A kabaré a drámairodalom egyik legnehezebb műfaja, hiszen arra a nemes célra hívatott, hogy megnevettesse a nagyérdemű közönséget. Nem könnyű ennek a kihívásnak eleget tenni, főként, ha ez az év utolsó napján történik, amolyan bemelegítésként az esti mulatozás előtt. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera munkatársai ezúttal a hagyományos szilveszteri gálaműsor helyett egy kortárs kabaréval kísérleteztek.

Kortárs kabaré a kolozsvári színpadon –
Odaadnám magáért a vesémet

Több szempontból is kuriózumnak számít a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera szilveszteri kabaréja, valószínűleg ennek tudható be a közönség nagymértékű kíváncsisága is, hiszen nemcsak a szilveszteri prömieren, hanem az ezt követő előadásokon is zsúfolásig telt a nézőtér.

Egy szórakoztató, könnyed kikapcsolódást nyújtó darab, ha ez egy elismert, kortárs költő, drámaíró Szálinger Balázs tollából származik, még inkább felkelti az érdeklődést.  Az Odaadnám magáért a vesémet című kabaré mindennapjaink nyelvezetével szólítja meg az olvasót, kerettörténete 21. századi. A cselekmény egy börtönben játszódik, ahol a vezetőség egy szilveszteri műsor készítését kéri a raboktól, amelyet ők meg is csinálnak. A „játék” vége pedig, hogy a rabok a darabba beépítenek egy valóságos szökést. A történetet gyönyörű lírai betétek, pajzán prózai részek, könnyed, elegáns humor, poénos szituációk, sanzonok, ismert musicalek és operettek slágerei, pörgős koreográfia fűszerezik.
A műfaj maga immár százesztendős, a kolozsvári előadás azonban a mát idézi, olyan szereplőket vonultat fel, mint a bukott politikus, a pszichiáter, a prostituált, a költő, a színész, a rendező, az adócsaló, a tipikus alvilági figurák, a finomkodó, jellemtelen ember. Noha a plakáton szereplő „szilveszteri kabaré” megjelölés múlt századi színházélményt sejtet, a produkció nem csak egy szokványos évbúcsúztató, szórakoztató csemege, hanem megállná a helyét az évad repertoárjában is, kortárs vígjátékként.
Szálinger Balázs szerint a darabot a saját címével kellene feltüntetni, és nem feltétlenül csak szilveszteri kabaréként kiírni. Azt is elmondta, hogy óriási élmény volt számára együtt dolgozni a két társulat művészeivel, hiszen kortárs szerzőként olyan dolgokba pillanthatott be, amelybe más alkotóknak nemigen nyílik alkalmuk. Ugyanis a mű szinte a próbafolyamat ideje alatt született, s így a szerző élőben kitapasztalhatta, mely előadóra vagy helyzetre, zenére milyen karakter illene.

