Kiskarácsony – Ha eljön az angyal – Deák Csillag és Kertész Jenő novellái

 

 

 

Még jó, hogy lelépett Lali, csak nyolcfős az asztal. Mindegyik családtagnak megvan a helye, egyik pedig változó, erről Ila gondoskodik. Anyja fújja, csak akkor hozd a barátod a karácsonyi asztalhoz, ha komoly az ügy. Ila szerint mindig komoly. Addig, míg nem. Olyankor a lány vonogatja a vállát, az a lúzer, menjen a fenébe. Inkább egyedül marad. Ez két hétig tart, esetleg háromig. Most meg semmi, tehát nagy baj lehet. Mégis megvan a nyolc fő, idén a nagyobbik fiú is elhozta a barátnőjét.

   Ila lógatja az orrát, minek kell ekkora felhajtás, ma már a szülinapokat is a mekiben tartják. Ómama csak hajtogatja, neki most is Ila barátja mellé terítsenek, az a drága fiú, akárcsak a megboldogult Kázmérom, ő is így udvarolt, nekem, és minden nőnek, volt annak lelke. Nem, mint Ila tavalyelőtti udvarlójának, aki az asztalfőn helyezkedett el, nem kérdezte, hova üljön, és milyen szavakat használt. A karácsony már óut. Így mondta. Na mi van nyanyika, szólt rá ómamára, az angol már nincs meg? Lili vágott közbe, áut, így kell kiejteni. Peti az asztal alatt belerúgott Lili lábába, te kis szaros, magyarul is dadogsz. Te hülye vagy, tudok angolul beszélni és énekelni is tudok. Apa felemeli a hangját, legalább karácsonykor legyen csend és vigyázva egyétek a halat, sok a szálka. Berreg a csengő. Anya Ilára néz, aki elvörösödik, ez csak Lali lehet. Ez a patkány, elküldöm, itt már nincs hely.

   Az ajtóban sötét bőrű férfi áll, nagyon sötét. Néger, kiált Lili, apa letorkolja, színes bőrű. A férfi jól öltözött, nyakában kasmír sál, szattyánbőr csizmája tiszta. Mutogat ujjaival, mintha gombokat nyomogatna. Telefon, jön rá Ila, és ingatja a fejét, ez ócska trükk. Apa tagoltan kérdi, kit ke-res, ka-rá-csony van. A néger csak mutogat, kifordítja zsebeit. Egy nevet mond, csendesen. Lili szalad oda, ár jú feketepákó? A férfi nem nevet, apa félrelöki a kislányt, nem látod, nem beszél angolul. Talán franciául, de nem értem, mit motyog. Valami B betűs. Ómama szól az asztaltól, egy nevet mond, de senki se figyel rá.

   A férfi mosolyog, Lili megfogja a fekete óriás kezét és az asztalhoz vezeti. Senki se mer megszólalni, Ila odahúz egy széket az asztal sarkához, mama felkiált, jaj, sose mész férjhez. A férfi közelebb húzza a lány székét, majd összekulcsolja a kezét. A gyerekek hallgatnak, szinte mozdulatlanok. A villany fénye egyre halványodik, csak a karácsonyfa gyertyái világítanak és a férfi fehér öltönye. Ómama kezd el először imádkozni, anya követi, apa az asztal alatt kulcsolja imára a kezét, Lili le nem veszi szemét a jövevényről, nem szokott imádkozni. A férfi gyöngéden segít összekulcsolni Ila ujjait. Peti a mobilján játszik, de az váratlanul lemerül. Átnyújtja a férfinak, a telefon az idegen kezében azonnal üzembe lép, szó nélkül visszaadja a készüléket Petinek. A kisfiú a mobil kijelzőjéről silabizálva olvassa az ima szövegét, hangja erősödik, és már az egész család együtt mormolja. Mikor a villany felgyúl, a sötét bőrű férfi nincs ott, és a kilencedik szék sem. A székek eredeti helyükön állnak. Ila tányérján egy fényes kis doboz.

 

 

 

 

 

 

Zita azt ígérte, hogy Szentestére elszökik hazulról és majd együtt lesznek. Az alkoholista férje, mondta, úgyis idejekorán kiüti magát, és ő majd azzal az ürüggyel, hogy átmegy a szüleihez, feljön Pestre, ide őhozzá, a „szarkofágba”, és legalább hajnalig együtt ünnepelhetnek.

   Ede ugyanis a lakótelepi bérelt félszobáját baráti társaságban szarkofágként emlegette. Koporsónak nagy, kriptának kicsi, magyarázta, tehát szarkofág. Ha női vendégem érkezik, mondta, rögvest szembesülhet a lehetőségekkel. Itt csak feküdni lehet!...

