Podmaniczky Szilárd: Az utolsó kék tojás
Például az is egy nagy ötlete volt, hogy szedjük szét darabokra a kerti bútort, csiszoljuk le a fáját, és fessük le kékre. A széken és az asztalon összesen 124 darab fa volt. Apu vett egy ilyen rezgősziszolót meg egy ilyen maszkot, és három napon keresztül csinálta a port a kertben. A harmadik nap még a szomszédok is odajöttek a kerítéshez, hogy Ervin, már megbocsáss, de mi a lófaszt csinálsz? Odabenn a konyhában már lelepi a por a nagymamát! Apu persze semmit nem hallott, mert annyira csiszolt, mire a Tóbiás Laci bácsi bemérgelte magát, azt földobott a villanyvezetékre egy hatalmas szénkefét, és kicsapatta a központi áramszolgáltatást.
Podmaniczky Szilárd
Az utolsó kék tojás
Kisgyerekek emlékiratai
Láttam egyszer egy furcsa bácsit, aki állt egy magas kémény tetején, és verte szét maga alatt a téglákat. Addig verte, amíg szép lassan leért a földre. Csak azt nem tudom, hogy mászott föl a kalapáccsal azon a csupasz falon. Megkérdeztem aput, hogy szokták az ilyesmit csinálni, mire azt mondta, kisfiam, a daru.
Persze, amikor azt kérdeztem tőle, hogy mennek föl a halottak a mennyországba, arra is azt mondta, hogy daru.
Viszont anyu semmiféle választ nem tudott volna adni, mert neki mindig csak ötletei vannak. Például az is egy nagy ötlete volt, hogy szedjük szét darabokra a kerti bútort, csiszoljuk le a fáját, és fessük le kékre. A széken és az asztalon összesen 124 darab fa volt. Apu vett egy ilyen rezgősziszolót meg egy ilyen maszkot, és három napon keresztül csinálta a port a kertben. A harmadik nap még a szomszédok is odajöttek a kerítéshez, hogy Ervin, már megbocsáss, de mi a lófaszt csinálsz? Odabenn a konyhában már lelepi a por a nagymamát! Apu persze semmit nem hallott, mert annyira csiszolt, mire a Tóbiás Laci bácsi bemérgelte magát, azt földobott a villanyvezetékre egy hatalmas szénkefét, és kicsapatta a központi áramszolgáltatást.
Életemben akkor hallottam először, hogy szénkefe, nagyon nem tudtam hova tenni ezt az ősi eszközt, hogy valamikor is úgy gyújtottak be a kályhába, hogy előtte megkefélték a szenet.
Mire apu lecsiszolta a kerti bútort, az összes szomszéddal összeveszett. Olyan hangosan zúgott a rezgősziszoló, hogy ki akarták hívni a debicelmérőt. Azt mondták Lehel Miskáék, hogy ők nyaraltak repülőtér mellett, de az pudingos pohár ahhoz képest, amilyen hangot apu ad ki.
Aztán kiderült, hogy azért van, mert bükkfa, és a bükkfa jól vezeti a hangot, és akkor is így sivít, amikor kivágják. Odáig fajult a dolog, hogy amikor apu este lement a kocsmába, lelocsolta a Tóth Melinda apja egy teli korsó csapolt ászokkal, hogy mit képzel ő magáról, hogy csak úgy lélektanilag terrorizálhatja a lakosságot az ünnepek előtt. Meg is írta a polgármesternek, hogy szedjék pontokba, mikor, mit lehet csinálni, például, azt se lehessen, hogy szent este ugasson a kutya. Tavaly is a Cziberéék kutyája szétugatta a meghittséget, márpedig, ha karácsonykor nem lehet szeretettel meggyújtani a fenyőfát, és átadni az ajándékot, amit három napon át kerestek a boltokban, akkor soha.
Apu szerint a Czibere ezt csak azért csinálta, mert képviselő akar lenni, mióta kirúgták a tehenészetből, mert nem tudott leszokni a dohányzásról, és fölgyújtott két istállót.
Amikor apu lecsiszolta a fákat, anyu telerakta a kertet kartondobozzal, és elkezdett festeni. Amikor másnap meglátta, hogy a macskák összeugrálták az éjjel, mérgében belerúgott a festékes dobozba, és beszakadt a körömágya.
A vacsora után apu elkezdte simogatni anyut, aki nem hagyta magát, és rávágott apu kezére a dugóhúzóval, amitől apu akkorát szisszent, hogy nem akart többet beszélni. Anyu bocsánatot kért, de már késő volt, mert apu kiment a kertbe, összerakta egy kupacba a kerti bútor fáit, lelocsolta hígítóval, és beledobta az öngyújtóját. Megfogadta, semmit nem csiszol többet az életben.
Anyu azon volt kiakadva, hogy legalább vacsora előtt csinálná, nyársalhattak volna rajta egy rablóhúst vagy ilyesmit, de apu szerint az idegnek nem lehet ellenállni.