„Figyelemmel tudtuk követni az énekesek, színészek egyéniségét, a szöveget éppúgy, mint a játékukat. Mondhatom, elég izgalmas helyzet ugyanazzal az ollóval rövidíteni a táncos lányok szoknyáját, mint a színészek replikáit” – véli Szabó Emese, az előadás rendezője, jelmeztervezője. Állítja: a kabaré ütőereje elsősorban a zenében, a látványban, a dinamikus koreográfiában, és mindenképpen a jó szöveg játékosságában rejlik.
Utóbbi kétségbevonhatatlan, hiszen a szerző mintegy nyolc éve szemez a műfajjal, az Első pesti vérkabaré című verseskötete erre alapoz. Akkoriban ugyan az volt Szálinger meggyőződése, hogy manapság nem lehet többé ilyesmit írni, ám ma már másként látja ezt. Időközben annyira megkedvelte a kabarét, hogy szinte alig várja a következő alkalmat, amikor ismét írhat egyet.
A közönség, a rendező, néhány előadó és a szerző reagálásából ítélve reménykedhetünk abban, hogy mindez a kolozsvári színpadon hagyománnyá válhat, ha nem is kimondottan kabaréként, de a kortárs dráma köntösében. Szabó Emese szerint a kolozsvári színpadon helye van a mai drámairodalomnak, a kabarét pedig, mint műfajt, feltétlenül érdemesnek tartja arra, hogy bemutassák a közönségnek.
Szálinger Balázst színműíróként jól ismerik Magyarországon, több társulat is játszotta a műveit, Erdélyben azonban ez volt az első alkalom. Köztudott: a keszthelyi költőnek, drámaírónak erős erdélyi kötődései vannak, az Erdélyi Híradó kiadónál debütált és számos barátja van ezeken a tájakon. Számára ez az előadás bemutatkozás is volt itthon:
„Hazahoztam valamit abból, amit annak idején itt kaptam és elvittem. Itt indultam költőként, csodás volt más műfajban is megjelenni Kolozsváron. A társulatnak csak kis részét ismertem előtte, őket is főleg színpadról, mégis úgy éreztem, hogy az enyéim között vagyok. Mivel a próbák nagy részét láttam, illetve többet láttam, mint más kortárs szerző szokott látni, nem nagyon tudom sem dicsérni, sem bántani. Volt, persze, különvéleményem néhány kérdésben, de úgy érzem, hogy a második felvonás egy-egy szakaszában Buzási András és Sinkó Ferenc, illetve az „előadás-az-előadás”-ban Viola Gábor és Váta Lóri azt a húsz percet vezényelte le és valósította meg, amelyet én már vagy tíz éve a kabaré műfajáról elképzeltem. Nem tudok mást mondani: csodát műveltek, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.”
Ritkaságnak számít az is, hogy egyszerre lépett színpadra a színház és az opera társulata, legalábbis ilyen felállásban. Ez is ízesítette a darabot, és még izgalmasabbá tette a munkafolyamatot. A rendező számára nem jelentett újdonságot sem az operával, sem pedig a prózai színházzal dolgozni, mindkettőt volt alkalma kipróbálni, társításuk nem okozott neki nehézséget. Az énekes, táncos és prózai teljesítményekkel egyaránt elégedett.
Az előadásról megoszlottak a vélemények. Van, akinek az első felvonás tetszett jobban, van, akinek inkább a második. Egyesek kifogásolták egy-egy prózai rész terjedelmét, szívesen hallottak volna több zenei betétet. De mivel maga a darab a próbafolyamat közben íródott, Szabó szerint nem lett volna jó ötlet egy-egy poénos rész, dallam beékelése miatt felszabdalni a szöveget, mert az veszített volna az erejéből.
A zenei részek kiválasztásának mikéntjébe engedett betekintést Kulcsár Szabolcs karmester. Szerinte olyan zenéket, slágereket kerestek a darabhoz, amelyek valamikor az operetteket frissítették fel, vagyis chansont, jazzt és musicalt. A színészekkel való közös munka pedig a játék és ének tökéletes harmóniáját biztosította.
„A szilveszteri kabaré az alkotók, színészek, rendezők mumusa. Alkossuk bárhol, művész- avagy bulvárszínházban, mégis ezen az estén a nagyérdemű nevetni jön: bemelegíteni az éjjeli dínom-dánomra. Olykor jól bevált sémákat varázsolunk elő: múlt század eleji-közepi, nagyszerűen megírt, virtuóz műveket, tele helyzet-, jellem- és nyelvi komikus fordulatokkal, a két világháború között született, világszintű sanzonirodalom remekeivel csinosítva.  Ha viszont  vakmerőbbek vagyunk – miért ne? –, akkor friss dolgokat kell kipróbálnunk ” – állítja  Váta Lóránt, a darab egyik kiváló színésze.
Az előadást mindenképp érdemes megtekinteni, de aki jegyet vált rá, ne a megszokott sémák szerinti műfajra várjon, a Váta által emlegetett „friss dolgok” ugyanis izgalmas meglepetéseket tartogatnak.
 

Varga Melinda