az elvek is szellősebbek, mint az öltözködés.
most tükröt tart a szárnyas malac,
és te bólogatva kacagsz.

Jelige: Unott-karfiol

Tavaszi Vigasztalások

Röpke éjszakák az örökös délutánban:
a padlóról felszáradnak a bocsánatkérések,
kislányokat találsz frissen mosott ruhádban,
és nevetségessé válnak a téli számvetések.

Hirtelen el is felejted, hogy beteg vagy,
mókásan jársz, mint egy sétapálcás angol,
végre nem hiszed, hogy egy tekintet is heget hagy,
és még az aluljárós zenész is Chopinre hangol.

A téli barátokat hagyd most magukra,
akik télen magadra hagytak, fedezd fel újra,
hisz a szerelem is csak kötözködés,

az elvek is szellősebbek, mint az öltözködés.
most tükröt tart a szárnyas malac,
és te bólogatva kacagsz.
 

Hát bizony

Hát bizony ittunk eleget
az éjszakának a hajnal adott feneket,
és mi csak nevettünk rajta
néha elbóbiskoltunk, fejünket a holdnak
vagy egy részeg vállának hajtva
és csak gyomrunk jelezte, hogy mikor van holnap.
minimum két lányt szerettem akkoriban
és egy harmadikkal néztem a sárguló utcát,
hogyan pocsolyásodik a képzelet
s borszagú elmélkedésekkel fárasztottam egy egyszerű kurvát
meg volt, hogy nem beszéltem, mert nem tudtam,
vagy, mert már régen elfelejtettem
vagy mert ébren is mindig aludtam
és enni is már csak unalomból ettem
de ezek csak olyan egyszerű testi dolgok
mint ahogyan az utcán a halálról morgok
amolyan gyakorlatból, hogyha egyszer komolyan gondolnám
rendben legyen megkötve csúszó csomóm egy szép bükkfán
na persze jó ezzel foglalkozni, mint mikor néztem, hogyan alszol
már akkor tudtam, hogy egyszer értenem kell mindehhez
De ez nem is fontos, emléked már csak unottan karmol
s minden becsmérlő tekintetet szerelmesre színez,
de hogy is? hiszen. szóval rubintcsillagok
meg zörgő levelek, és álmos pittypangok
és toll hegye a húsodban
tinta a véráramban
hajszálak a húrokban
agyamban , agyadban
minden ott van, nem van,
el van.
Hát bizony ittunk eleget
a mulatásnak már a hajnal sem adott feneket
és csak valami különös antik hősnőről ordibált
mondjuk engem Elektra is meg a másik is idegesít
hogy az erkölcs, a vér, amiért kiállt
ezerszer ki lett nevetve esténként, mert a bor mindent elvegyít
vágyat, akaratot, tartást,
-Antigonét a sarokban hágják -
és közben sírunk persze
mint akinek Dosztojevszkijt olvasni nincs mersze
de azért szabadon idézzük József Attilát
hogyha ő is, akkor mi is megtagadhatunk minden anyát!
előre kiszúrhatjuk a szemünket
és a mama titkon az ölünkbe (sz)ülhet,
ja meg álmodtam már egérfogót:
álomból álomba ébredsz
nyitogatod az önmagába nyíló ajtót,
saját elméd börtönétől megijedsz
és gyorsan felkelsz abba, ami tudtoddal a valóság
és nem érzed, hogy mekkora baromság
hogy közben minden éjszaka ugyanabba a csapdába menekülsz
mert zavar a test börtöne is, amibe naponta tojáshéjjal beleülsz
de bezzeg a végső kilépéstől meg reszketsz
hátha az csak egy újabb, talán egy rosszabb ketrec
úgyhogy álomból valóságba
valóságból álomba
ide-oda
össze-vissza
kontúrtalan rácsok közé
míg a test meg a lélek egymást felissza
és folyton csak beállnak egymás mögé
hátha majd a másik megvédi
mert hát valahogy így kell élni
de hogy is? hiszen. szóval éberkanapé
alvó-állás
persze, hogy amit akarsz az mindig valakié
közben fal mellett oldalhányás
mert azért iszunk eleget
s lassan már nem is kerítünk neki feneket
az a jó, ha hallgat az agy
és ha lehet, ember maradj
de ilyen másodlagos dolgok talán nem is fontosak
lassan úgyis szuvasodnak a zápfogak
és az Idő becsípi homlokodat
ráncokat
ad rád.
álmokat
felejtet,
s ne haragudj,
de mégis inkább aludj,
úgyis átejtett.
Hát ittunk eleget.