„Szerintem nincs olyan, hogy szegedi irodalmi közeg. Van egy-két ember, de azt nem nevezném közegnek. S ez jól is van így. Ez a pár ember, akivel úgymond irodalmilag is kapcsolatban vagyok, segít, sokat.” – Az irodalmi közegen kívül az elmúlt év legfontosabb irodalmi eseményeiről, az új irodalmi évvel kapcsolatos elvárásairól, valamint jövőbeni terveiről kérdeztük Lanczkor Gábort.

És akkor, 38 évesen, már súlyos alkoholizással is kísért vesszőfutásom végén, mélységek mélyének legmélyéről kiáltottam a korábban halottnak hitt Istenhez (hiába voltam megkeresztelt és bérmálkozott katolikus, úgy vélekedtem, hogy Isten ugyan megteremtette a világot, de aztán magára hagyta az emberiséget), aki tőlem sem vonta meg kegyelmét, és megnyitotta szemeim az isteni világra is. Neki köszönhetem, hogy ma is élek, és nála találtam meg a választ is legfőbb kérdéseimre, útmutatást a mindenapok hogyanjainak gyakorlati megélhetéséhez, s azt, hogy e rövid földi létünkben van csak esélyünk az örökkévalóságra berendezkedni (sokáig ezt sem értettem, amikor Hamvas Bélánál olvastam: Bolond az, aki nem az örökkévalóságra (örök életre) rendezkedik be).

A 2009-es Butoh Tánc Fesztivál ötlete 2008 őszén született meg, amikor Bata Rita a Japán Alapítvány Uchida ösztöndijával a Kazuo Ohno Dance Studióban tanult és dolgozott. A koreográfus itt találkozott Yoshito Ohno mesterrel, majd a stúdióban végzett közös munka során született meg a gondolat, hogy létrehoznak egy duó előadást. 2009-ben egyébként kettős jubileumot ünnepelhetünk: Japán és hazánk 140 éve vette fel egymással először a diplomáciai kapcsolatot, majd újfent 50 évvel a második világháború után. E kettős diplomáciai jubileum mellett a butoh tánc születésének 50. évfordulója is idén van. A fesztivál témájának alapjául a „Kor”-hoz, az életkorhoz való viszonyulás szolgált. Hogyan közelít egy előadó a kor kérdéséhez Japánban és Magyarországon? Milyen a mindennapi élet viszonyulása a korhoz a két kultúrában? Ezért a fesztivál alcíme: „Az életkor ereje”. A fesztivál alatt Bata Ritával készült beszélgetésünket olvashatják, Pettendi Szabó Péter fotóival illusztrálva.
 
 

"A természettudományban mindent bizonyítani kell. Van egy nagyon szigorú szabályrendszer, ha az ember valamit kitalál, akkor azt be kell bizonyítani. Ha az ember ír egy regényt, azt nem kell bizonyítani. Vagy tetszik az olvasóknak és elfogadják, vagy nem, de itt a bizonyítás az életmű során történik." - mondta lapunknak Csányi Vilmos. Neve elsőként a humánetológia területén végzett kutatásairól vált ismertté. Az ezredforduló környékén azonban az akkor már a 60-on jóval fölül járó Csányi berobbant a kortárs irodalmi életbe is. Ebben az interjúban a két terület közti utakról, minimalista, meghökkentő, plasztikus helyzeteket feltáró írásainak tudományos előzményeiről kérdeztük.  

Csányi Vilmost, a humán- és kutyaetológust legújabb szépirodalmi műve, a Bábosok  című regény nemrégi megjelenésének okán kerestük meg. A beszélgetés során azonban sok minden másról is szó esett – genetikáról, szociológiáról, globalizációról, a természettudományok és a bölcsészettudományok viszonyáról – hiszen igen széles asszociációs teret nyit meg e kultúrantropológiai fikció. Az interjú első részében a könyvöz szorosabban kapcsolódó dolgokról, a másodikban nagy szociális aktualitással bíró tudományos kérdésekről esik szó.

  Danyi Zoltán nyerte az Irodalmi Jelen próza-díját. Tízperces interjúnkban arról beszélt, hogy az esszé, vers, próza műfajok közül melyik áll hozzá közelebb, hogy miként került kapcsolatba Hamvas Béla írói hagyatékával, s hogy mit gondol a határontúli irodalomról. Az aradi Jelen Házban tartott gálaesten készült felvételen elmondta, hogy a "dohányzás és a költészet öl". Az interjút Veres Rudolf és Boldog Zoltán készítette.  