És akkor ott volt a szép kerti bútorunk ülőke meg támla nélkül, és aztán a sötétben már nem is látszottak. Én azért egy kicsit örültem neki, mert arra gondoltam, hogy majd játszhatunk velük a Cinege Olgával. Ő az a barátnőm, aki rendező akar lenni, én pedig színész. Állandóan rendez, én meg megcsinálom. És ez jó klassz díszlet lett volna, de másnap reggel már vitte is a kukás Gyuri. Még éppen hallottam, ahogy nyikorog az asztal a gyomrában.
Kisebb koromban úgy féltem, hogy egyszer valahogy engem is bedobnak oda, mert egy kisgyerek nem nagyon tűnik föl, hogy benne van egy dobozban vagy nincs. Én azóta nem játszok dobozzal, csak olyan játékkal, amin kívül maradok.
Aztán elmentünk egy boltba, mert húsvétra mégis csak kell kerti bútor a kertbe, különben nem tudnak hova ülni a nagyszülők. Apu azt mondta, ő húszezernél többet nem hajlandó áldozni, inkább legyen műanyag szék vagy bármi, ami eldobható. Anyu azt mondta, ő ugyan bele nem ül a műanyag székbe, mert olyan aranyeret csinál, mint a bombatölcsér, és nem szeretné, ha egész húsvét alatt a seggével lenne elfoglalva. Akkor apu akkorát vágott a fenekére, hogy fölemelt egy tonettszéket a biztonsági őr.
Anyu csak úgy egyezett bele a műanyag székbe, ha ő választhatja ki a napernyőt, de azzal túl voltunk a harmincezren. És akkor azt is apu nyakába varrta. Ha nem gallyazza le olyan brutálisan a nyírfát, akkor mostanra simán árnyékot ad. Apu viszont úgy gondolta, nem szabad a nyírfákkal kesztyűs kézzel bánni, mert elharapóznak, és oda is árnyékot vetnek, ahova nem akarnak.
Igazából apu csak a romboláshoz ért, legalábbis anyu szerint, a kocsit is úgy összetörte tavaly, hogy nem maradt belőle semmi. És most nyögjük a hitelt, mert apu nem tud két lábon járni. Még ha negyvenfokos láza van, akkor is kocsival megy az orvoshoz.
Anyu olyan napernyőt választott, amin delfinek vannak, mert a delfinek nyugalmat árasztanak, és legalább pár intelligens lény is lesz a kertben.
A nagyszüleim tízre jöttek az állomásra vonattal, úgyhogy este apu már nem pálinkázhatott, nehogy másnap leszondázza az ökör Gazdag Miklós, aki annyira utálja, hogy ezért lett rendőr és kihelyezett megbízott. Szokta rázni az öklét, ha fagylaltozunk a Verbőcziék cukrászdája előtt, apu meg utánahajítja a négygombócos Velencei álmot. Egyszer már eltalálta a szirénát, lett is belőle hatóság elleni erőszak, de nem volt szemtanú, mert mindenki meccsen volt. Azon úszta meg apu, hogy utálja a focit, pedig ő lett volna a csúcstartó a fagyival való erőszakoskodásban.
Apu kiment fél tízre az állomásra, hogy legyen ideje előtte elintézni a telefonokat, anyu meg a kertbe rejtegette a hímes tojásokat. A nagyszüleim kérése volt, hogy csak akkor jönnek el húsvétozni, ha ápoljuk ezt a szép hagyományt, hogy a kisgyerek a kertben megkeresi a tojást, amit a nyuszi tojt a bokrok alá. Én már nagyon untam ezt a játékot, sokszor elgondoltam, mikor lesz ennek vége? Ha felnövök, vagy nyugdíjas otthonba vonulnak a nagyszüleim, de emerre a megoldásra soha nem gondoltam.
Annyira unatkoztam, hogy kiültem a garázs elé a fűbe, és csináltam kutyatejből meg fehér virágból ilyen kis hadsereget, amit a garázs felé vezényeltem, ahol a hétfejű sárkány lakik a befőttek mögött, és megküzdenek Hófehérke kezéért.
Annyira beleéltem magam a játékba, hogy észre se vettem, hogy megjött apu az új Suzukival, és elkezdett befelé tolatni a garázsba. Olyan halk ez az új típus, hogy apu először a lábamra ment rá, aztán végig a kezemen, és az első kerék széttaposta a mellkasomat. Átment rajtam apu, a kocsi, és a nagyszüleim súlya. Csak a lábam fájt, a többit már nem éreztem. Egy darabig még lebegtem a kertünk felett, láttam anyut, ahogy járkál a bokrok között, és végül az utolsó kék tojást elrejti nekem az egyik új műanyag szék mögé.
Kapcsolódó:
Nézz be ide is: http://www.librarius.hu/
