Soproni történet ezerkilencszázötvenhatból
Délután négykor csak vérszegény jelek,
a félelem térképe, mint testben az erek.
A tűztorony tetején kétfejű sas forog,
a toszkán félpillérek szelíd váza amott.
A kapuval szemben
az épületsor naszádhajó-orra
türelmes és mozdulatlan.
A Széchenyi tér
még nem kapott sebet.
Felemelik fejüket az út menti fák,
védeni a tájat, mint katonák,
felsorakoznak.
Nyugtalan, őszi derű,
kapkodás.
Harckocsik a fellegek,
harckocsik az emberek.
Egy szovjet felderítő különítmény (3-4 harckocsi és páncélautó)
hamar véget vetett a reménytelen ellenállásnak. Annál is inkább,
mivel a fertődi tarackok mindegyikéből hiányzott a gyújtószeg.
Harckocsik és emberek.
Senki sem remeg.
Senki sem látja
elejét, végét a frontnak.
Senki sem látja,
mit tesz majd a sors keze.
Tán elvonul az ősz,
de maradnak a fellegek.
November 4-én szovjet harckocsi-különítmény
vonult be Sopronba. Másnap lezárták a város
stratégiai pontjait. Az objektumok magyar őrségét
mindenütt lefegyverezték.
Az éj kocsonyás sötétjében
lábon alszanak a fák.
Fény hasít utat,
vagy rég kilőtt,
eltévedt golyó talán.
A szó ilyen,
a várakozás, az akarat ilyen,
a kiáltás eget verő ereje,
s az élet is ilyen.
Darvak szállnak,
éjbe szőtt kezek.
* A Soproni Erdőmérnöki Főiskola diákjaira és tanáraira emlékezve, akiket Jack Pickersgill,
Kanada akkori bevándorlási minisztere, a Vancouveri Egyetemre menekített.
A dőlt sorok idézetek Ifj. Sarkady Sándor: A soproni MEFESZ az 1956-os forradalomban című könyvéből.