JászAttila nyerte az Irodalmi Jelen esszé-díját. Tízperces interjúkban, olyan kérdésekre válaszol, mint például, hogy szégyelleni való-e a jóságra, a szeretetre, az irodalom szeretetére való törekvés, vagy sem? Az aradi Jelen-házban tartott gálaesten készült felvételen beszélt Márai öngyilkosságáról, Mészöly szerelemeszményéről, és az esszéírás fontosságáról. Az interjút Veres Rudolf és Weiner Sennyey Tibor készítette.
 

"Jelenleg egy angol nyelvű regény megírásán dolgozom, melynek színtere Róma – egyébként is kedvelt témám, és mely ha elkészül, talán ismét Molnár Márta kezébe kerül és ü teszi át magyarra. Megjegyzendő, hogy életművemet három arany csík pásztázza: A Duna szeretete, a Róma iránti rajongás és az 56-os forradalom értékeinek ápolása." - válaszolta az Irodalmi Jelen kérdésére Kabdebó Tamás.

Amikor elbeszélést írok, legfeljebb a lelkem mélyén merülnek fel tények a tudományosságból, a szövegeket nem a szakember precizitásával építem fel, ihletből írok. Így nem kell azzal foglalkoznom, ki az elbeszélő, ki a narrátor vagy a szerző és egyebek. Viszont mikor kész vagyok egy szöveggel, az áttekintésnél általában eszembe jutnak a tudományos alapvetések. Fontos, hogy novellákban soha sem dolgozatot, szakmunkát írok, hanem szépirodalmat. Ezért nem is próbálok okoskodni, műveltséget csillogtatni, vagy elméleti kérdéseket feszegetni. Az elbeszélés maradjon meg a lélek mélyén megbújó angyalok vagy démonok előcsalogatásának.

Két-három éve egyszer felkeltem éjszaka, és leírtam egy mesét, a Likból lett leányt. Reggel, ahogy felébredtem, elolvastam, és azt láttam, hogy tyűha, ez meg van írva. Nem lehetett rajta javítani, mert már készen volt. Fogalmam sincs, hogyan történt. Ez egy likból lett történet. 

"Most bele lehetne menni, hogy mi is a komolyzene, mit érthetünk a válságán. Rövidre vágva mondanám, hogy a klasszikus zenével szemben a populáris zene kétségtelenül jobban hódít. Ennek több oka lehet, például a populáris zene meri használni a sematikus harmóniákat, meri összekeverni a műfajokat és stílusokat, míg a klasszikus zenében ezek főbenjáró vétségek.  Nem azt mondom, hogy a klasszikus zenének utánoznia kellene a populáris zenei mintákat, de ha nem történik azonnali paradigmaváltás – ami nagy csoda lenne –, a klasszikus zene múzeumba vonulhat." - Weber Kristóf - kortárs zeneszerző - 50 éves. Ez alkalomból közöljük Borbély Szilárd versét és Tillmann J. A. interjúját a művésszel. A beszélgetés után rövid részletet is meghallgathatnak Weber egyik darabjából.

 A magyar olvasó elvadult a kortárs irodalomtól, mert egy időben nem értette a kortárs szerzőket, és a kritikusok meg elhitették vele, ha ő a buta, mert nem érti. Velem még előfordult az egyetemen, hogy egy nagy tekintélyű irodalom professzor lecseszett vizsgán, mert Szerb Antalt idéztem. Az ún. irodalomtudomány nagyon nehezen viseli, ha írók írnak irodalomról, mert az az ő joguk. Pedig hát, valljuk be, nemzedékek készültek (készülnek) például az érettségire Szerbből, mert azt értették, a tankönyvet meg nem. A Mérgezett hajtűk egy szubjektív olvasónapló, nem a kánon felől olvas, nem tudományos, nem használja az irodalomtudomány szakzsargonját, nem akar okoskodni. 

Születésnapján köszöntjük Tóth Krisztinát! 1992-ben megkapta a Soros Alapítvány egy évre szóló irodalmi ösztöndíját. 1995-ban jelent meg A beszélgetés fonala című kötete, majd 1996-ban az általa válogatott és szerkesztett Látogatás című kortárs francia költészeti antológia. 1996-ban Graves-díjat és Déry Tibor jutalmat, valamint -műfordításaiért - Zoltán Attila-díjat kapott, 2000-ben pedig József Attila-díjat.