   Annak idején a néhai professzor extravagáns özvegye „panorámás, bútorozott, telefonnal és tévével felszerelt szobaként” hirdette. Ha valaki a hirdetés valóságalapját firtatná, a félszoba szűk ablakán át tiszta időben valóban ellátni a Gellért-hegyig; telefonnal és tévével ellenben csak a tulaj lakrésze rendelkezik. Viszont bónuszként használhatta a fürdőszobát és a konyhát. Sőt, a konyhaszekrényben külön rekesze volt a nem romló élelmiszerek számára, a hűtőben pedig egy egész polc a romlandóknak. A professzor özvegye – akit agya biowinchesterén Mamócaként mentett el – fura szerzeménynek bizonyult. Közel hetven életévét öltözködéssel és sminkkel próbálta semlegesíteni. Dizájnosan öltözködött. Reggelente akarva-akaratlan megpillantotta magát, amint átlátszó hálóingében, fogatlanul átlibben az előszoba tükre előtt. Színesre melírozott hajzata az áramütöttek gráciájával meredt az égnek. Néha a fogsorát egy leveses csésze mélyén a fürdőben felejtette. Látta a protézisről leváló lepedéket az ibrik alján. Ezt másnaposan, hajnalban nem volt ajánlatos megtekinteni, mert a gyomor ilyen látványt ekkortájt nem visel el.

   A mulasztás csak olyankor történhetett meg, ha Mamóca csövesből selyemfiúvá kimosdatott, negyvenes szerelme, Olivér nem aludt nála. Akkor viszont Edének nem volt ajánlatos a hűtőszekrényben fenntartott polcán akár egy sört is tárolnia, mert a bikuci egy szempillantás alatt, a felesleges kérdéseket megspórolva, felszippantotta. Mamóca ilyenkor teátrálisan lehordta szerelmét. Majd megígérte, hogy legközelebb visszavásárolja. Mamóca, persze, szarrágó volt. Csak az Olitól nem sajnált semmit. Kiváltképpen az albérlő sörét.

Olivért az is irritálta, ha Edéhez felugrott egy-egy vigasztalható kolleganője.

– Arról nem volt szó, hogy nőket is felcipel ide! – háborgott a felbujtott Mamóca.

– Nőket nem, mindig csak egy nőt – mondta Ede. – Ha a kezdet kezdetén tudomásomra tetszett volna hozni, hogy munkásszálló házirend van érvényben, akkor ezt a „panorámás albérletet” nem veszem igénybe.

– Nem tudom, mit ehetnek magán ezek a hülye tyúkok? – incselkedett Mamóca, hogy Olivér is hallja. – Jóképűnek egyáltalán nem mondható, csont sovány és ráadásul még szőrős is, mint egy majom.

– Valahonnan megtudhatták, hogy jól főzök.

Adventre már csak Zita tartott ki mellette. Mi több, őt már a főbérlő is elfogadta. Megtörtént, hogy az asszony hamarabb jött, mint ahogy Ede megérkezett. Az előszobából szeretett volna mihamarabb bejutni a szarkofágba, de Mamóca egy kis faggatásra beinvitálta magához. Így tudta meg, hogy férjezett és vidéken él.

– Az én Bálintom rengeteget vedel, ha ilyesmire kíváncsi. Esténként, mire ágyba kerülünk, már ágyú részeg. – Zita, szemérmesen, kipirulva magyarázkodott.

Szentestére Mamócáék állítólag Olivér vidéki rokonához utaztak. Ede a vendéglőből halászlevet és töltött káposztát hozatott. Márkás italokat vásárolt. Ült a szarkofágban.  Az emberöltőt megélt, varázsszemes Orion rádión karácsonyi műsort hallgatott. Nem akart régi, giccses karácsonyestékről nosztalgiázni. Ha Zita eljönne, ő lehetne az angyal! – gondolta. Egyfolytában ivott, és arra eszmélt, hogy keservesen sír. Mamócáék lakrésze, a tévével és a telefonnal, elzárva. Csak a szemérmetlenül fuldokló ünnepi csend és tehetetlenség. Egy idő után elszenderedett. Arra riadt, hogy valaki a bejárati ajtón matat. Nem Zita volt. Mamóca toppant be.

–Tudom, hogy nem rám várt. De jobb híján én is megteszem.

Ede bambán eszmélt. Mamóca, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, gázra tette a már kihűlt ételeket.

– A Zita nem fog jönni, arról biztosíthatom. – Kajánul vigyorgott a villogó műfogsorával.

– Tudja meg, ha eddig nem tudta volna, minden férjezett nő, ha meg akarja csalni a férjét, talál egy alibit és hozzá egy szlogent.

Ede élénkülni próbált. Az öreglány tovább sorozott.

– Vagy azt mondják, „évek óta képtelen kielégíteni„ vagy, hogy „részeg és idő előtt elalszik.”  Elhallgatott. Élvezte a hatást.

– A magafajta kurvapecér ilyenkor mindig magányos. Barátai nincsenek, vagy ha vannak, a feleségük...

Közben merte a halászlét. Egy csészével a férfi elé tolt.

Ede a protkóra gondolt.