Egyedül magam gondolatban – MARNO JÁNOS versei

Indulok lassan, lelombozva,
a kertbe, fejemben vékonyka
földút szalad a sínek mentén,
rajta, libasorban, te meg én,
s mögöttünk, lemaradva, egy vén
vasutas egyenruha.

EGYEDÜL MAGAM GONDOLATBAN

MARNO JÁNOS VERSEI

Libasor

Indulok lassan, lelombozva,
a kertbe, fejemben vékonyka
földút szalad a sínek mentén,
rajta, libasorban, te meg én,
s mögöttünk, lemaradva, egy vén
vasutas egyenruha. Rajtad
a pihe, haj, felborzolódva,
mintha éppen megcsapott volna
egy szerelvény huzata, nyirkos
kezemben pedig csak romokra
épülne bőröd újra. Este
sokat kések majd vélhetőleg,
leragadok egy erdő mellett,
libákat nézek temetőnek. 

Kairos

Ki kecskemaszkban, ki káposzta-
levélbe csomagolva a fejét,
egyedül magam gondolatban,
födetlenül, mint afféle gép,
elviselhetetlenül nehéz
lábazattal. Táncolnak párban,
páratlanul, nálam egy bot van,
a botban, rémlik, valami kés,
mely szükség esetén kipattan
a botból. Nem húzza alattam
sokáig már ez a pad se, húsz
éven át ültem és aludtam
rajta, s ennek ma vége: üssön
csak órám csak egy órára még. 

Depresszió

A szomorúság magától jön.
Térded ugrik ki a helyéből,
így nézel elébe a télnek,
rosszabbat ne mondjak: a nyárnak!
Hónapokat töltesz egy ágyban,
alatta beszélsz a bátyáddal,
az ágy alatt, függőlegesen.
Oda szeret bújni a cipők
meg valami hatóság elől,
melyről fojtott hangon, sípolva
szónokol. Hajnalban azután,
egymás ujját szedve csokorba,
véres szilvát esztek egy csorba
peremű befőttesüvegből. 

Ikrek

Oldalról kaphat belénk a nap
heve, húgom előttem halad,
árnyékát egy oszlop forgatja
elébem. Ismerős az utca
is, de honnan? És miért olyan
néptelenül üres? Felnőtten
az oszlopnak jól nekidőltem
volna, körmömmel az ajkamhoz
szorítva csikkem, mielőtt az
élet kiszállhatna belőlem,
átadva helyét a halálnak.
De húgommal még összenőve
annyi mindenféle érhet.
S hányfelé húzhat egy kísértet!