Frederick Forsyth
A Sakál teremtőatyja, a politikai krimi mestere.
Csak négy-öt könyvét olvastam. Előbb, még a hetvenes években A sakál napját (De Gaulle-sztori) Bart István fantasztikus fordításában (Bart István olyan fordítónév, amelyet az olvasó automatikusan följegyez a fejében. Nem másért, csak hogy tudja, erre nyugodtan fordulhat, ha a szerzőt nem ismeri, akkor is), sokkal később az Isten öklét (Öbölháborús sztori, amit ugyan nem akartam, profizmusa mégis berántott, hiába tiltakoztam, hogy nincs erre időm, de A háború kutyái című sorozatot aztán végképp el se kezdtem), de mindkét regény hangját, hangulatát – egyszerűbben: technikáját – erőszakkal kellett kivésnem a kézből. A profi legérdekesebb és legkövethetetlenebb hatása, működjön az irodalom bármely területén, az olvasóban elülteti az illúziót, írni könnyű, így ő is tudná. Hát nemigen. Az illúzió a dolog csapdarésze.
Pontosan nem tudni, hogy milyen genetikai defekt okozta, hogy a szűcs papa, és a háztartásbeli mama ilyen fiút hoz össze. Egyik nyilatkozatában azt mondja, vele tizenkilenc éves koráig minden megtörtént, amit egy életre szab az Úr. Pedig tizenkilenc éves koráig csak tanul, és rövid ideig pilóta az angol hadseregben. Következik a Reuters hírügynökség, a BBC, háborús tudósító, amíg ki nem vágják, mert bizonyos riportelemeivel gyanúba keveri magát, "nem a valóságot, hanem a fantáziáját működteti riportjaiban" (1968). Végül egyik háborús helyszínéből, a niagrai háborúból születik első regénye: The Biafra Story (1969)
Harmincegy éves ekkor. Kevés harmincegy éves író mondhatja el magáról, hogy megtalálta a műfajt, a hangot, a teret, amelyen élete végéig dolgozhat. Márpedig Forsyth megtalálta, és nagy tempót diktálva dolgozik. 1971-ben fejezi be a Sakál napját. A De Gaulle elleni merényletről írott krimi legázolja Franciaországot, később Európát (mondom, A sakál napját már a hetvenes évek közepén olvashatjuk magyarul), majd Amerikába is ellátogat. Forsyth Poe-díjat kap a könyvért, később kétszeresen megfilmesítik. Az első a Zinneman-vezió, második a Bruce Willis-szel forgatott amerikai változat, láthatjuk minden sátoros ünnepen a kereskedelmi televíziókban, mára nyilván igen olcsón.
Egymás után jelenteti meg sikeres regényeit. (Nem teljes lista: 1972.Odessza ügyirat; 1974. A háború kutyái, kis szünet után Az ördög alternatívája; a nyolcvanas évek közepe A negyedik jegyzőkönyv; az amerikaiak olajszerző háborúja után közvetlenül Az Isten ökle… azután Az operaház fantomjának folytatása. 2006-ban: Az Afgán.)
Összefoglalva: kiváló olvasmány Frederick Forsyth. Bármelyik regényét levehetjük a polcról, bármelyik regénye ott heverhet a kesztyűtartóban arra az esetre, ha valami nem jön össze. Nem érkezik ígért időpontra a nő. Netán egyáltalán nem érkezik. Vasutassztrájk van, ülünk a pályaudvaron. Elöl tömegbaleset, ülünk egy reménytelen dugóban. Üzletfelünk elfelejt telefonálni, kútba esik a tárgyalás.
Regényei kitöltik az amúgy csak idegeskedésre, káromkodásra alkalmas időt. Fikció – valóságelemekből. Forsyth olyan író, akiért rajongani is lehet, amennyiben az olvasó hajlamos a rajongásra.
Frederick Forsyth, 1938. augusztus 25, angol író.
