Irodalmi Jelen

Kína 19. Kínai konyha

2009. március. 05. - 05:24

A bűz, amely a nyilvános illemhelyről terjeng, s amelyben a pekingi éjszakai piac szagára is ráismerek, nem egyéb szalmiákszeszénél, senkinek nem okoz problémát, még kevésbé az, hogy egyetlen mozdulattal markolnak az árusok a szemétbe és a vevőknek felajánlott árujukba: cukorkákba, aszalványokba, igazgyöngybe, jáde-ékszerekbe és azokba a termetes jutazsákokba, amelyek megnyitott szájából ginseng-gyökeret vagy egyéb életelixírt emelnek ki.

19. Kínai konyha

Van ebben az egyes és többes szám határát feszegető ügyben valami kétségbeejtő.

Amint abban a baktriai tevében is, amely megrendítő nyugalommal tűri, hogy megmásszák s a két púpja közébe üljenek mindazok, akik véle fényképezkedni vágynak. Mára ha félezer egyed él e tevefajból, amelyek egyedei egykor Kína sivatagait járták, szállították terhüket a kereskedelmi csomópontok között, mígnem turistalátványossággá változtak.

Zöldség mindenhol. A zöldségből bőség van. Amikor, már az első itt töltött nap végén, a néhány kilométerre fekvő falvacskában, ahol zsibbasztó szecsuánborsos kakaspörköltet érkezünk elfogyasztani, a vendéglátók beterelnek a döngölt földpadlós kamrába, hogy válogassunk megfelelő zöldségeket a húshoz, érzem, kétségbeejtően gazdag és regisztrálhatatlan a zöldből az ajánlat. Máskor pedig – az expón – akkurátusan megszerkesztett, zöldségekből kirakott Bagua-ábrára bukkanok, amelynek közepét alkotó yin-yang szimbólumot a trigramokból képzett nyolc gua fogja körül, s bennük a kozmosz valamennyi törvénye szimbolizált. Valami ilyesmi érzékelhető abban a szín-, illat-, íz-, alak-változatokat nyújtó zöldséghalomban is, amelyet a vendégei számára szünettelen felajánl, keresse meg a pillanatának legmegfelelőbb összeállítást minden látogató magamagának, bármelyik kínai fogadós. Sulyom, rücskös-bordás felületű keserű uborka, a mi fürtös uborkánkhoz hasonló, de méretesebb uborka, a patiszonra emlékeztető, de annál némileg testesebb, zöld és bibircsókos tök, két végén elkeskenyedő, majd kihegyesedő, sárga édesburgonya, levélzöldségek garmadája, retek- és káposztafélék, csípős és mentás levelek-gyökerek-gumók, változatos száraz- és újhagymák, a vörös- és fokhagyma közti édes, kámforos, szúrós és meghatározhatatlan szagúak, bűzűek, illatúak és káprázatos formájúak-színűek-testűek.

A piacon leginkább a gyümölcsök látványa ragad magával. Egyik nap, túl a hetedik századi buddhista kolostoron, a városközpont egykori moszlim negyedéből megmaradt piacon ténferegve szamócafa termésére bukkanok. Cseresznyenagyságú, mélybordó, kemény hártyával beborított gömbök, amelyek felszínét eperre jellemző nagyságú apró magvak borítanak el. Mintha rubinmorzsába hempergették volna az ugyan édes, de erősen savas, némileg fanyar, tejüveg-állagú húsát kínáló gyümölcsöt. A Schuncheng Jie, a régi utcácska egykori házaiból semmi nem maradt, szomorkodik kínai származású kísérőm, akinek családja egykor errefelé lakott egy termetesebb udvarházban, nincs se mecset, se forrás, se park, csak kifőzdék, a járdára kitelepedett éttermek és a székek között a tülekedésbe belefeledkezett, a tömeg sodrása ellenére is saját utat járni képes járókelők.

Heves illatú ételeket főznek erre, s a korábbi tapasztalataimnak ellentmondóan, a helyszín arab eredetére utalva, sziruptól és méztől édes süteményeket és gyümölcsitalokat is látok. A hal-, madár- és virágpiac sikátoraiban megfejthetetlen funkciójú használati és dísztárgyak, limlomok és elképesztő forgatag. A bűz, amely a nyilvános illemhelyről terjeng, s amelyben a pekingi éjszakai piac szagára is ráismerek, nem egyéb szalmiákszeszénél, senkinek nem okoz problémát, még kevésbé az, hogy egyetlen mozdulattal markolnak az árusok a szemétbe és a vevőknek felajánlott árujukba: cukorkákba, aszalványokba, igazgyöngybe, jáde-ékszerekbe és azokba a termetes jutazsákokba, amelyek megnyitott szájából ginseng-gyökeret vagy egyéb életelixírt emelnek ki. S a teafüvet is ilyesmi sokat tapasztalt markokkal emelgetik és morzsolják, s vegyítik a szikkasztott jázmin-, rózsa- és krizantémszirmokat. Látok préselt fekete, vörös és zöld teát is – többnyire korongokban, kisebb malomkő-nagyságú tömbökbe préselve állnak.

Nézem a tegnapi fényképeimet a piacról, rágcsálom a szamócafa fanyar ékszereit, cuccaim nagyobb részét a hotelben hagyom, a szükséges holmimat pedig összepakoltam: délben indul a repülőgép Xishuangbanna szubtropikus városába, a gumifákhoz, a cukornádhoz, az elefántokhoz, kígyókhoz és tigrisekhez. A város Mianmar és Laosz Kínával közös határán terül el, közel esik Vietnámhoz, s ami vonz benne, hogy legendásan gazdag az élővilága.

S itt van az egyik legnagyobb, trópusi fajokat egybegyűjtő botanikus kert. A kínai madárvilág fajainak egyharmada errefelé él, nyilván alig fogok közülük bármit is látni. A világ dísznövényeinek ötöde, mondják, Yunnan tartományból származik – el is hiszem, ha csak a bambuszokra, kaméliákra, broméliákra és mindenféle papagájszerű virágra emlékezem –, s nem kétséges, hogy ezek többségét az elmúlt napokban testközelből megfigyelhettem, megszagolhattam, -nézhettem, -tapinthattam,- ízlelhettem. A yunnani emberek zöldségtermesztői, kertészeti és parkkultúrája magas, s a közösségi életterük is e munkálatokhoz és helyszínekhez kötődik.

Géczi János
http://www.geczijanos.eoldal.hu/