A sejthalál technikusai bütykölnek rajtunk – Rónai-Balázs Zoltán
A sejthalál technikusai bütykölnek rajtunk
A hónap alkotója – Rónai-Balázs Zoltán
Fotó: Jakatics Róbert
Régi képek és homok
Mikor annyika voltam, mint most te,
anyám, akit te már csak
képekből és történetekből
fogsz összerakni,
tanítónő volt a homok közepén,
és egy nap kirakta apám holmiját
bőröndben az ajtó elé.
A homokon, ahol a bokortanyák népe élt
a szép szocializmusban.
És a bokortanyák népe pesztrát adott mellém.
A bokortanyák népe pesztrát adott mellém,
mert én voltam a tanítónő fia.
Girhes kis lányka ő egy régi fotón,
girhes kislányka,
mellettem áll,
a maszatos ruhája térdig ér.
Nem ette meg a krumplipürét,
a rántott húst és semmit az elején,
mert csak négyféle ételt ismert,
és titokban anyám körömcipőjében botladozott.
Ezen kívül nem volt ott más.
Hozzáment egy parasztgyerekhez,
nem a lány, hanem anyám.
És elköltöztünk a homokról.
A homokról, ahol elkószáltam egyszer,
míg a pesztra játszott,
és nagyon kerestek. Aztán
azt mesélték, megtaláltak
a kiserdőben, pedig nem.
Azt mesélték, ott játszottam a kutyánkkal,
de tudod, szerintem még mindig ott vagyunk.
A kutyánk nincs már, csak mi hárman,
anyád, te, meg én.
És az erdőn túl pereg a homok,
hordja a szél, forróság van, és fölöttünk
felhőtlen áll a nyári ég.
Fotó: Jakatics Róbert
Botondka kitárja a karját
Botondka kitárja a karját az ég felé,
pedig nincs tudása róla, semmi sem,
hogy a plafonon túl a tető van,
fölötte tényleg, tényleg ott a tágas ég,
s a tágas égen túl a rejtelem,
ahonnan ő is érkezett,
és ahová, jól tudom, hogy előtte jutok.
Az én űrhajómban már rövidülnek nappalok,
a sejthalál kis technikusai bütykölgetnek rajtuk,
bizonytalan határidővel és mégis,
mintha minden évvel egyre
gyorsabban járna a kezük.
Ám most ők is csak nézik,
nézik a két kis kart, aztán leteszik
félelmetes szerszámaik.
