Az összes erdő közül az egyik legszebb. Magas, sima törzsű fák, alattuk összefüggő, nagyon zöld aljnövényzet, ehhez jön még Közép-Európa legnagyobb halomsír mezője (a tudomány 2008-as állása szerint). Ezt nem tudom, láttuk-e, mert akármit bele tudok képzelni bármelyik buckába, és abból valóban láttunk néhányat.

KÉK - 10.

Előzők: Kéktúra   

04. Bakonybél

Lefelé aztán kitérőt tettünk. Elindultunk a kék barlang jelzésen, utána pedig áttértünk a zöldre a Százhalom felé. Az  összes erdő közül az egyik legszebb. Magas, sima törzsű fák, alattuk összefüggő, nagyon zöld aljnövényzet, ehhez jön még Közép-Európa legnagyobb halomsír mezője (a tudomány 2008-as állása szerint). Ezt nem tudom, láttuk-e, mert akármit bele tudok képzelni bármelyik buckába, és abból valóban láttunk néhányat.

Mindenesetre nagy, békés erdő volt, szép zöldekkel. Megérte letérni, már a hegyoldal is élmény, mert arrafelé meg barlangok vannak, csak vigyázz, mert igen meredek a Kőris-hegy innenső oldala.
A faluba vezető út lejtős, kellemes délután.
A település különösen ápolt és kulturált, bizonyos részei kifejezetten nyaralásra termettek, ami az árakban is megmutatkozik, de mindenféle kategóriát és minőséget lehet benne találni. Mi például egy igen olcsó és eszméletlen jó szállást fogtuk ki, teljesen véletlenül.
Kicsit hadd reklámozzam Irén nénit, mert nagyon kedves volt és becsületes. Mivel mindig mindenki rendes volt, ezért nem emlékszem, hogy előfordult-e olyan, hogy nem adott valaki számlát vagy ilyesmi, de a nénink meg se kérdezte, csak írta. Ez azért ritka, ennyire bátorkodom emlékezni. Ezen kívül jelentős árkedvezményt kaptunk, amikor kiderült, hogy kéktúrázó diákok vagyunk, végül hozott kávét meg süteményt, mondván, hogy majd reggel jó lesz. A szoba nagyon olcsó volt, korrekt konyha, fürdőszoba és nagy ágy járt hozzá tv-vel. Ha valaha Bakonybélben szeretnél aludni, akkor Rékával egybehangzóan a Muskátli Magánszállást ajánlom, nagy sárga ház, Malom u. 6.

05. Németbánya

A falut elhagyva hosszú, aszfaltos erdei szakasz következett.  Viszonylag "egyhangú" terep: Bakonybél fölött nyílt egy kis kilátásunk a házakra, mögöttük talán a Nagy-Som-hegy, de miután az erdőbe vettük magunkat, Németbánya határáig már elő sem jöttünk belőle. Hosszú, beszélgetős szakasz ez, néha közbejön egy-egy forrás, esetleg valami állat, meg az erdőben dolgozó emberek, az örök dilemmától kísérve, hogy ezek most erdészek vagy fatolvajok. Persze sose piszkáltunk ezzel senkit, ezért nem is derült ki. (Amíg a másiknál a láncfűrész, nem firtatom a dolgot.) Hosszú, de könnyű séta után érkeztünk Németbányára, ami nemcsak a neve szerint volt német. Először is igen tiszta, élére vasalt kis falu, de nem állt neki rosszul. Ezen kívül az emlékműveken és a templomban (ami szintén nem "magyarul" nézett ki) német nemzeti színű szalag lógott a koszorúkon, amik szintén "németül" voltak kötve. Csak egy teljesen magyar szalagos koszorút láttam az egész faluban: a kisebbségi önkormányzatét.
A pecsétet alig találtuk meg, mivel a főtéren kerestük, ahogy a térkép jelöli, pedig kinn van egészen a falu szélén. Alig kell letérni az ösvényről. Érdemes azért szétnézni központban is, elsőrangú hely ebédre: olyan tiszta, hogy a földről is föleheted a májkrémes kenyeredet.
 

Előzők: Kéktúra