Ajánló A Százholdas Pagony bohócaihoz

Kedvenc scifi antológiámban (Gyilkos idő) Asimov így vezeti fel kedvenc scifi novellámat (Jerome Bixby: Élni Jó):

„...  megkérhetném önöket, próbálják elképzelni, vajon mi lehet a világon a legrémisztőbb dolog, mi az, ami teljes és tökéletes kiszolgáltatottságba juttathatja az embert. Gondoljanak bármit (feltéve, ha a novellát még nem olvasták), Jerry egészen biztos, hogy jobb megoldással szolgál.”

Nyugalom, A Százholdas Pagony bohócai nem science fiction, mese, felnőtteknek. Ráadásul a Pagony nem a világ, lakói nem emberek, mégis szeretném megkérni önöket, hogy olvasás előtt próbálják elképzelni a legrémisztőbb dolgot, ami a Pagonyban megtörténhet. Nem vagyok benne biztos, hogy jobb megoldást találtam önöknél, de talán mégis: döntsék el!

Barok Márk

Barok Márk: A Százholdas Pagony bohócai

(tartalom: A Százholdas Pagony bohócai, Micimackó barátai, Mackóversek)

Részlet

Micimackó!, hangzott el utoljára a varázsige. Füles ábrázata kisimult, a szamár semmitmondó arccal zökkent vissza a görcs előtti helyzetébe. Ami azt illeti, pont az utolsó pillanatban. A kis Wanda gurgulázva gurult a padsorok alatt, törékeny teste rohamosan közeledett a toporzékolva nevető Sanyi bácsi negyvenhatos lábai felé. Csupi kacagva csapkodta a hasát, és szórta a Göndör hajába a chipset. Évike remélhetőleg csak átmenetileg süketült meg a mögötte ülő Amóka néni visító jókedvétől. Titanilla (akit másnap Harmati Éva doktornő egy hétre kiírt a suliból, mert megállapította, hogy influenzás) kacagva porlasztott nyálában vírusok milliárdjait röpítette világgá. De az igazán nagy baj az volt, hogy Ede bácsi lassan két perce képtelen volt levegőt venni, úgy röhögött.

Hú!, szakadt föl megkönnyebbült sóhaj a publikumból, Monsieur Nyuszi megkegyelmezett.

Nyuszi a zsebéből előkotort répát kezdte rágcsálni. A nevetés lassan csendesedett, elült, imitt-amott, néhány gócpontban újra kitört és hullámokban továbbterjedt, megint elült, teljesen, lassan csend lett, csak Nyuszi rágcsálását lehetett hallani. Meg azt, ahogy Füles állt, egy helyben, mozdulatlanul, erősen fújtatva.

Nyuszi a metszőfogai közé szorult réparostot piszkálta, fölnézett a nevetéstől elkínzott arcokra...

... és mormolni kezdte a második varázsigét.

Tigris! Tigris! Tig-ris! Tig-ris! Tig-ris!

*        *    *    *    *    *    *    *   

Ajánló a Micimackó barátaihoz

Nem ma történt. Nagymamámmal filmet néztünk. Amikor az egyik szereplő meghalt, Nagyi azt kérdezte, hogy most a színész is meghalt? Elképedtem. Lehet, hogy… Igen, neki egyáltalán nem volt egyértelmű. Pedig semmi baj nincs a fejével, csak egy átlagos nagymama, akit nagyon szeretek. És milyen finom almás kalácsot süt!
Barok Márk

Részlet

–    Első vendégünk Malacka! – mondta Mónika.

You are my best friend, énekelte Freddie Mercury, amikor Malacka bedugta a fejét az ajtón. Jobbra nézett, balra nézett, jobbra nézett, balra nézett, eltűnt. Pár pillanat múlva olyan hangok szűrödtek a szobába, mintha valaki lépkedne, sietne, futna, aztán egy halk visítás, furcsa vinnyogás, meg egy puffanás. Mónika a szájára parancsolt, ne merjen mosolyogni! Két vastag kar jelent meg Micimackó szobájában, közöttük Malacka lógott ernyedten. A két kar Mónika elé, egy piros fotelbe nyomta Malackát. Mackó szobája megtelt tapssal, visítozással, sikoltozással, dobogással és dübögéssel.

Malacka, Malacka, Malacka..., motyogta Micimackó, ismerős név, nagyon ismerős, a-á-bé-cé-csé, lássuk csak, ... ká-el-ely-em, em!, itt is vagyunk ... Ma-lac-ka, Malacka!, igen ismerem Malackát!, Malacka a barátom!, ugrott örömében egy picit a mackó.

–    Szervusz Malacka! Köszönöm szépen, hogy eljöttél! – köszöntötte Mónika olyan kedvesen és bátorítóan Malackát, amennyire csak tudta.
–    Szervusz Malacka! A barátom vagy! – köszönt Micimackó és megmutatta Malackának azt az oldalt, melyen ott volt, hogy Malacka.
–    ... – Malackának nem volt elég ennyi kedvesség és bátorítás, magánál is kisebbre húzta magát, szemhéjait görcsösen szorította és nem mukkant.
–    Malacka, nincs félnivalód. Megígérem, hogy senki nem fog bántani. Hogy is bántana! Nézd, a közönség odavan érted! – mintha minden malacok anyukája lenne, úgy próbált meg Mónika Malackára nézni.
–    ... – Mónika szavai elérték a lehetetlent, Malacka kisebb lett.
–    Egyél egy kis mézeskalácsot, Malacka! Biztosan azért félsz, mert éhes vagy. Ilyesmi könnyen előfordul. – tolta Micimackó közelebb Malackához az asztalt.
–    Malacka – szedte össze minden tudományát Mónika –, neked ugye volt egy nagyon jó barátod, a neve...
–    Juj! – Malacka tudott halkan kiáltani, rózsaszín csülkén hatalmas ujjak nyomai piroslottak. – Megígérted, hogy nem mondod ki a nevét! – suttogta rémülten Malacka.
–    De fura kis vékony hangod van! – kacagott fel Micimackó.
–    Persze, nem is mondom... – megtört a jég, most már tudom irányítani, mosolyodott el Mónika – beszélgessünk, Malacka! –  és a füle mögé tett egy előreugró hajtincset.
–    Beszélgessünk. – motyogta Malacka a kijáratot nézegetve.