Onagy Zoltán

Horger Antal

2011. május. 29. - 05:13

Nyelvész, a Horger-törvény, a két nyílt szótagos tendencia névre hallgató törvény megalkotója. A jelenség abból áll, hogy az olyan, három vagy több szótagú szavakban, amelyeknek az első és a második szótagjuk nyílt magánhangzóra végződik, az utóbbinak hajlamos kiesni a magánhangzója, de csak akkor, ha rövid. A magyar szavak mind tőhangsúlyosak, ezért ez a második magánhangzó értelemszerűen hangsúlytalan. Horger egyik nyelvészeti tananyaggá vált példája az először 1366-ban adatolt málna, amely az átadó szláv nyelvekben malina volt, máig az. A malina megfelel az összes ismérvnek: három szótagból áll, az első kettő nyílt, a második magánhangzója rövid. Horger másik ismert példája a szintén szláv palica, amelyből 1452-ben pálca lett.

Nyelvész, akit az tesz hírhedetté, hogy József Attila megénekli eltanácsolása történetét a Születésnapomra című versben. Aligha találunk még egy nyelvészprofesszor, akit annyira "megvetett" volna egy JA-fan generáció, mint szegény Horgert. Pedig – ismerve a költészet és az oktatás egymást romboló természetét – talán szerencséje volt József Attilának, hogy „eltanácsol”-ja az egyetemről egy vers miatt.

Az egyik tanú szerint a következőképpen történt az eset, amellyel Horger másfél perc alatt különös konzervatív szimbólumot csinált magából, és úgy ragadt fel az irodalom falára, mint a zsidótemplomban az utálatoskép:

„Kérem, József úr – mondja Horger –, ön egy verset írt a Szeged múlt vasárnapi számába. Többek között azt írta, hogy nincs istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl… középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot. Ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.

– De professzor úr, mikor én ezt a verset írtam, már három napja nem ett…

– Kérem (ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát), a verse megjelent. Csak ennyit akartam önnel közölni.”

Ezzel prof. Horger megszűnik prof. Horger nyelvtudósnak lenni. De még nem tudja. Hogy a dolog mennyire nem egyszerű, az élet mennyire bonyolult képletekkel száll be az irodalomba, kiderül a következő rövidke részletből. (Előbb azonban rövid zárójeles, bizonyíték nélküli utalás: néhány éve olvastam egy melegoldalon, kibontva, tételesen bizonyítva, hogy dr. prof. Horger a fiúkat szerette, azért nem nősült csak ötven környékén. És hogy a József Attilával való összetűzése nem a Nincsen apám megjelentére datálható, hanem a sokadik alkalomra, amikor JA szívtelenül elugrott a rágerjedő professzor elől.)

A következőkben néhány részlet a Pesti Napló 1924. január 29-én megjelent cikkéből.

„A bíróság [...] ott kezdte meg a méltóságos asszony ügyének tárgyalását, az asszonyét, aki másfél esztendeje fegyvert fogott férjeurára, az egyetemi professzorra, a Browning egyik golyója a kályhába szaladt, a másik karján találta a tanárt…Az ötvenesztendős, hidegarcú Horger Antal férfiúi lelke legaljáról dübörögtek elő a szavak, amikor így beszélt: tudtam, hogy nem, egyáltalán nem szeret, szeretetlen volt mindig hozzám.

Az asszony, a másodszor férjhez ment, előkelő famíliából származó, harminc-egynehány esztendős asszony fekete bársonykalapján meg szörnyű táncot járnak a tolldíszek, amikor így beszél: az első házasságomban legalább társam volt a férjem és eltartóm, kenyéradóm. Horger azonban se társam nem volt az életben, se nem tartott el engem. Már az első időben elhidegült a viszony közöttünk. Oly furcsa szokásai voltak, hogy bár tizenkét éve asszony vagyok, nem tudtam megszokni őket. Örültem, hogy szétválasztott bennünket a sors. Akkor aztán Horger szörnyűséges dolgokat kezdett rólam híresztelni. Többek között azt, hogy az ő holmiját elloptam.

A férj egyes dolgok hiánya miatt, amelyekről azt állította felesége, hogy ellopták, feljelentést tett. És itt bekapcsolódott a harmadik, egy fogtechnikus személyében, akinél a detektívek a tanár úr ágyneműjét megtalálták: az »úrfi«, ahogy a professzor fekete keserűséggel emlegette vallomásában.

Egy nap váratlanul hazatoppan a férj öccse kíséretében, konstatálja »az úrfi« jelenlétét. Most már végleg szakítani akar.

November 15-én felmegy laboránsával holmijáért. Szépszóval akart eligazítani mindent. De a végzet ott ült a pamlagon heverő asszony lábánál. A méltóságos asszony idegesen fogadja a látogatást.

– Volt arca a történtek után feljönni? – hangzik a köszöntést viszonzó szava. Szóváltás kezdődik. Csodálkozva hallgatja a nappaliban várakozó laboráns a méltóságosék beszédét, csak akkor lép be a hálóba, amikor egy csattanást, majd utána rémes sikongatást hall.

– Az asszony lánya is ott van a hálóban, a kis színésznő, a tizenhét esztendős Siklóssy Janka. – Az éles szóváltásban Horger nagyon csúnya szavakkal illette anyut. Erre anyu pofon ütötte a Horgert.

– Az arcába vágtam – szólt az asszony vallomása. Erre megragadott, fejbevágott, levágott a díványra, a hajamat tépte, fojtogatott. Közben az egyik ujjamat csontig megharapta.

– Ha szent ember lennék, übermensch, akkor talán nem tettem volna meg, de amikor arcon vágott, bizony belékaptam – vette fel írásban a jegyző a jelenetről a tanár úr vallomását.

A fehérneműszekrényben évek óta őrzött töltött Browning pisztoly az asszony kezébe került.

Csak asszony tud úgy sírni, mentegetőzni, ahogy a tanárné zokogta:

– Nem akartam. Nem tudom, hogyan történt. Azt se tudtam, mit kell meghúzni, csak eldurrant a pisztoly."

Az eseményekhez nem szükséges kommentár, a történet magáért beszél. De a házasságban "furcsa szokás"-on érdemes eltűnődni. Ugyan mi a csuda lehetett.

Horger Antal, Lugos, 1872. május 28. – Budapest, 1946. április 14., nyelvész, egyetemi tanár.

Kapcsolódó:

József Attila

Születésnapomra

Harminckét éves lettem én --
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten

magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.

Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató

szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem