Verspályázat

"Ezt kéne most is? Aki költő, üvöltsön? Ordítva, hánykolódva: így kell hát a hazát őszintén, igazán szeretni? Nem, dehogy! Hiszen ha sorolhatjuk Berzsenyitől Nagy Lászlóig és tovább az aggodalom és a vád magyarság-líráját, ugyanígy sorjázhatnak előttünk a sérülékeny idill képei is. Csak hát az az állandó remegés, az a hol kitörő, hol meg vibráló feszültség, amely mindmáig áthatotta a haza idilli rajzolatait is, mintha mára csöndesen elenyészett volna. Átadván helyét a giccsnek és az iróniának."

Rövid értékelések:

Irónia – a szeretett haza

Nem tudjuk a hazánkat őszintén szeretni? Már nem? Vagy inkább: igazán? És hát a kérdésben foglalt állítás valóban állítás-e? Ha az volna, bizonyára pontot tettem volna a mondat végére.

Olyan ez a kérdőjel, akár az aggastyán: bölcs is, görbedt is. Elnézőn mosolyog esendő életünkön, és visszahúzódik a töklevél alá. Miként Jónás, a kelletlen kengyelfutó. Ámde ő, ha elmérte is önnön formátumát, végtére legalább üvöltött.

Ezt kéne most is? Aki költő, üvöltsön? Ordítva, hánykolódva: így kell hát a hazát őszintén, igazán szeretni? Nem, dehogy! Hiszen ha sorolhatjuk Berzsenyitől Nagy Lászlóig és tovább az aggodalom és a vád magyarság-líráját, ugyanígy sorjázhatnak előttünk a sérülékeny idill képei is. Csak hát az az állandó remegés, az a hol kitörő, hol meg vibráló feszültség, amely mindmáig áthatotta a haza idilli rajzolatait is, mintha mára csöndesen elenyészett volna. Átadván helyét a giccsnek és az iróniának.

A giccsel voltaképpen nincs bajom. A giccs csak felszínesség, utánérzés, mai szóval 'remake'. Öncsalás persze, és mint ilyen: csalás, de hát az alsóbb hatalmak rászoktattak minket, miként a 'light drogokra' is igyekszenek. Nem örülök neki, de – ezt is halljuk naponta – "meg kell tanulnunk együttélni vele". Az irónia egészen más. Akár a tükröt a hajnali fürdőszobában, egyszerre gyűlöljük és becsüljük; rávall valódi ábrázatunkra. De a hatása talmi, akár a belénk harapó felismerésé. Egy kis hideg víz, szappan, egy-két vonás a késsel, és vége az őszinteség káprázatának. Az irónia: elfojtott öncsalás. Ha nem a kitörni készülő drámát tartja féken, akkor közveszélyes.

Az egyik, méltán díjazott vers a Kormányeltörésbent idézi. Érezni a játék komolyságát, a tét nagyságát: "hazátlanabb az én szavam a szónál" – Domonkos létbe vetettség élménye is Pilinszkytől ered, minden bizonnyal. De azt a hideg szorítást szívtájon, amit akkor éreztem, amikor az Új Sympozionban először olvastam a plakát méretű verset, és érzem ma is, ha rágondolok, nos, az a fuldoklás a hazaszeretve olvastán nem fog el. Ez a mű itt: kitűnő közvetítő  Domonkos, Pilinszky, József Attila felé.

A Születésnapomra: játék, a huizingai értelemben. Élet-játék. Nem kell a költősors ismerete hozzá, hogy érezzük: a benne feszülő aggodalom a létet hasogatja. Jobban fáj, mint a Nagyon fáj. A Születásnapokra fájdalmas vers, keserű és szarkasztikus. De a játéka nem életjáték, hanem költői játszma. Rendkívül magas nívón gyakorolt mesterség. Az erénye a hibája.

Az Alvó cigánylány számomra példa. Arra, hogy az érzéki élmény, ha még oly közvetett is, elemi erőt kölcsönözhet érzékeny befogadójának. Kölcsönözhet, mondom, mert bár ez a vers örök élményem marad, a társaiból hasonló fluidum nem árad.

Élmény, irónia, haza, szeretet. (A giccsről szó se essék!) "Mind megvan" – hogy egy ironikus 'élő klasszikust' idézzek. De az aggodalom, ami a létet hasogatja, az hiányzik. Remélem, valóban nincs is ok rá.

Mányoki Endre

Komoly kihívásnak bizonyult

Az Irodalmi Jelen verspályázata lapunk eddigi történetében nyugodtan mondhatjuk, hogy a legnépszerűbb kiírás volt. Ha ki akartuk nyomtatni a teljes anyagot, nyolcas méretű betűre kicsinyítve a szöveget, és két hasábra téve, akkor 177 darab A4-es oldalt töltött meg a 150 pályázat. Versben tehát nem volt hiány.

A pályázók számára kemény feladatnak, komoly kihívásnak bizonyult a tematikai megkötöttség: a három vers közül egynek a hazaszeretetről kellett szólnia. Ma már nem lehet úgy írni, mintha Petőfi Sándor óta nem írtak volna magyar verset, különösen nem a magyarságról és a hazáról. Ezt sokan megértették, és akár iróniával, akár tudatos előképek parafrázisával, vagy máshogyan, de megpróbáltak továbblépni a honfibú sztereotip képeitől az eredetiség, a reflexió, a szélesebb horizont felé. 

A neheze a zsűrinek jutott, amikor választania kellett a jónak ígérkező versek közül. Ezért aztán az eredeti elképzeléshez képest nem két pályázót részesítünk könyvjutalomban, hanem négyet – és még így is lesznek olyanok, akiket nem is említünk, pedig bizonyosan megérdemelték volna.

Bízok benne, hogy ez a pályázat elég jó megmérettetésnek bizonyult minden résztvevőnek, hiszen valamennyi pályázó versei megjelentek az Irodalmi Jelen webes felületén, lehetett őket nyilvánosan értékelni, vitatni vagy dicsérni, s ez jobbára – tudomásom szerint – kulturált keretek között maradt, ami szintén nem elhanyagolandó szempont. Így tehát mondhatjuk: mindenki jól járt, mindenki fejlődhetett, s mindenki láthatta a többieket is, hogy milyenek, sőt utólag is visszakeresheti a mások vagy saját verseit.

Végezetül a magam és a szerkesztőség nevében szeretném megköszönni valamennyi pályázónak, hogy fontosnak érezte ezt az ügyet és tematikát, gratulálva mindenkinek, aki részt vett a megmérettetésen.

A díjazottak:

1. díj – 100 000 Ft – Jelige: Dolerony

2. díj – 75 000 Ft – Jelige: Jelige

3. díj – 50 000 Ft – Jelige: Oleron

Könyvcsomaggal jutalmazzuk:

4. Jelige: Alias

5. Jelige: Miju

6. Jelige: A te életed

7. Jelige: Papír-alap

A zsűri döntése alapján a közönségdíjat megosztjuk a legjobb átlagot elért és a legnépszerűbb (legtöbb szavazatot kapott) pályázatok között.

1. Közönségdíj – 30 000 Ft –Jelige: percek – 5-ös átlag 74 szavazattal

2. Közönségdíj – 30 000 Ft – Jelige: Jégvirág– 4,28-as átlag 1225 szavazattal

2010. július 2-án feloldjuk a jeligéket.