Minden érzékszervem valaki
más tapasztalásait viseli.

​​​​​​​A legvégével kezdem, pedig sorrendben illenék haladnom: Bartis Attila A rég című könyvének november 3-ai, PIM-ben rendezett bemutatójának végén akkora vastapsot kapott, amekkorát bemutatón még nem hallottam, pedig ezek az írások is bizonyítják, hogy voltam már páron. A taps teljesen megérdemelt volt. Bartis önéletrajzi könyvéből, mely élete első tizenhat évét öleli fel, megismerjük a kort, a családot, és fény derül néhány komoly titokra is. Például arra, hogy édesapját annak idején beszervezték. De innen már haladjunk sorjában…

Féja Géza alig ismert irodalomtörténetét, a Nagy vállalkozások korát olvasgatva észrevételeztem, hogy Márait a „Magányosok”-címszó alatt taglalta, de Fried István előadásából megtudhattam, hogy volt idő, amikor Márai Sándor is „bandázott”. Az előadásra a PIM-ben került sor, a „Művészet és pszichoanalízis”-sorozat keretében, és az Utazás a lélek mélyére Márai prózájában címet kapta.

​​​​​​​Orosz Istvánról eddig is tudni lehetett, hogy sokoldalú alkotó, hiszen grafikusművészsége mellett íróként is jelen van, de most az is kiderült, hogy a történészség sem áll távol tőle, mert a kedden bemutatott, új könyvéhez, a Herr Grimm úrhoz annyi kutatást végzett, hogy azt akármelyik tudós megirigyelné.

​​​​​​​Mindig beszédes, hogy egy adott alkotó, vagy egy adott irodalmi korszak „vízkereső botja” hol talál valamire. Hogy Závada Pál regénytéma-keresője a Németh László-vízér felett kezdett el jelezni, az sem véletlen. Németh szellemi öröksége ma is bő folyású ér, vagy még inkább értékes, ám néha nem problémamentes nemesfémeket rejtő telér.

A színpadon és a nézőtéren egyformán érződik, hogy a jubileum több egyszerű születésnapi ünnepségnél. A program ismertetője szerint az est a huszonöt éves folyóirat történetére tekint vissza, miközben az alkotói inspiráció kérdését is középpontba állítja. Az esemény alcíme – Avagy miért leszünk inspiráltak –, ennek a szándéknak a tömör megfogalmazása.

Hamarosan eljött a nap, amikor végre hazamehetett. Misi nagyon örült volna ennek, ha nem jelentette volna azt, hogy el kell válnia teknősétől. Misi a kisgyerekek irreális makacsságával addig zokogott, míg ki nem harcolta, hogy a teknőst hazavigyék. Édesanyja kedvetlenül kiürítette féltett retiküljét, melybe tenni fogják, de amikor a szökőkúthoz értek, a teknős nem úszott oda Misihez, ahogy azelőtt minden nap, hiába paskolta a vizet ujjaival. A kisfiú hiába kereste a páncélost, nem találta. Mintha csak képzelte volna az egészet, egyetlen vigasztalóját. Orrát lógatva szállt be a kocsiba.

Kevés nyári vers él olyan elevenen a magyar irodalmi emlékezetben, mint Kosztolányi Dezső Most harminckét éves vagyok. Nyár van kezdetű költeménye, A bús férfi panaszai egyik kiemelkedő darabja. Sokszor meglepődöm azon, hogy a joggal modernnek tartott Kosztolányi a lelke mélyén mennyire hagyományos költő.

Ritka szerencsés csillagzat alatt születhetett a könyv, amit olvasok. Cím, alcím, borító, grafika, tipográfia és méretezés tökéletesen összhangban mutatkozik. Nyilván megkönnyíti a kiadvány dolgát, hogy Tersánszkyról szól, én meg Tersánszky-rajongó vagyok: a kapuk nyitva állnak. Persze a rajongók már csak olyanok, hogy a kapu nyitva, ám magas a küszöbe! A rajongó szemében a legkisebb hiba is bűnné terebélyesedik – sosem bocsátja meg, ha rajongása tárgyáról valami hülyeséget olvas. Ám ebben a könyvben hiba nincs.

Faludy után rögtön Márai kerül sorra, akinek megcsodálhatjuk stílusosan divatos és ma is teljesen hordható állapotú, Brasiliano márkájú kalapját. A kalap, magyarázni sem kell, a búcsúzás szép szimbóluma. Az elmaradhatatlan útlevél mellett álló címjegyzékfüzetéből pedig kiderül, hogy az első cím benne az édesanyjáé volt.

Kőbányai János a Múlt és Jövő Kiadó vezetője és a könyv megjelentetője köszöntötte az idén 75 éves Györe Balázs és az 2019-ben elhunyt Tandori Dezső tiszteletére megjelent népes ‒ egyébként főleg szakmai ‒ publikumot, majd elmondta, hogy Balázzsal a ’70-es években ismerkedtek meg, akivel egy művészeti alakulásba, az úgynevezett „Fölöspéldány csoportba” tartoztak.

Egy beismeréssel kell kezdenem: hiába vagyok harminc éve zuglói lakos, egészen eddig az ünnepi pillanatig nem tudtam az Ilka utca Dsida Jenő-emléktábláról, melynek koszorúzására egészen sokan összegyűltek, így már-már egy kis verses flashmob kerekedett a szűk és Dsidához illőn csendes utcán.

Szó esett a mai diákok megváltozott olvasási szokásairól, illetve e szokás sajnálatos eltűnéséről is. Szabolcsi a kötelező olvasmány fogalma helyett mindig a közös olvasmány kifejezést használta, és soha nem szankcionálta azokat a diákokat, akik nem olvasták el a kötelezőket: mindezt azzal a céllal tette, hogy a gyermekek megszeressék az olvasást.

Érdekes az Egy polgár vallomásainak azon példánya, melyet a szerző édesanyjának ajándékozott, aki spontán széljegyzetekkel látta el, leginkább ilyenekkel: „Szó sem igaz”, „Soha”. Ennyit a fikció és a valóság kérdéséről.

Akik elmentek március 31-én a BAB Galériába, azok igazi húsvéti programot kaphattak könyvbemutatóba csomagolva, méghozzá a legjobb értelemben véve: hiszen Lőrincz P. Gabriella Hetedik nap című verseskötetéről beszélgetve nem a nyuszikról volt szó, hanem a hitről.

Két új könyvet mutattak be a havas Budapest szívében található BAB Galériában, egy lírait és egy prózait. Az elsőt, a Két világ közt alszik címűt Viola Szandra jegyzi, a másodikat, a Távolságok címűt pedig Oláh András.

Az 1925-ben született Kerényi Grácia költő és lengyel műfordító 2025-ben lett volna 100 éves. Ennek tiszteletére dr. Csisztay Gizella, a neves polonista egy Emlékkönyvet állított össze, melyet a BAB Galériában mutattak be.

A bemutatott könyv a Határtalan édességek címet kapta, és két szerző jegyzi: Vojtek Éva, valamint Bihari Zoltán. Vojtek Éva a bemutató során többször utalt rá, hogy bár ő volt az ötletgazda, a munka oroszlánrészét Bihari Zoltán végezte, aki különböző források segítségével felkutatta, hol és milyen cukrászatok működtek a határainkon túl a második világháború háború előtt.

Állandó szerzőnk, Acsai Roland idén ünnepelte 50. születésnapját. Gáti István kisfilmjében a költő abonyi gyerekkoráról, felnövekedéséről, pályája alakulásáról, családjáról, madarakról, Tandori Dezsővel való ismeretségéről és költészetről beszél.