Irodalmi Jelen

Nem babérért – borért!

2012. december. 12. - 15:19

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

Idén is megrendezte meghívásos költőversenyét a Kortárs folyóirat, ahol mindenki első helyezett lett, sőt még a közönség is belekóstolhatott a díjba – szó szerint.

Nem babérért – borért!

Pécsi Györgyi, a költői versengést meghirdető folyóirat versrovatvezetője inkább baráti összejövetelként konferálta fel a díjátadót, mint „komolykodó” ünnepségként, melynek végeztével a díjazottakon kívül a közönség is részesülhet magából az elismerésből. E. Csorba Csilla, a helyszínül szolgáló Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója megalapozta a könnyed hangulatot egy rövid részlettel Arany és Petőfi levelezéséből, melyben Arany az ő „Sándorcsának” néhány tréfás sorban kifejti, milyen nehéz dolog is a versírás. A sziporkák konklúziójaként Petőfi szerelmetes „Fajankója” meg is állapítja versben: „Átkozott gebe az a Pegaz / Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.”

Pécsi Györgyi jókedvet ígért, és úgy is lett

A versenybe meghívott résztvevők nagyon is megsarkantyúzták Pegazusukat, és jobbnál jobb pályaművekkel szárnyaltak: „Nem nők szerelméért, nem hatalomért, nem egyéb befolyásért, hanem egy üveg száraz somlói fehérborért” – summázta a lírai vetélkedés szellemét Ambrus Lajos főszerkesztő és borosgazda, aki a somlói dicséretét alá is támasztotta egy irodalmi idézettel Eötvös Károly Balaton-könyvéből. Míg maga a díj a Kreinbacher pincészetből származott (a főszerkesztő legjobb ajánlásával), a műsor után már saját Ambrus-bort, azaz juhfarkat kóstolhatott a kiszáradt torkú nép.

Aki a jó bort szereti... - Ambrus Lajos

A meghívásos pályázat kiírása szerint idén Csokonai Vitéz Mihály A lélek halhatatlansága című versének egy sorára kellett elkészíteni a verseket. „Én angyal meg állat, vagy csak por meg pára” – így Csokonai, abban a versben, mely Pécsi Györgyi szerint Az ember tragédiája mellett irodalmunk legnagyobb bölcseleti műve. A szerkesztőnő Szilágyi Domokost kutatva fedezte fel a Csokonai-verset, mely ihlető forrása volt az erdélyi költő Búcsú a trópusoktól című ciklusának.

A pályaművek felolvasását Ladik Katalin kezdte, a Fénybetörés című verssel. „És nincs bennünk sem angyal, sem állat, csak poros szekrény, és kihűlő, gyenge pára” – zárta négyszer négysoros Csokonai-parafrázisát a költőnő, aki ezután átvehette Ambrus Lajostól az „első” első díjat. Csehy Zoltán nem tudott személyesen részt venni az esten, így verse – A hiányban –, melyet Ambrus Lajostól hallgathattunk meg, egyben az ő hiányát is jelölte. Dobozi Eszter egy sajnálatos baleset miatt szintén nem jöhetett el, de Pécsi Györgyi felolvasta Por meg pára című költeményét, s mi képzeletben átnyújtottuk érte a kiérdemelt díjat, akárcsak Csehy Zoltánnak.

Ladik Katalin még a Kortárs színvilágával is harmonizált

Fiatal szerzőt mutatott be a közönségnek a versrovat szerkesztője: Gáti Istvánt szinte minden russzista, akinek kezén átmentek művei, kimagasló tehetségnek ítélte meg. Gáti Puskin-novellák verses fordításával „robbant be” az irodalomba, melyeket Anyegin-strófákban ültetett át magyarra. A költészeti versenybe Egy kőangyal panasza című versével nevezett be, ezt hallgathattuk meg az esten az előadásában. A klasszikus nagy kérdést a modernitás apátiájában teszi fel, valahogy így: „Élvezzem a tájat? Beleuntam, becsszó! / Bár az úttal szemben most épül a Tesco.” Fekete Vince a kényszerűen távol maradók névsorát erősítette, ő az útviszonyok miatt nem tudott átjönni a határon. A Székelyföld költője „tudatosan vállalja a provincia szellemét” – jellemezte Pécsi Györgyi a „Babitsra hajazó” lelki alkatú költőt, akinek Hiány című versét Ambrus Lajos olvasta fel.

A díj méltó kezekbe kerül - Gáti István

Sajó László megnyitotta a humoros, frivol, szókimondó versek sorát: A töményhez című költeménye – kell-e mondanunk? – A reményhez „neveletlen” parafrázisaként hangzott el, melyhez Sajó stílszerűen egy pohár jófajta somlóit tartott kezében, és még bele is kortyolt olykor. Pontosabban somlai, így kell helyesen mondani, hagyta jóvá Ambrus Lajos, Sajó pedig bevallotta, hogy őt hegyaljaiként megbicskáznák, ha megtudnák, hogy a somlai dicséretét zengi. „Vár az édes LILLA, / Adj erőt, Tömény! / Kapom karjaimba, / Reggelig tömém” – szóltak a költemény szolidabb sorai.

Sajó László nem átallott a somlait dicsérni

Térey János Donatus Redivivusát szintén nem tudtuk a költő saját előadásában meghallgatni, de Tímár Attila szerkesztő felolvasta a Csokonai szellemét megidéző verset, mely Horatiust is feltámasztja. Vári Fábián László sem érkezett meg Budapestre, de műve elhangzott: a Ha majd a halál címe ellenére nem a sötét reménytelenséget festi le, sokkal inkább továbbviszi az utóbbi időkben született, pajkos reneszánsz verseinek játékosságát, ritmikáját. „Vagy hogy csak por meg pára lennék / Fürednek kies partjain? / E-mailben akkor hogy üzennék, ha hiányoznának tagjaim?”

Szerkesztőségi vidámság

Reményi József Tamást és Tarján Tamást Pécsi Györgyi mint a költőversenyek „örökös résztvevőit” konferálta fel, paródia kategóriában ugyanis a Tamások verhetetlenek. Ezúttal is egy-egy parodisztikus futamot olvastak fel: Reményi az Esti Vitéz Kornélka énekeiből címűt, majd Tarján egy remek Muszka Sándor „átiratot”, a Tükröm-bürgömöt. A pezsdítő felolvasások sorában Zalán Tibor következett, aki, mind elmondta, nem a beteges, sápadt, szerelemhiányos Csokonait kívánta életre hívni, hanem épp ellenkezőleg: a tett- és férfierőtől duzzadozó poétát. Így felelt Zalán Tibor Sajó László költeményére, és már elnézést sem kellett kérnie a szókimondásért. S miután Zalán saját bevallása szerint nem szeret versenyezni, mert azt is szégyelli, ha első lesz, de azt is, ha utolsó, ez volt számára a legideálisabb megoldás: hiszen ő is csak egy volt az elsődíjasok között, a felolvasók sorában pedig az utolsó. Nem maradt más hátra, mint a babér, azaz a bor elfogyasztása.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményről: