Most olvastam két kriminek nevezhető könyvet. Markánsam megkülönbözteti őket, hogy az egyik helyszín Európa, a másik Amerika. Az európai történet más, ráengedi a múltat, amely töredékessé, ugyanakkor átfogóbbá teszi a sztorit. Az amerikai, mint a gyorsvonat robog, tarol. Bottini nagyon emberi. Meade nagyon állati. Két nő. Két rendőrnő a centrumban.

Két krimi, két nő,  két világ, kétféle tempó

A detektívtörténetek egy kaptafára készülnek, mondhatnánk, az első olyan, mint a századik. Annak ellenére, hogy a műfaj uniformizált, a meghökkentő befejezéssel együtt is kiszámítható fogásokkal, elbeszélő trükkökkel, hagyományos fordulatokkal operál, E. A. Poe évszázados törvényei szerint – a krimi mégis él. Konvenciók, toposzok, és mégis. Mattyasovszky puhakötésű Hód-történetein, Berkesin, Szilvásin, kommunista krimiken szocializálódtam. Magyarul megjelent klasszikusokon: Doyle, Christie, Chandler és egyebek. Évtizedekig nem volt elemi igényem krimire. Hiba. Néhány éve a Márai-naplók valamelyikében olvastam, Márai dédelgetett terve, krimit készült írni. Meglepetés. Krimit? Miért? Hogyan? Hát úgy, kérem tisztelettel, hogy krimit írni nem nyári hétvége a Balaton partján. A jó krimiíró, aki ismeri a szakma fortélyait, játszva lever „komoly”, ám fárasztó szépírókat, akik az élet mélységes mélységét kutatják. Másik szakma. Csak a szavak ugyanazok. Most értem meg, Lengyel Péter miért írta hét évig egyik kedvenc regényemet, a Cseréptörést, és azt is, miért küzdöttem a Nat Roidokkal.
   Közben persze az sem tiszta, hogyan lehet detektívtörténetet recenzálni, hiszen a krimi lényege, hogy másképpen falazott építmény, feszes, titkos, rejtélyes, csak a végén érnek össze a gerendák.
   Most olvastam két kriminek nevezhető könyvet. Markánsam megkülönbözteti őket, hogy az egyik helyszín Európa, a másik Amerika. Az európai történet más, ráengedi a múltat, amely töredékessé, ugyanakkor átfogóbbá teszi a sztorit. Az amerikai, mint a gyorsvonat robog, tarol. Bottini nagyon emberi. Meade nagyon állati. Két nő. Két rendőrnő a centrumban.

Oliver Bottini: Gyilkosság a zen jegyében

Bentről látjuk, a zűrös életű, iszákos és hógyűlölő rendőrnő szemén, gondolatain, értékítéletein át az eseményeket. Olyan ez a regény, mintha a csendből beszélne ki valaki halkan, visszafogottan. Kong. Talán a zen kong mögötte, az ismeretlen, felfoghatatlan zen. Nincs elzenezve nagyon. Egyetlen példabeszédben jelenik meg. Buddha egy asszonynak, akinek meghalt a gyermeke azt ígéri, ha hoz neki a környező házak valamelyikéből egy rizsszemet, amelyben még senki sem halt meg feltámasztja a gyereket. Az asszony az egyik háztól a másikig rohan, de mindenütt meghalt valaki. Tehát nincs semmi, csak a gyász. Ja és persze: a kezdetek. Sérült buddhista szerzetessel kezdődik, a szerzetes a szandáljában csak megy és megy a hóban. Viszi az olvasót a történet sűrejébe, a felbukkanó, de a lelepleződést minden áron elkerülni kívánó pedofil hálózatba. Az elmúlt évek belgiumi ügyei köszönnek vissza. De Bottini krimijében nem elsősorban a felderítés, a nyomozás körülményei fontosak, hanem a nyomozónő lelke, helykereső bonyodalmai.
   Ilyeneket mond, amikor talál egy férfit, akire régen vágyik: „Louisének feltűnt, hogy Anatol nem hozott magával idegen szagot a lakásba. Sem kölni, sem izzadság, sem testszag, semmi szag kintről. Mick idején mindenen ott volt Mick szaga. Még a saját fehérneműin is.” És ilyet a másik rendőrnőről: "Anne Wallmer volt az egyedüli nő, akit a bevetések során Bermann eltűrt maga mellett." (Bermann a nőgyűlölő főnök.) Másrészt nem tekintette őt nőnek, ami bizonyos mértékig érthető volt. Szabadosnak mutatta magát, hangosan és a figyelmet magára vonva nevetett. Bermannhoz hasonlóan legtöbbször farmert hordott a fekete bőrdzsekijéhez. Ha nem látta senki, akkor a férfi WC-t használta." Néhol kopog, másutt líra. Néhol vérengzés, másutt emberek. Emberek, rendőremberek, akik szeretik és utálják egymást, de egymás mellé kényszerülnek, a munkát el kell végezni. Határozottan megjelenik a két szemlélet, a rendőrnő Louise, aki makacs és intiutív, nincs önuralma, összekeveri a tetteket és az érzelmeket, a nő, aki nem tud strukturáltan és logikusan gondolkodni, észszerűen és semlegesen elemezni. Viszont a férfi csapatmunkás, strukturáltan nézi a világot, de száraz, mint a tevebőr a sivatagban. Ehhez hasonló gyöngyszemekkel tele a regény: "Louise felállt, megkerülte az asztalt, amelyen a vodka állt. Az üveg hátulról még kívánatosabbnak tűnt, mint elölről. Aztán visszaült, és azt mondta: Végül is az élet egyetlen harc a lélek szükségletei ellen, gondolta. Amit a lélek akar, az tönkreteszi a testet."
   Összehasonlítva: Oliver Bottini nőbb, ugyanakkor irodalmibb, végigszenvedjük a főhős rendőrnő kínjait.

Glenn Meade Az Ördög Tanítványa

tradicionálisabb, pörgőbb, kíméletlenebb. Halad, dönget, minden oldal fontos, minden oldalon történik valami. Nincs tájleírás, üresjárat, csak jelzések és rohanás. Borzongás van. Rituális sorozatgyilkos, csatornák, barlangok és borzongás. Finom, enyhe erotika, fiatal, szőke rendőrnő (Kate Moran FBI ügynök, aki elkapja a sorozatgyilkost,), kivégzés, régi és új szerelem, férfi és női őrületek, örökség, füstbe ment házasság, gyilkosság, egyes szám első személyű előadásmód, pörgés, tempó, rendőrszakmai féltékenység, a szolgálati szabályzat sokszori megszegése, parancsmegtagadás, átváltozó-művész gyilkos. Isztambul, Párizs, és a nagy Amerika.
   David, akit megölnek, David, aki irányt ad, aki halott vőlegény halott kislánnyal, és keretezi az egészet. Éles vágások, élő dialógok. Nyilván nem véletlen, a szerző színházi író is egyben. Soha nem olvastam hasonlóan filmszerű krimit. Ritmusérzék, konstrukciós parádé. Most fogom fel, a Tanítványról szinte semmi nem mondható el annak veszélye nélkül, hogy csorbítaná az élvezetett, elvenné a regény feszültségét, hiszen a kivégzéssel kezdődő regény második fejezetében azonnal a történet közepébe kerülünk. A fordító (Babits Péter) friss, élő nyelvezetet használ, néhol szabadszájú, de sehol nem sérti a fület, nyilván a fordító kezének is köszönhető, hogy a regény letehetetlen. Egy jótanács: ne rakjuk fel az ebédet, ne indítsuk el a mosógépet, ha belekezdtünk a Tanítvány olvasásába, nehogy baj történjen.
   Meade nem ismeretlen a magyar olvasó előtt. Néhány sikeres krimije megjelent magyarul. Többek közt a Hófarkas, a Szakkara homokja és a Brandenburg.

Onagy Zoltán

Oliver Bottini: Gyilkosság a zen jegyében (Alexandra Kiadó)
Gleen Meade Az Ördög Tanítványa (Alexandra Kiadó)