Karafiáth Orsolyának ma jelenik meg az Ulpius-Ház kiadónál legújabb verseskötete a „Cigánykártya”. Az új kötetről, a cigánykártyáról, depresszióról, csokoládéról, macskáról, fotózásról, zenéről, szerelemről, Clark Gableről vall a híres költőnő az Irodalmi Jelen olvasóinak. Továbbá meghallgathatják - saját előadásában - három versét is. 

 Nemrég tartották korabeli versekből és prózákból válogatott szövegek felolvasásával, aláfestő zenével összekomponálva a Nő, tükör, írás című könyv bemutatóját a Rómer Házban. A kötet a „20. század első felének női irodalmáról” tartalmaz értelmezéseket, amelyek összefüggésében Varga Virág és Zsávolya Zoltán szerkesztők szóltak a népes és lelkes közönség előtt a több mint harminc szerző majd’ negyven tanulmányáról. Ezt követően beszélgettem velük.   

"Az irodalom a mai politikai viszonyoknak nem szolgálóleánya, hanem padlófelmosórongya" – mondta Czegő Zoltán (1938,Bukarest) az Irodalmi Jelennek. Szülei vándorsorsát és -útját követve végigélte a Székelyföldet: Uzonban, Máréfalván, majd Sepsiszentgyörgyön tartózkodott rövidebb-hosszabb ideig. Kolozsváron filozófiát végzett, tanár volt Korondon, majd újságíró a háromszéki megyei lapnál. Huszonkét éve él Magyarországon. Mint írják róla: „költészetéből a székely életrevalóság és önpusztító hangulat sajátos elegye fogja meg az olvasót”; Az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjat nyert Időrianás című regényével. A pályázatról, életéről, tapasztalatairól, új terveiről beszélgettünk, majd megkértük olvassa fel három versét, melyeket itt meghallgathatnak.

Ezt talán a fogantatás misztikumához tudnám hasonlítani. Egy látvány, egy ötlet, egy gondolat megtermékenyít bennem valamit, úgymond viselős leszek egy történettel, ami kikívánkozik belőlem. Megszületik, én simogatom, csinosítgatom, majd útjára engedem, és ha másoknak is mond valamit, én meghatott és büszke leszek rá. 
 

 
 „Mindennek középpontjában a szubjektum áll, őt próbálom a sok élmény, tapasztalás közben tisztára mosni, patyolatra, ahogy azt József Attila anyja teszi a lepedőkkel.” – mondta Gazsó Hargitának Bencsik Orsolya, a friss Sinkó-díjas prózaíró. Most nem csak egy bővített, javított beszélgetést olvashatnak az Irodalmi Jelenen a fiatal írónővel, hanem két kisprózáját is.
 
 
 

„Tehát bennem van a hiba, de én azt hiszem, hogy a dolgok eldurvultak, hogy nyomatékosabbak lettek, anélkül, hogy sziporkázóbbá váltak volna. Nem csoda ez a mai világban, hiszen ez egy keményebb, könyöklőbb világ. Lehet, hogy itt az emberek megosztottak, és nem érzik azt, hogy egymásnak testvérei. A hazáról beszélnek, de a haza összetartást igényel és közös célokat” – mondta Alexander Bródy, amikor a Hét évtized illatai című, a Helikon kiadónál megjelenő könyve kapcsán beszélgettünk az első csínytevésről, szivarozó kutyáról, illatos lovakról és nők illatáról, Hunyady Sándorról, a humorról és a szeretetről. A teljes beszélgetés itt olvasható. 

 Írónak lenni, a szó klasszikus értelmében, manapság tényleg nem érdemes, nem kelendő árucikk, amit gyárt. De, ha a fiatal ügyes, ha múzsája mondjuk a viceházmesterné, netán a kerti törpe, vagy a sarki fűszeres, úgy valószínűleg célba ér, és bízvást kijelenthető, ő korunk írója. Tudniillik, mióta világ a világ, az ember így vagy úgy, de ki akarja fejezni magát, azaz, a sorstól vagy Istentől – ki tudja – kapott adottságait, kamatoztatni kell. Írni akar, festeni, táncolni, énekelni, építeni, zenét szerezni, ki kisebb, ki nagyobb elszántsággal, tehetséggel.