek a csillagok,
Mintha egy sem akarna az égen maradni.
– Kiskoromban, amikor a csillaghullást néztük,
Megkérdeztem apámtól, hogy
„Mi az a medveorr” – mondja a lány
A barlangban. – Azt hittem, hogy a meteort
Medveorrnak mondják.
– Emlékszem, anyám egyszer megkérdezte
Tőlem, hogy milyen vagyok – szólal meg a fiú.
– Kicsi lehettem, öt-hat éves.
Azt feleltem neki, hogy
„Öreg, mint a felhő.”
XXV./A villámagancsok között
A barlang megremeg,
Kövek záporoznak a nyakukba.
– Ki kell mennünk innen, különben ránk omlik! –
Kiáltja a fiú.
Kirohannak a zuhogó meteoritok közé,
Az égből arany agancsok
Csapódnak
Sisteregve a földbe,
Úgy merednek ki belőle,
Mint a fordítva elültetett fák.
Az egyik közvetlenül melléjük vág be,
A fiú az utolsó pillanatban
Rántja félre a társát,
És mindketten elzuhannak,
Aztán újabb agancs
Száguld le az égből,
És eltalálja a lányt,
De szerencsére csak két
Agancs-ág alá szorul.
– Segíts! – kiáltja a fiúnak.
A fiú megragadja
Az izzó villámagancsot, keze sisteregni
Kezd, összeszedi minden erejét,
Kirántja a földből,
És messzire hajítja.
Előző részek:
Kedveljétek a Jin és Jang… Facebook-oldalát!
